Mátészalka

Minden települést az minősít leginkább, hogy hogyan bánik idős és fogyatékos polgáraival. Mátészalka 2001 szeptemberében jelesre vizsgázott emberségből. Bár a fogyatékosokkal foglalkozó iskola már évtizedekkel ezelőtt megnyitotta kapuit a városban, tavaly megtalálták a módját egy hatalmas beruházás megvalósításának is, amelynek keretében megépült a megye egyik legszebb, legmodernebb iskolája, a Móra Ferenc Általános Iskola és Speciális Előkészítő Szakiskola.

Az intézményben közel kétszáz, elsősorban mátészalkai, tanulásban és értelmileg akadályozott gyermek tanul. Mivel az új épületkomplexust a régi iskola lebontása után annak helyén építették meg, a munka ideje alatt embert próbáló körülmények között folyt az oktató-nevelő munka. Mind a diákok, mind az iskola dolgozói példamutató összefogással és türelemmel vészelték át az építkezés egy évét. Ez idő alatt szükségtermekben, délelőtti-délutáni váltótanítással dolgoztak a pedagógusok Csányi Ottóné igazgatónő irányításával, aki huszonhat éve az iskola munkatársa.

Mátészalka legszebb utcájában áll a 21. század színvonalának minden tekintetben kiválóan megfelelő épület, amelynek esztétikusan berendezett igazgatói szobájában idézzük a múltat Csányi Ottónéval.

– Gyermekéveimet a magyar–román határ menti kis településen, Zajtán töltöttem. Akkoriban igen mozgalmas élet folyt a községben, kimagasló sport és kulturális programokkal, amelyeknek magam is részese voltam. Központi szerepet játszott ebben az általános iskola, s az ott tanító pedagógusok, akikre a mai napig szeretettel emlékszem. Munkájuk példával szolgált, s meghatározó szerepük volt a későbbi pályaválasztásomban is.

A vidám gyermekkort csodálatos középiskolai évek váltották fel kedvenc városomban, Debrecenben. A hajdú megyeszékhelyen végeztem a főiskolát is, ahol tanári képesítést szereztem. Gyönyörű évek voltak, a tanulás mellett mindig jutott idő a mozira, színházra, illetve komolyzenei koncertekre is. Debrecen azért is nagyon kedves számomra, mert ott ismertem meg későbbi férjemet, Csányi Ottót, akivel az ezerkilencszázhetvenegyben megszerzett diploma után összeházasodtunk. Közös életünk első négy évét Nagyecseden töltöttük, pályakezdő pedagógusként, majd Mátészalkára költöztünk, ahol most is élünk. Az elmúlt évek során többször hozta úgy a sors, hogy elköltözhettünk volna innen, de mi megszerettük a kisváros kedvességét, az emberek tisztességét, őszinteségét, így Mátészalkán maradtunk. Szatmár fővárosában a ma már nem létező Hősök téri általános iskolában kezdtem dolgozni, majd egy év után a kisegítő iskolában (ma Móra Ferenc Általános Iskola) folytattam a munkát. Időközben felvételt nyertem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola oligofrén pedagógia szakára, ahol gyógypedagógusi diplomát szereztem, természetesen munka mellett. Később mint munkaközösség-vezető sok gyógypedagógus jelölt gyakorlatát vezettem. Úgy gondolom, az egyik legnehezebb, mégis a legszebb feladat fogyatékos emberekkel foglalkozni. Ennek jegyében tanítottam a pedagógusjelölteket is.

Ezerkilencszáznyolcvanhétben az új tanterv bevezetéséért és bírálásáért, valamint a sokévi pedagógusi tevékenységéért Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült. Csányi Ottóné tehetségét felettesei más formában is elismerték. Igazgatóhelyettesi kinevezést kapott, majd másfél éven át megbízott igazgatóként munkálkodott, végül az intézmény vezetését bízta rá a mátészalkai képviselő-testület.

A bizalmat megszolgálja az igazgatónő, aki nagy szakmai tapasztalattal, s fiatalos lendülettel végzi feladatait, Albert Schweitzer gondolatai szerint: „A gondolkodó ember szükségét érzi annak, hogy ugyanolyan tisztelettel adózzék minden rajta kívül álló életakaratnak, mint a magáénak.”

Az igazgatónő szabadidejében a zenével foglalkozik, nevezetesen énekel az Ádám Jenő Pedagóguskórusban. A muzikalitás egész családjára jellemző, férje az említett kórus karnagya, s gyermekeik is az énekkar tagjai. Így a Csányi család tagjai hétről hétre közösen járnak el a próbákra, s a megye határain túl is várva várt fellépésekre, karácsonyi hangversenyekre.

Férje, Csányi Ottó, számos más helyi kórusnak is a vezetője, valamint az Esze Tamás Gimnázium tanára. Lányuk, Diána, ezerkilencszázhetvenháromban született, ma már kétdiplomás pedagógus, Mátészalkán él férjével. Fiuk, Szabolcs, huszonhét éves, ugyancsak Mátészalkán él, s a szomszédos Ópályiban dolgozik tanárként. A munka mellett zongoraórákat ad és zenét szerez, s tagja volt a neves, egykori szalkai zenekarnak, a Szinkronnak. Ők tehát azok, akik a nyugodt, szeretetteljes családi hátteret biztosítják Csányi Ottónénak a felelősségteljes munkához.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)