Svéda István

Iskolaigazgató,

Ópályi

szszn_12-154_sveda_istvan.jpgIskolát építeni az egyik legnemesebb tett, amit ember tehet. Svéda István már másodszor állhatott a piros, fehér, zöld szalaggal jelképesen átkötött épület előtt. 1986-ban egy hét tantermes, tornatermes épületet adtak át Ópályiban, amely idén nyáron egy újabb tíztermes épülettel bővült.

– Az elmúlt években nálunk növekedett a tanulók létszáma – indokolja meg a beruházás szükségességét az igazgató. S rögtön hozzáteszi, természetesen nemcsak az oktatási helyiségek száma gyarapszik, hanem a kiszolgáló helyiségek is bővülnek.

A legújabb épületrészben alakították ki a modern technikával felszerelt, tizenhat férőhelyes nyelvi labort, de folyamatban van egy négyszáz adagos konyha építése is. Svéda István a szó legnemesebb értelmében vett igazi úttörő típusú ember. Nemcsak azon kevés intézményvezetők egyike, akik irányítása alatt két hatalmas iskola épült, de évekig a legfiatalabb iskolaigazgató volt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. S ahogy elmélyedünk a beszélgetésben kiderül, az érettségi utáni továbbtanulás tekintetében is élen járt.

– A Borsod megyei Szögligeten születtem 1954-ben. Szüleim kétkezi munkával keresték meg a kenyérre valót. Arra ösztönöztek minket, hogy mihamarabb szakmát szerezzünk, s pénzkeresővé váljunk. A rokonságunkban nem is volt senki, aki diplomát szerzett volna.

Svéda István azonban kiváló eredménnyel végezte el az általános iskolát, ahol egykori tanára, Simon István, annyira megkedveltette vele a kémiát, hogy elhatározta, vegyész lesz. Így a nyolc osztály befejezése után nem az akkoriban divatos szakmák egyikét tűzte ki célul, hanem a kazincbarcikai Irinyi János Vegyipari Szakközépiskola elvégzését.

– A kollégiumi szobatársaim mindegyike jelentkezett felsőfokú oktatási intézménybe, ők ösztönöztek engem is a további tanulásra. Szüleim tudta nélkül adtam be a jelentkezési lapot a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola kémia–matematika szakára, ahová rögtön felvettek. A család eleinte idegenkedett a hír hallatán, de aztán nagyon büszkék voltak rám, és mindenben támogattak a főiskolai évek alatt.

Tizenegy hónap katonaság következett Kiskőrösön, majd megkezdte felsőfokú tanulmányait. A főiskolán ismerkedett meg feleségével, a mérki Danku Gizellával, aki ugyancsak kémia–matematika szakos hallgató volt. 1977-ben, a harmadik év befejezése után kötöttek házasságot, s mivel azonnal kedvező állásajánlatot kaptak, az utolsó évet már levelező tagozaton végezték el.

A sors úgy hozta, hogy Ópályiba kémia–matematika szakos pedagógus házaspárt kerestek, s fiatal házasként, pályakezdőként igen vonzónak tűnt az állással járó szolgálati lakás. Így került első és eddig utolsó munkahelyére Svéda István, aki négy év tanítás után, huszonhét évesen az iskola igazgatója lett. Azóta élvezi a tantestület és a faluvezetés bizalmát. S ami ugyancsak nem mindennapi dolog, minden alkalommal százszázalékos nevelőtestületi támogatással indult az igazgatói posztért.

Az elmúlt évek legnagyobb eredményének azt tartja, hogy sikerült a pedagógus gárdát stabilizálni, akiknek nagy része helybeli, így az oktató-nevelő munka a gyermekek családi hátterének ismeretében még hatékonyabban végezhető. A szakos ellátottság százszázalékos az iskolában, amely 1999 óta összevont intézményként működik a könyvtárral, a művelődési központtal, s hozzá tartozik a szociális ellátás egy része is. A Jókai Mór Általános Művelődési Központ újra nyitott, dinamikus igazgatója szemléletéhez hozzá tartozik minden olyan lehetőség kihasználása, amely tanulóinak fejlődéséhez hozzájárul. Így tartanak évek óta felzárkóztató foglalkoztatásokat, de gondot fordítanak a tehetséggondozásra is. A tantárgyi szakkörök mellett igen aktív sportélet folyik az iskolában, számítástechnika, környezetvédelmi szakkör működik, ötödik hatodik osztályban tanóra keretében ingyenes úszásoktatáson vesznek részt a gyermekek. Mintegy félszázan művészeti képzésben is részt vesznek a nyíregyházi Fedics Mihály Művészeti Iskola kihelyezett tagozatán.

Svéda István nemcsak az iskola élén jeleskedik, aktív szerepet vállal Ópályi közéletében is. Bár tavaly Mátészalkára költözött családjával, igazi otthonának ma már Ópályit tekinti, ahol 1990 és 1998 között önkormányzati képviselőként, a művelődési, ifjúsági, és sportbizottság elnökeként munkálkodott. 1993-tól a helyi megyei II. osztályú labdarúgó csapat edzője.

Számos továbbképzésen vett részt, 1999-ben szerezte meg kiváló eredményű közoktatás-vezetői diplomáját. 1992 és ’98 között a Mátészalka és Környéke Iskolaszövetség elnökeként tevékenykedett, ’89-ben Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt kapott a művelődési minisztertől. Az 1998-as helyhatósági választáson a polgármesteri székért is ringbe szállt, akkor második helyen végzett.

Az általa vezetett intézmény további színvonalas működtetése mellett gyermekei boldogulásának útját kívánja egyengetni. Fia orvostanhallgató Debrecenben, lánya a Gábor Dénes Műszaki Főiskola tanulója.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése