Nyírmeggyes

Ország-világ megcsodálhatta a nyugdíjas iskolaigazgató, Papp József kertjét, amikor meghirdette a település az arra vonatkozó pályázatot. Még a gereblyenyomok is glédában sorakoztak, a meggyfák környéke pedig hihetetlen tisztaságról, precizitásról tanúskodott. Amilyen pontos, fegyelmezett az élete, olyan a kertje is Papp Józsefnek. A minap magam is meggyőződhettem arról, hogy ez a kert ma is kiállja az idők próbáját. Minden mérnöki, katonai pontosságot sugall, és amikor Józsi bácsit hallgatjuk az elmúlt idők történelméről, kirajzolódik előttünk egy hihetetlen fegyelmezettséggel, gondossággal eltervezett és megélt élet.

Papp József 1932. április 3-án született Nyírmeggyesen Mikó Terézia és Papp György családjában. Bereczki Sára fél évszázada a hites felesége és a katedrán is kartársaknak mondhatták magukat. Házasságukból két lánygyermek született, Katalin és Éva. Katalin férje Kungler Sándor tanár, három gyermekük Ágnes, Sándor és Tamás. Éva férje Ábrók László, gyermekeik Éva és Anita.

Még a tanítóképzőben ismerkedett meg Józsi bácsi a jövendőbelijével. Hamarosan úgy döntöttek, összekötik az életüket. A nagy eseményre 1953. szeptember 26-án került sor. Egyszerre töltötték le tanítói gyakorló évüket és szerezték meg oklevelüket Debrecenben. A házasságkötés után a férj szülőfalujában, Nyírmeggyesen kezdték pályájukat. Józsi bácsi hosszú éveken át igazgatóhelyettesként, majd két évtizedig igazgatóként látta el feladatait. Sára néni alsó tagozatosokat, köztük is első és második osztályosokat tanított harmincöt éven át. Nem véletlenül lett Nyírmeggyes díszpolgára és számos magas kitüntetés birtokosa.

A tanító mindig is lámpásnak számított a környezetében. Jó példa erre a Papp házaspár életútja, hiszen igen sok társadalmi munkát végeztek, énekkart irányítottak – helyben és Mátészalkán –, Sára néni 18 évig tánccsoportvezetőként is tevékenykedett.

Elhanyagolt iskolaépületekben, szegény szülők gyermekeit tanították a betűvetésre, a szépre, a jóra. A pedagógus olyan, mint a kertész – állítja egybehangzóan a két idős tanító –, a vadhajtásokat metszeniük kell, a nemeseket erősíteni. Annak örülnek, hogy soha, egyetlen gyermeket sem küldtek kisegítő iskolába, valamennyinek megtanították a tudományok alapjait. Inkább magunkat büntettük azzal – derül saját tréfáján Sára néni –, hogy plusz feladatokat adtunk a rászorulóknak, hadd gyakoroljanak, mi pedig mindenben segítettük őket. Kezük alatt orvosok, tanárok, papok, színészek nevelkedtek és hoztak később dicsőséget a nyírmeggyesi iskolának. Mondják, akármerre mennek a faluban, mindenütt a volt tanítványaikkal, vagy azok gyerekeivel találkoznak, az orvosi rendelőtől a polgármesteri hivatalig.

Családtörténelmük képzeletbeli és fotókon megjelenő könyvét fellapozva, egy munkásélet örömei, gondjai jelennek meg. Ma másabbak a szülők, mint régen – mondják mindketten –, hisz a rendszerváltozás és a vállalkozói világ kiépülésével kialakult a faluban is egy újgazdag réteg. Egyesek közülük úgy vélik, a pénz birtoklása mindenre feljogosítja őket. Nehezen tudják elképzelni, hogy a tanár nem megvehető, a tisztesség, a fegyelmezettség, a társadalmi érettség olyan árucikk, amely nem jár automatikusan a vagyonhoz. Természetesen vannak kivételek, sorolnak is azonnal neveket, helyszíneket. Egy-két generációval korábban az volt a divat, hogy a szülők kérték a pedagógusok segítségét, nagyra becsülték az ötleteiket és mindenáron megfogadták a szavukat. Mióta az a fogalom létezik, hogy szolgáltató iskola, azóta egyes szülők még abban is vehemensen foglalnak állást, milyen osztályzatot kapjon a gyermekük.

Nyírmeggyes kicsit eltér a Mátészalka környéki településektől. Itt igen magasak az ingatlanárak. Már az 1200-as években említést tesznek a településről a krónikák. Még azt is kikutatták szorgalmas helybeliek, hogy nyolc évszázaddal korábban Medgyes néven szerepel a leírásokban a falu. Ez érthető is, hiszen itt minden a meggyről szól. Szinte nincs olyan kert, ahol június végén ne látnának hozzá a helybeliek a meggyszürethez.

Sztereotip a kérdés, hogy ha újrakezdhetnék, milyen pályát választanának Pappék? Szinte egymás szavába vágva erősítik meg, el sem tudnának képzelni más foglalkozást, mint a tanárit. Ja, hogy ezért vérnyomásproblémával, idegrendszeri elváltozással fizetnek, még mélyvénatrombózist is kapott az igazgató úr, de ezért nem kárhoztatják a sorsot. Benne van a pakliban, mondják, de vajon mit gondolnak erről lelkük mélyén? Annak örülnek, hogy a járási, megyei tanfelügyelő olyan szép jellemzést készített az itt végzett munkáról, hogy az felér egy kormánykitüntetéssel.

Nyugdíjas éveikben a gyermekek, unokák öröme élteti őket, és az a tudat, megtettek minden tőlük telhetőt a katedrán és a családban…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)