Nyírmeggyes

Amit pályádul választottál, abban légy tökéletes. Az 1938. november 29-én Debrecenben született Deák Ildikó ezt tartotta vezérlő elvének. A jogi végzettséggel a Postaigazgatóságon dolgozó édesapa, és a történelem–földrajz szakos édesanya fontosnak tartotta a három gyerekkel való törődést. Jutott a szeretetből a Debrecenben ugyancsak velük élő idős, beteg nagyszülőknek is.

– Szép gyermekkorunk volt. A tanítóképző gyakorló iskolájába jártam, majd a Petőfi Általános Iskolába. Nyolcéves koromtól tanultam zongorázni a zeneiskolában, majd a zeneművészeti szakközépiskolában. Szeretettel emlékezem P. Nagy Ilona zongoraművész tanárnőmre, a sok koncertre, a különböző énekkarokban való szereplésre, az egész légkörre.

Jó tanuló, sikeres diák volt. Zenei pályán is komoly lehetőségek várták. Ugyanakkor kedvelte a matematikát is. Az 1957-es érettségit követően azonban mégis másként döntött. Megismerkedett Babó Mihály református lelkésszel. A tanítóképzőbe iratkozott. 1958-ban házasságot kötöttek. Ma már ugyancsak nyugdíjas férjét feladata Sarkadra, majd 1960 őszére Nyírmeggyesre szólította. Itt született két lányuk, ők Debrecenben laknak és dolgoznak.

– Egy unokánk hároméves kora óta nálunk van, most megy harmadik osztályba. Nagyon szeretjük. Okos, gyors felfogású. Arra törekszünk, hogy megismertessük vele a tanulás örömét.

Nyírmeggyes nemcsak a két lány születését, de a pedagógusi hívatás kiteljesedését is jelenti. Az ének tanítását bízták a fiatal pedagógusra. Persze felnőtt fejjel tanulnia is kellett. Elvégezte az ének szakot a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán.

– Ez a két év volt felnőtt életem legnehezebb, de legszebb időszaka. Olyan pedagógust ismerhettem meg, mint Tarczai Zoltán tanár úr. Tőle a pontosságot, igényességet tanulhattam meg. Nem az a fontos, hogy mit, hanem hogy hogyan Az eredeti álmaimból nem sok minden lett, de volt itt sok-sok jó hangú gyerek és felnőtt. Csak dolgozni kellett.

Deák Ildikó a debreceni családi házban megszokta, hogy csak munkából születhet eredmény. Húga tanárnő, öccse elektromérnök. Nyírmeggyesen azt kereste, hogyan használhat. Az itt élők elismeréssel emlegetik nevét. Az általa vezetett iskolai énekkart, népi játék szakkört, ifjúsági énekkart megyeszerte ismerték. Sok-sok Arany oklevél igazolhatja a sikereket.

– Rengeteg emlék fűződik a szereplésekhez, utazásokhoz, kirándulásokhoz. 1962-ben kezdtem a zongoratanítást, és azóta is vannak tanítványaim. Minden évben vizsgáznak, és bizonyítványt kapnak zenei teljesítményükről a diákok.

– Sokszor felkeresnek olyan fiatalok, akik alkalmassági vagy ének vizsgára készülnek. Én segítek, akinek csak tudok.

Erejéből, hozzáértéséből arra is futotta, hogy a 90-es évek elején a község reformátusaiból énekkart alakítsanak. A próbákat csütörtöki napokon tartják. A kórustagok többsége egykori általános iskolai tanítvány. Hagyomány már, hogy évente sor kerül az egyházmegyében a református kórusok találkozójára. Nyírmeggyes református gyülekezetének dalosai kötelességüknek érezték, illetve érzik a megjelenést. 2001-ben Nyírmeggyes érdemelte ki, hogy otthont adjon az egyházmegyei énekkarok találkozójának. A nyolc kórus fogadása, a feltételek biztosítása, illetve a nyírmeggyesiek produkciója egyaránt kivívta a vendégek és a helyiek elismerését. Az elismerésekből szerencsére munka közben is jutott. A diákok ragaszkodása, a versenyeken kapott elismerés párosult az iskola irányítóinak, illetve a település vezetőinek figyelmével, törődésével, a munka értékelésével.

– Közben eltelt az életem nagy része. Nyugdíjas vagyok. Felnőttek a gyerekeink. Teljesen megváltozott a falu külsőleg és belsőleg is. Az eltelt negyven évben az eredmények mellett a rengeteg munka, küszködés, betegség, a gyereknevelés gondja, szüleink és barátaink temetése is benne volt. Sokan kérdik, miért nem pihenek most már, hogy bírom még csinálni? Szeretem a munkámat. Életem része. Úgy érzem, hogy amíg valamit át tudok adni, addig csinálom. Addig nem hagyhatom félbe.

Nincs nagyobb dolog annál, mint megtanítani valakit arra, amit nem tud. Babó Mihályné nemzedékeket tanított meg a zene szeretetére, a dal éltető erejére. Osztályfőnökként igyekezett formálni a gondjaira bízott gyermekközösségeket. Nagyon szép hívatás emberkéket elindítani az életúton, s olyan muníciót adni, amivel majd helytállhatnak a legnehezebb helyzetben is. Kitartás, erő kell ehhez a pedagógusnak.

– Tudom, hiszem, hogy Isten keze, vezetése, szeretete, kegyelme, ereje volt és van velem mindenben és minden napon. Neki is köszönöm. A nyírmeggyesiek viszont Babó Mihályné tanárnőnek köszönik több évtizedes kiemelkedő munkáját, remélve, hogy nyugdíjukat még sokáig élvezhetik erőben-egészségben. Számítanak munkájára a továbbiakban is az egyházi énekkar irányításában, s mindenben, ahol hasznosíthatja élettapasztalatát, szakértelmét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)