Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Jakab Zsigmond
Polgármester,
Kocsord
Tisztes megélhetést nyújtott a családnak a középparaszti birtok. Mennyit gürcölt az apa és az anya, hogy a gyermekek indulásához a föld megteremje, amire szükség van. A föld persze csak annak ad, aki jó gazda módjára törődik vele. Ezért oltották be a föld szeretetével a kocsordi szülők Jakab Zsigmondot. A mindig betűre éhes fiú inkább a tudományokhoz vonzódott, de a szülői akarat akkoriban megfellebbezhetetlen tekintélynek bizonyult. Így aztán 1959-ben elkezdte a szülőkkel a gazdálkodást. A téeszesítés zűrzavaros esztendeiben ismét megpendítette tanulási szándékát, de az engedély a kazincbarcikai vasbetonszerelő szakmáig terjedt. Ez is jobb a semminél – gondolta -, bár fogalma sem volt, mire vállalkozik.
A szakmát mesterien kitanulta, még jóval a társai előtt átvette a szakmunkás-bizonyítványt. Szinte észrevétlenül átállt a falusi életmódról a városira. Budapestre került, metrót épített a Baross téren, a Kálvin téren, az Astoriánál. Jelen lehetett a hatvanas évek közepén a Nemzeti Színház robbantásánál. Tudását igyekezett csiszolgatni, a Kvassay Jenő Híd-vízműépítő Technikumban. Munkahelyi vezetői meglátták benne a mindig többre, jobbra törekvő embert és marasztalták a székes fővárosban. Őt azonban a szíve hazahúzta és a Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság mátészalkai telepén helyezkedett el. Egy év sem telt el munkába állása után, amikor 23 éves korában kinevezték építésvezetőnek.
A szó legszorosabb értelmében véve mélyvízbe került, hiszen a ’70-es árvíz idején igen fontos feladatokkal bízták meg az igencsak fiatal vezetőt. Személyesen irányította a tunyogmatolcsi gátszakadás helyreállítását, még a tévéhíradó is bemutatta. Jakab Zsigmond építette meg az ország legnagyobb áteresztőképességű (percenként 200 köbméter/sec) zsilipjét Garbolcon és az ő nevéhez fűződik az ország leghosszabb (125 méter) zsilipjének létesítése Szamossályiban. A vízügyi igazgatóság lelkiismeretes munkáját többszöri kitüntetéssel ismerte el, kétszer a miniszter tüntette ki.
Megtalálta a helyét az iparban. Alkotott, épített. Nem zárkózott el a helyi közélettől soha, 1976-tól tanácstag, végrehajtó bizottsági tag a helyi tanácsban, majd elnökhelyettes. S amikor beköszöntött az átalakulás időszaka, polgármesternek jelölték. Ismerték a falubeliek, elismerték a Kocsordért végzett munkáját, és bizalmat szavaztak neki.
Nem bújhatott ki a bőréből a választások után sem. Bizonyára nem véletlen, hogy a műszaki területen vette észre legelőször az elmaradást. A korábbi ismereteit kamatoztatva leburkoltatta a temetőben az utat, szilárd ruhát kaptak a település sáros utcái, lefektették a gázvezetéket, városi szintű szemétszállítást szerveztek. Pótolták a még hiányzó járdákat a forgalmas útszéleken.
Régi vágya teljesült a helybelieknek a telefon bekötésével, és az már új idők új szele, hogy helyi tévéstúdiót hoztak létre. A kábeltévén nemcsak a műholdas programokat nézhetik, hanem a helyi adást is a kocsordiak. Sőt, telefonos fórumot szerveztek: a lakosok élő adásban telefonon kérdezhettek a stúdióban ülő szakembertől. Olyan jól sikerült a falutévé bemutatkozása, hogy kiszorítani látszik a piacról a hagyományos médiát: a Kocsordi csíkos − az itt nagy számban fogható halról kapta a nevét − mindössze egy számot élt meg, pedig nemcsak küllemében, hanem tartalmában is nívós helyi újságként startolt.
Már csak a szennyvízvezeték maradt hátra, melynek az építése folyamatban van. Kerékpárutat alakítanak ki az igencsak nagy területű faluban. Év végére fogászati rendelőt kap a község.
Melyik településen van iskolató? Bizonyára csak a kocsordiak válaszolhatnának igennel: vadkacsa fürdik benne, hamarosan hattyú is lesz. Hét mázsa halat telepítettek és gyermek horgászversenyt szerveztek a partján. Az ’50-es években lerombolt székely emlékmű tervezésével az Európa-szerte ismert Makovecz Imrét bízták meg.
A polgármesternek hiába van hivatalos fogadóideje, az emberek legszívesebben este itthon keresik meg. Más a hivatal, ott ezer dolog feszélyezi a betérőt, családi körben viszont nyugodtan elmondhatja, ami a szívét nyomja. Még tán olyanról is beszél, amit Jakab Zsigának mond és nem a polgármesternek.
Felesége a szomszédos Hajdúból, Esztárról érkezett erre a vidékre. A kocsordi iskolában a betűvetésre tanítja a kisgyerekeket. Roland fiuk negyedéves a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika-számítástechnikai szakán. Kornél érettségire készül, őt a jogi vagy a közgazdasági pálya érdekli.
− Gondolkodásomat nagy mértékben alakította a szüleimnél látott takarékosság, a föld, az ember szeretete. Megbecsülni a kicsit, hogy lassan, de biztosan törekedjünk a többre. Nem alkudhatunk meg a helyzettel, hogy falun élünk és ezért kevesebbel kell beérnünk. Ahol az anyagi javakat megtermelik, ott ugyanolyan joguk van az embereknek a komforthoz, a szolgáltatáshoz, a városi kényelemhez. Ezért munkálkodtam az eddigi négy esztendő alatt és ez vezérelne legközelebb is.
(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése