Szabó József

Iskolaigazgató,

Géberjén

szszn_12-62_szabo_jozsef.jpgMondj három okot, miért érdemes pedagógusnak lenni? Június, július, augusztus. Bizonyára sokan ismerik a viccet. Minden bizonnyal a tanárok nyarai sem olyan zavartalanok, mint ahogy a vicc sejteti, de az iskolaigazgatók mindenképpen meghazudtolják ezt a tréfát. Az ő munkájuk a vakáció beköszöntével sem szűnik meg, s hogy ez mennyire igaz, annak a minap magam is tanúja voltam.

A nyári szünet kellős közepén érkezem a géberjéni általános iskolába, ahol Szabó József igazgató fogad. Bár megbeszéltük a találkozót, nem csak az előzetes egyeztetés miatt találom az intézményben. A nyári karbantartási munkák folynak, ahol néha elkel a vezetői segítség, s a következő tanévtől gyarapodó testület tagjainak meghallgatása is ilyenkor történik. A felvételt alapos mérlegelés előzi meg, mert nem mindegy, milyen pedagógusok keze alatt nő fel az iskola másfélszáz tanulója. A helybeli diákok mellett a fülpösdaróci gyermekek is a két önkormányzat által közösen fenntartott intézményben tanulnak, de néhány győrteleki szülő is a géberjéni iskolát választotta gyermeke oktatási intézményéül. Nem csoda, már az iskola környezete is igen megnyerő. A hatalmas platánfákkal, gyönyörű parkkal körülvett, egykori Jékey-kúria ad otthont az iskolának, s az azzal közös irányítású óvodának. A tanórán kívüli tevékenység is igen széles lehetőségeket kínál a diákságnak.

A tantárgyi szakkörök mellett nagy hangsúlyt fektet az iskolavezetés a számítástechnika oktatására. A hetedik, nyolcadik osztályos tanulók órarendbe építve ismerkednek az informatika alapjaival, de szakköri keretek között az alsóbb osztályosok is részesei lehetnek a számítástechnika oktatásnak. Egy nyíregyházi székhelyű művészeti iskola tanárainak bevonásával zongora, társastánc és képzőművészeti foglalkozásokon is részt vehetnek a tanulók. Jelenleg mintegy ötven diák él a lehetőséggel.

Az intézmény tárgyi, dologi feltételrendszere jelentősen fejlődött az utóbbi években. Új járdával látták el a bejárati részt, folyamatosan javítják az épület állapotát, s kialakították a hiányzó vizes blokkokat. Új helyre került a gyakorlókert, amelyet pályázaton nyert pénzből sikerült elkeríteni. Polcrendszerek készültek a szertárakba, tantermekbe, s több millió forint értékben fejlesztették az intézmény tárgyi felszerelését. A sportoktatás feltételrendszere is korszerűsödött. Az Egészségügyi Minisztériumtól pályázati úton nyert pénzből kondicionáló gépeket szereztek be. A tanulók és pedagógusok segítségével helytörténeti kiállító termet rendeztek be, s újraindították a könyvtárat.

A fejlesztés azonban még nem fejeződött be. A legsürgetőbb feladatok között említi az igazgató a számítógépes szaktanterem kialakítását, mert jelenleg egy szertárban szolgálják a diákokat a pályázati úton szerzett gépek. A tervek között szerepel egy tankonyha létrehozása is, ahol a háztartási alapismereteket sajátíthatnák el a tanulók.

Az iskola vezetését ezerkilencszázkilencvenöt óta látja el Szabó József, akinek a géberjéni és fülpösdaróci önkormányzat tavaly újabb tíz évre bizalmat szavazott.

Szabó József ezerkilencszázötvenhétben született Csengerújfaluban. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, majd a csengeri Ady Endre Gimnáziumban szerzett érettségit ezerkilencszázhetvenötben. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanító szakán kapta meg első diplomáját, miközben pedagógia és rajz szakkollégiumi képesítést szerzett. Később a technika szakot is elvégezte a főiskolán, természetesen levelező tagozaton, s részt vett több szakmai tanfolyamon. Számítástechnikai szoftverüzemeltető OKJ-s képesítést szerzett, s 2001-ben vette kézbe a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői szakán szerzett diplomáját.

Pályakezdő pedagógusként az ököritófülpösi általános iskolában helyezkedett el, majd házasságkötése után, ezerkilencszáznyolcvanháromban pedagógus feleségével együtt a géberjéni iskolában kapott állást. A tanórán kívüli tevékenység során évekig vezetett diáksportkört és számítástechnika szakkört, 1984 és 1995 között a diákönkormányzat vezetője volt. A gyerekszervezetben kiemelt szerepet kapott a turisztika, számos kirándulást szervezett, s jó eredménnyel szerepeltek diákjai a járási és megyei versenyeken. Szaktanárként és a sportkör vezetőjeként is versenyen való részvételre ösztönözte diákjait, akik országos helyezésekkel is büszkélkedhettek. Nagy szakmai kihívást jelentett az iskola pedagógiai programjának kidolgozása, amelyet a tantestülettel közösen ezerkilencszázkilencvenhétben készítettek el.

Aktívan részt vesz a község társadalmi életében is. Alapító, s jelenleg is vezetőségi tagja a sportegyesületnek, a település képviselő-testületében 1990 és ’94 között, illetve ’98-tól napjainkig munkálkodott, munkálkodik.

Felesége ugyancsak pedagógus, a géberjéni iskola tanára, tízéves kisfia pedig a helyi iskola tanulója.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése