Konczili Vendel

Iskolaigazgató, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke,

Mátészalka

szszb_13-128_konczili_vendel.jpgA nemzet szolgálatában, az ország fejlődésében, a haza érdekeinek előremozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységért 1990 óta évente ötven ember veheti át a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét. 2001-ben Konczili Vendel, a mátészalkai Széchenyi István Általános Iskola igazgatója, a helyi német kisebbségi önkormányzat elnöke is a kitüntetettek között volt. A magas rangú elismerést a budapesti Néprajzi Múzeumban vette át Pálinkás József oktatási minisztertől, augusztus 17-én. Az Ezüst Érdemkereszt Konczili Vendel több mint negyed évszázados pedagógusi, s több mint egy évtizedes igazgatói munkáját ismerte el.

– Nagyon örültem a kitüntetésnek, s különösen jól esett, hogy kollégáim, iskolánk tanulóinak szülei, a helyi és az Országos Német Kisebbségi Önkormányzat tagjai terjesztettek fel az elismerésre, amely a jövőben még aktívabb munkára ösztönöz – ezekkel a szavakkal fogadja a gratulációt az igazgató néhány nappal az Érdemkereszt átvétele után.

A tanév elején számos tennivalója akad, mégis szakít néhány percet a múlt felidézésére, pedagógusi pályája összegzésére. Az eredmények jó részét említeni sem kell, mert azok magukért beszélnek. Így az iskola impozáns új épülete, gondozott, parkosított udvara vagy a bejáratnál hangosan előre köszönő diákok, illetve a városi rendezvényeken, megyei és országos versenyeken kiválóan szereplő tanulók. Konczili Vendel azonban több mint huszonöt éves pedagógusi pályafutása során egyéb eredményeket is elért. A következő sorok által bepillantást nyerhetnek az iskolaigazgató életébe.

Konczili Vendel ezerkilencszáznegyvenkilencben született Mérken, földműves szülők gyermekeként. Az emberek szeretete és a becsületesség az a két tulajdonság, amelyeket a szülői házból hozott, s amelyeknek a mai napig főszerep jut jellemében. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, érettségit a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban szerzett.

– A középiskolai évek sok szempontból meghatározóak voltak számomra. Ezekben az években alakult ki sváb identitásom, hisz Békéscsabán már nem abban a homogén közegben éltem, mint Mérken. Nagy hatással volt rám László István igazgató úr, aki gyermekközpontú nevelőmunkájával emberként és pedagógusként egyaránt példaképemmé vált. A tőle tanultak haszonélvezői azok a diákok, akik az elmúlt években a kezem alatt felcseperedtek – emlékszik vissza gimnazista éveire az igazgató.

Az érettségi után a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola matematika–technika szakán folytatta tanulmányait, pálya és szakválasztásában nagy hatással volt rá László István és dr. Nagy István, általános iskolai matematika tanára. Diplomáját ezerkilencszázhetvenkettőben vette kézbe, majd egy éven át a Könnyűipari Szervezési Intézetben dolgozott programozó matematikusként. Ezerkilencszázhetvenhárom és hetvenöt között a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán dolgozott tanársegédként, azt követően pedig a mátészalkai Hősök Általános Iskolában tanított.

Ezerkilencszáznyolcvan és nyolcvankilenc között tanfelügyelőként tevékenykedett, majd újra visszatért a tanításhoz, akkor a mátészalkai Széchenyi István Általános Iskolában. A rendszerváltás idején nyerte el a tantestület és a képviselő-testület bizalmát, így ezerkilencszáznyolcvankilenc óta irányításával működik az idő közben mind külsőségeiben, mind tartalmában megújult intézmény. Miközben a városban majdnem felére csökkent a gyermeklétszám, a Széchenyi-iskolában ez nem volt érzékelhető. A magas szintű ének-zene és németnyelv-oktatással méltó maradt az intézmény a város legrégebbi iskolájának hírnevéhez.

Konczili Vendel a tanulók színvonalas oktatását elképzelhetetlennek tartja a pedagógusok folyamatos továbbképzése nélkül. Munkatársait jó példával ösztönzi a továbbtanulásra. Két éve szerezte meg harmadik diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői szakán. Mátészalka közéletében is aktív szerepelt vállal. Ezerkilencszázkilencvenkettőben alapítványt hozott létre a tehetséges tanulók támogatására. Ugyanettől az évtől a Studium Nyelvoktatási Alapítvány kuratóriumának alelnöke, és a Szatmári Németek Egyesületének elnöke.

Ezerkilencszázkilencvennégyben alakult meg a szatmári városban a német kisebbségi önkormányzat, amelynek elnöki teendőit ugyancsak Konczili Vendel látja el. Mátészalka képviselő-testületének ezerkilencszázkilencvennyolc óta tagja, a kisebbségi és a pénzügyi bizottságban egyaránt dolgozik. Szabadidejében szívesen kertészkedik és sportol.

Munkájához a nyugodt családi hátteret pedagógus felesége és két gyermekük, Anita, illetve Vendel biztosítják számára.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése