Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szabó Béla
Polgármester
Ököritófülpös
A válság ellenére az intézményeinkben elbocsátás nem volt, sőt még néhány új munkahelyet is sikerült teremtenünk – ad visszatekintést a lassacskán mögöttünk maradó négy éves időszakra. – A szociális ellátásban nyolc-tíz fő számára létesült munkalehetőség, itt a hivatalban pedig két fővel nőtt a foglalkoztatható létszám.
Szabó Béla első polgármesteri ciklusát tölti, és elárulja: a néhány hét múlva tartandó választáson ismét indul. Ököritófülpöst éppúgy nem hagyta érintetlenül a gazdaság mélyrepülése, mint a környéket, és az ország más részeit. Minden lehetőséget megragadtak, ami a község gondjait, a munkanélküliek sorsát enyhíti, de az igazi áttörést a közelmúltban lezajlott adósságkonszolidáció jelentette.
– Bérhitel, működési hitel… Aztán a magas bankkamat – ecseteli, mi tette nehézzé az önkormányzat életét. – Szinte egyik napról a másikra éltünk – mosolyog keserűen.
Az, hogy ma már múlt időben beszélhet ezekről az epizódokról, okot adhat rossz szájíz nélküli mosolyokra is, de a polgármester szavaiból arra lehet következtetni, nem érkezett még el az a pillanat, amikor fellélegezve hátra lehet dőlni.
– Nagyszabású program vette kezdetét Ököritófülpösön – avat be annak a projektnek a részleteibe, amelynek eredményeként mintegy 750 millió forint értékben létesülnek beruházások. – A megyei önkormányzatnak tizenöt éves használatra adunk át ingatlanokat, amelyeket fogyatékkal élők számára építenek, illetve alakítanak át. A mérki ápoló és gondozó otthon irányítása alatt működő intézmények további 15– 20 fő részére adnak majd állandó munkát.
Szabó Béla a község első polgára, de emellett saját vállalkozása is lankadatlan figyelmet és készenlétet igényel. Aggodalmas arccal tekintgetünk kifelé a fák lombját csavargató szélre és a horizontra függönyt húzó zivatarra. Én „csak” az autómat féltem a jégveréstől, neki nagyobb oka van a szorongásra.
– Talán a felén vagyunk túl a meggyszedésnek – pillant ki sokadjára. – Remélem, megússzuk. Dani öcsémmel gazdálkodunk a család kárpótlásból visszakapott földjein. Ő tanárember. Amikor még az iskolában dolgozott, neki kellett két helyen is teljesíteni, amióta polgármester vagyok, én szembesültem ezzel a helyzettel.
A családi kárpótlás lassan negyedszázadnyira van napjainktól. Szabó Béla előtt egy pillanatra sem volt kétséges akkoriban, hogy minden talpalatnyi földet hasznosítson. Annál is inkább, mert életének azt megelőző korszakát taglalva elmondja, hogy ő bizony kertészmérnök.
– 1959-ben születtem itt, Ököritófülpösön. – Várom, hogy hozzátegye: természetesen a mátészalkai kórházban. Ki is találja a gondolatomat. – Itthon… A szülői házban. Tudom, hogy ez már akkor is ritkaságszámba ment.
További unikális tényekre is fény derül az elbeszélésből. Édesapja, B. Szabó Béla főállású méhész volt. A 91. életévét tapossa, és csak néhány esztendeje hagyott fel tanult hivatásával. Igen, Gödöllőn méhész szakiskolát végzett. Szabó Béla a debreceni református kollégiumban kezdte a középiskolai tanulmányait, és Csengerben érettségizett. Tervezett, tudatos életcéllal jelentkezett a Kertészeti Egyetemre, és mi másból, mint az almához kapcsolódó témából írt dolgozattal védte meg diplomáját.
Aztán ismét Csengerben találjuk, a termelőszövetkezet volt az első munkahelye. A határ menti település közös gazdaságában nem sokáig maradt. Hamarosan egy távolabbi téeszben, a vajaiban folytatta a fiatal szakember.
– Ott is maradtam egészen a rendszerváltásig. Amikor omladozni kezdett az idejétmúlt társadalmi struktúra, és bomlani kezdtek a téeszek, akkor jónak láttam hazajönni.
A legelső önkormányzat már tagjai közt tudhatta Szabó Bélát. Azóta volt olyan ciklus, amikor kimaradt, ám a helyi politika mindig ott volt gondolkodása homlokterében. Nem véletlen tehát, hogy a korábbi választási ciklus harmadik évében elhunyt polgármester után biztatást kapott. „Béla, jó volna, ha indulnál a választáson!” A választók is így gondolták… A hátralévő egy évben az alpolgármester vezette a testületet, 2010-ben pedig Szabó Béla kapta a legtöbb voksot.
Beszélgetésünk visszakanyarodik a családhoz. Szabó Béla a komlódtótfalui Apjok Andreaát vette feleségül 1982-ben.
– Az első feleségemmel élek – mondja derűvel az arcán, a bennünket körülvevő világ elég sok sikertelen kimenetelű kapcsolatára utalva. Még diákként kötöttünk házasságot – teszi hozzá, és kiegészíti szavait – de a gimnáziumi évekre datálódnak a kezdetek. Andrea lányuk 1982-ben született, történelem-német szakos tanár. Attila ’86-os, ő agrármérnöknek készül.
Szabó Béla szabad idejében – aminek előfordulása nem gyakori az életében – vadászik.
– Magához a sporthoz kötődő kikapcsolódás vonz benne, nem a trófeák – határozza meg a vadászathoz fűződő viszonyát.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése