Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Hegyeshalmi Csaba
Iskolaigazgató,
Kocsord
Minden negyedik gyermek kitűnő tanuló, s nem vallanak szégyent később a középiskolai években sem. A kiváló eredmény a kocsordi általános iskola pedagógusainak munkáját dicséri, akik mindent megtesznek azért, hogy az alapfokú oktatás színvonala semmivel ne legyen alacsonyabb a háromezer-kétszáz lelkes, Mátészalka szomszédságában fekvő településen, mint a nagyobb városokban.
A tanulmányi átlag azonban nem az egyetlen, amire méltán büszke a Jókai Mór Általános Iskola igazgatója. A megye legaktívabb vöröskeresztes munkát végző iskolája címet is elnyerte 2001-ben az intézmény, s a diákok között bizony akad Európa-bajnok sportoló is, Jakab Dávid személyében. A Magyar Vöröskereszt és az Apáczai Kiadó bázisiskolájaként számos szakmai program helyszíne az iskola, a legfontosabb rendezvény azonban a tradicionális Jókai-hét, amely a megye számos településéről vonzza a tanulókat, s több mint ötszáz diáknak biztosítja a versenyzés lehetőségét. Az ünnepi programok, a huszonhárom szakkör, a kirándulások mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a nebulók valóban második otthonuknak érezzék az intézményt. Jelenleg a Comenius 1. minőségbiztosítási modell kiépítésén dolgoznak az iskola vezetői és pedagógusai Ferenczi István szakértő segítségével, s gondot fordítanak az anyagi javak folyamatos gyarapítására is. Az elmúlt öt évben mintegy húszmillió forintot nyert az intézmény pályázaton, amely az eszközök fejlesztésén túl a tanulmányi kirándulások támogatását is lehetővé tette. Az igazgató terveiben szerepel a tárgyi feltételek további fejlesztése, az oktató-nevelő munka színvonalának megőrzése, a számítástechnika-oktatás feltételeinek korszerűsítése, illetve a német nyelv mellett az angol bevezetése is. A hosszú távú tervek közül azonban nem hiányzik az épület teljes felújítása és bővítése, további szaktantermek kialakítása valamint a sportudvar korszerűsítése sem.
A mind munkatempójában, mind megjelenésében fiatalos, dinamikus iskolaigazgatót, Hegyeshalmi Csabát, ismerhetik meg a következő sorok segítségével. Ezerkilencszáznegyvennégyben született Mátészalkán. Az általános iskolát Györteleken és Debrecenben végezte, a középiskolát azonban már szülővárosában, Mátészalkán. Az érettségit ezerkilencszázhatvanháromban szerezte meg a Mezőgazdasági Technikumban, s még ebben az évben a géberjéni iskola képesítés nélküli tanítója lett. A munka mellett azonban a továbbtanulásra is gondot fordított. Biológia-testnevelés szakon, levelező tagozaton végezte el az egri tanárképző főiskolát. Ezt követően egy évtizeden át tanított testnevelést a tiszavasvári 115. Számú Szakmunkásképző Intézetben, s idő közben megszerezte az atlétika-, kézi-, és kosárlabdaedzői képesítést is.
Ezerkilencszázhetvenhatban elnyerte a kocsordi általános iskola igazgatói állását, s négy éven keresztül a megye egyik legfiatalabb direktoraként vezette az intézményt. A vezetői munka után testnevelés szakfelügyelő lett a mátészalkai járás területén, tevékenysége során számos tapasztalatra tett szert, amelyet később igazgatóként kamatoztatott.
Ezerkilencszáznyolcvanötben testnevelést tanított a mátészalkai 5. Számú Általános Iskolában, majd újra intézményvezetővé választották, ezúttal a mátészalkai 6. Számú Általános Iskolában. Munkája eredményeként az iskola elnyerte a Legkiválóbb testnevelési és sportintézmény címet.
Ezerkilencszázkilencvenhatban ismét megpályázta és elnyerte a kocsordi általános iskola igazgatói állását. Sikeres öt év után 2001-ben újra bizalmat szavazott neki a helyi képviselő-testület, így 2006-ig irányításával működik a millennium évében Jókai Mór nevét felvett intézmény.
Az országos oktatási és minőségbiztosítási szakértői feladatokat is ellátó direktor szabadidejében szívesen kertészkedik, tanul, de legfőbb hobbija hivatása, a tudás átadása, amelyet – szavait idézve – diákkorának pedagógusai is kiválóan műveltek, s példamutatásukkal terelgették diákjaikat a tanári pálya felé. Felelősségteljes munkájához elengedhetetlen a nyugodt családi háttér, melyet ugyancsak pedagógus felesége biztosít számára. Hegyeshalmi Csabáné a mátészalkai Móricz Zsigmond Általános Iskolában tanít. Házasságukból négy gyermek született. Edit, Csaba, Henriett és Krisztina.
Vezetői munkája során arra törekszik, hogy az intézmény tanulói és tanárai egyaránt büszkék legyenek, hogy a kocsordi Jókai Mór Általános Iskola értékes emberi közösségéhez tartoznak. S bár a napi munka olykor nehézségeket rejt, Babits Mihállyal vallja: „Hiszek a munkában! Ami szép, az nehéz: az anyag ellenáll. Hiszem, hogy ez a nehézség is hozzátartozik a szépséghez, mint a harc és a szenvedés a világhoz.”
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése