Nagyecsed

Ízig-vérig pedagógus, imádja a hivatását és mindenekelőtt a zenei oktatást Veres Károlyné született Pataki Ilona, a nagyecsedi Dancs Lajos Általános Iskola zeneiskolai igazgatóhelyettese. Átlagon felüli odaadását, lokálpatriótaként végzett közéleti tevékenységéért az a megtiszteltetés érte, hogy zászlóanyaként láthatta el ezt a tisztséget a város jeles ünnepségén. A Városért elnevezésű kitüntetést az elsők közt kapta meg 1997-ben Nagyecseden. Veresné életútja jól példázza azt az értelmiségi törekvést, mely szerint a határszélen is lehet magas szintű oktatást, művészeti és kulturális tevékenységet folytatni, ha megvan a szándék és az akarat a pedagógusban. Az iskola ideális keretet ad ehhez az elgondoláshoz, így Veresné Ilike szinte mindent elért a maga erejéből.

Nagyecseden született 1954. március 21-én Kelemen Irén háztartásbeli anyuka és Pataki Sándor termelőszövetkezeti nyugdíjas családjában. Testvére, Sándor, vállalkozó. Férje, Veres Károly, a városi polgármesteri hivatalban főelőadó. Házasságukból két gyermek született. Adrien vegyészhallgató, ötödéves, Bernadett a magyar szakot választotta.

Ilike a debreceni zeneművészeti szakközépiskolában érettségizett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. A debreceni Konzervatóriumban 1977-ben végzett. Teljes lelkesedéssel vetette magát a hivatás gyakorlásába. Pénteken, szombaton a mátészalkai zeneiskolában is tanított, Nagyecseden zongorát oktat és kórust vezet. A város református gimnáziumában 9 éve középiskolásokkal is megosztja tudását, és nemcsak végigkíséri őket az érettségihez vezető úton, hanem az első komoly megmérettetésnél is ott van velük.

Nagy szeretettel emlékszik régi tanárai közül Longera Jánosra, a nagyecsedi általános iskola egykori igazgatójára, valamint a legendás hírű Dancs Lajosra, aki 1960-ban megalapította a zenei tagozatot. Öt évig még őt is tanította és mind a mai napig nagy hasznát veszi a zeneoktatásban a tőle elsajátított szemléletnek és módszereknek. Már az elsősök közül kiválogatják a rátermetteket és a C osztályban, a zenei tagozaton kezdhetik el tanulmányaikat. Dancs Lajos igyekezett tudatosítani, hogy a zenéhez nagy szorgalom szükséges, ám manapság a szülők nem látják a zenei jártasságnak a piacon is eladható mivoltát. Inkább a számítástechnikát és az idegen nyelvek szorgalmaznák. Ráadásul a gyerekek sem olyan kitartóak a gyakorlásban, mint egy generációval korábban. Márpedig a zenei képzés igen összetett, hisz nemcsak az óvónőknek, hitoktatóknak, tanítóknak kell zenei tudás, hangszerismeret, hiszen már Platón megmondta: a zene szépre, erkölcsre, fegyelemre nevel. Nem véletlen, hogy emberileg is meg lehet fogni a felnövekvő gyermekeket, ha a zene is társul az általános iskolai képzéshez olyan szinten, mint azt művelik Nagyecseden.

A látott minta a családban is meghatározó szerepet játszott. Ilikének a lányai már pici korukban tudták, ha a mama a fehér blúzt vasalja, akkor hamarosan fellépésre vagy más rendezvényre fog menni. Nekik ez volt a természetes, számtalanszor ment a család kulturális programra, vettek részt zenei fesztiválokon. Mára pedig a zenét szerető, értő fiatalokká váltak, akik, ha nem is ezen a szakterületen helyezkednek el, fontos szerepet játszik életükben a zene.

A pedagógus nemcsak neveli, oktatja a gondjaira bízott gyerekeket, hanem megpróbál eleget tenni a társadalmi elvárásoknak, a fenntartó önkormányzat igényeinek és a szülők is nagyobb beleszólási jogot élveznek az iskolában, mint arra valaha gondoltak volna a szakemberek. Érdekes összehasonlítást tehet az igazgatóhelyettes asszony, hiszen 1979 óta tanít Nagyecseden, és azóta felnőtt egy generáció. Korábban a tanárnak nagyobb volt a tekintélye a szülők előtt, inkább a pedagógusra, az iskolára bízta a család a nevelés, az oktatás programjának, tematikájának a meghatározását. Ma mintha átesnénk a ló másik oldalára, és amikor megszületett a szolgáltató iskola mint elnevezés, előfordul, hogy a szülő irreális igényekkel lép fel. Évtizedekkel ezelőtt nagyobb fegyelem mellett szervezték az iskolai életet, ma sokkal közvetlenebb viszonyban van a szülő, a gyermek és a pedagógus. Mindaddig jó ez a közvetlenség, amíg nem megy a közös munka rovására, ám gyakorta tapasztalják a szakemberek, hogy a szabadosság már hátráltatja az eredmények elérését.

Veres Károlyné érdekességként és büszkén említi, hogy gyerekkorában és már tanárként is Arany Oklevelet vehetett át a kamarakórussal egy-egy szereplés után, 1967-ben az iskola legelső kamarakórusának tagjaként érte el ezt a megtisztelő elismerést. Úgy látja, a kórusmozgalom, a kórustalálkozók vonzó programoknak számítottak, mára sajnos, teljesen eltűntek. A társadalom a maximumot várja el, de mit tehet még a pedagógus? Az örök dilemmára naponta választ kell adni…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)