Bálint István

Aranydiplomás pedagógus, nyugdíjas igazgató,

Ököritófülpös

szszb 24 Bálint István.jpgMilyen kicsi világ! – jutott eszembe, amikor megyénk egyik köztiszteletben álló embere szerényen így kezdte életét: „Olyan kiváló tanár, mint Bálint István tanított engem! Aki nemcsak a leckére, de magára az életre is tanított! Hogyan kell tudással, becsületesen, pontosan dolgozni!” Bálint István, a mindenki tanár bácsija, nyugdíjasként éli életét, ma sem unatkozik, kikérik tanácsát, és hallgatnak rá az emberek.

Ököritófülpös először 1910 húsvétján a nagy tűzvésszel vonta magára a figyelmet, majd 1937-ben alakult tánccsoportja országos hírnevet hozott. A határ menti község polgármestere, Horváth László mindig pártfogója volt a kultúra és a hagyomány terjesztésének. Az önkormányzati választásokon negyedik alkalommal kapott bizalmat a falutól. Így a Gyöngyös-Bokrétással, a Fergetegessel, a Németh Lili Általános Iskolával együtt ő maga is része a falu kulturális örökségének.

Bálint István soha nem tagadta múltját, egyszerű származását, bár egy könyv is megtelne életének leírásával, így nehéz dióhéjba sűríteni egy parasztfiú életét. 1929-ben Vitka községben kisbirtokos családba pottyantotta le a gólya, jó kemény, hideg télen. Szüleinek ötéves házassága után, a nagyapa nagyon várta a fiú unokát. Ám amikor ketten is jöttek – öccse meg ő – faragott bölcsője kicsinek bizonyult. „Vékonypénzű” gyermekként – a válságok és járványok idején – nem volt hiányzásmentes az iskola, ekkor hagyta magára ikertestvére is.

Öt évvel később ismét öccse született. Istvánt szülei gazdálkodásra szánták, ám ő mindenáron tanulni akart. Apja ígéretet tett, ha sikerül a „Gülbaba” a kertben, abból mehet. Gondozta is ész nélkül, lett is jó termés. Így került Mátészalkára, mert ez volt a legközelebbi a gyalogos közlekedéshez. Csak úgy fújta a görög és római istenségeket, de a perfektül tudó némettanárnő is emlékeiben él. Mint ahogy a diákcsínyek, melyeket a „Csetepaté az iskolában” címmel meg is örökített. Apja, aki nemcsak kurátor, hanem amolyan „pulyabolondja” volt, saját készítésű játékaival az egész falu gyermekét odacsődítette. ’44-ben tanulmányai félbeszakadtak, apja is odamaradt a háborúban. A nehéz anyagiak ellenére mégis folytathatta. ’49-ben, az érettségi után kalandos évek következtek, a „semmihez sem értő” fiúból használható munkaerő lett. Ezek is megérnének vagy ötven oldalt, mint ahogy a katonaévek, a főiskolás évek és kiváló tanárai. Története van annak is, hogyan lett a történelem–földrajz szakpárból matematika–kémia. Néhány emlékezésében a „Professzor úr fabulái” címmel az örök emlékű Öveges József professzor eseteit elevenítette fel. ’53-ban Budapesten, az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolán – 54 évvel ezelőtt – szerzett tanári oklevelet. A csökmői két év után megyéjében honosodott meg, pedig megfogadta, semmilyen áron vissza nem jön a „sárfészekbe”. „Egy élet munkája után elmondhatom, nem bántam meg, hogy Ököritófülpöst választottam!” – mondja. Itt ’56-ban a mély vízbe került, csoportvezető, tanácstag, művészeti vezető, igazgatóhelyettes lett. Volt tanácselnök, HN-titkár, a KÓTA országos tanácsának a tagja, a TIT honismereti bizottságának, hagyományőrző országos rendezőbizottság tagja.

’60-ban helybeli leányt, Pálffy Sarolta óvodavezetőt vette feleségül. Fényesebb karrierről lemondva, falusi nevelőként – nemcsak tanított – a közélet szellemét is alakította. Közreműködésével épült egy négy- majd egy nyolc tantermes iskola tornateremmel, sportudvarral. Az iskola tanulói szaktárgyi és kulturális versenyeken elsők között szerepeltek, mint ahogy a kórusok is. Országos hírnevet hozott a Fergeteges Táncegyüttes, mely az ő szervezésével vett részt országos fesztiválokon. Ez idő tájt a nagyközség iskolájába három falu roma gyermekei és 120 állami gondozott tanuló járt. A Munka Érdemrend, a Szocialista Kultúráért, a Közművelődési Díj, a Honvédelmi Érdemérem tulajdonosa. A kulturális seregszemlék, szülők akadémiája, ifjúsági konferenciák, Röpülj, páva! Béke- és irodalmi estek, a kórusversenyek maradandó emlékek. Mint ahogy ’85-ben a tűzvész 75 éves évfordulója, ’87-ben a Fergeteges 50 éves jubileuma, ’88-ban az iskola avatása. Bálint István életútja olyan mozgalmas és gazdag, hogy keveseké hasonló ehhez. Gyermekei felnőttek, önálló életet élnek. István gyógyszerész, Mónika gyógytornász. A három unoka a nagyszülők szeme fénye. Az aranyoklevél tulajdonosaként nem nyugszik addig, amíg a falu 770 éves történetét teljesen fel nem dolgozza. „Fel kell karolni Németh Lilinek, a falu szülöttének, a szatmárököritói fergeteges táncnak az emlékét. Vissza kell szerezni a régi szép Szatmárököritó nevet. Mert mindezekből csak egy van a világon! Múltunk tisztelete jelenünk méltósága!” De mi marad meg a jövőnek? Azok a sorok, melyekről a ma élők gondoskodnak, hogy az utánuk következő nemzedékek büszkén gondoljanak elődeikre.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése