Dr. Vékony Miklós

Ügyvéd,

Mátészalka

Mátészalkán, a „Nagyvégen” születtem 1958. június 3-án. Valamennyi felmenőm az 1800-as évek elejére visszavezethetően Szatmárnémeti és Mátészalkai területről származik, így tősgyökeres szatmári vagyok.

Apai ágon kereskedő, anyai ágon földműves családból származom. Az 1960-as évek szegénységéből szüleimnek kemény munkával sikerült kiemelkedniük. Ezt megélve vált természetes életszemléletemmé, hogy életünk és környezetünk alakítása alapvetően rajtunk múlik.

A jogi diplomát Szegeden szereztem meg. Szülővárosom az 1970-es évektől látványos fejlődést produkált, lakossága tíz év alatt megduplázódott, ezért tanulmányaim befejezését követően visszatértem. 1984-től ügyvédi praxisomat itt gyakorlom. Kislányom, Kinga is itt született 1986-ban.

Szabolcs megye MDF-es listás képviselőjeként tagja voltam az első szabadon választott parlamentnek. A politikai fordulatot, a rendszerváltás elméleti kidolgozatlanságára is visszavezethetően – mely a magyar értelmiség felelősségét is felveti –, máig tartóan rendkívüli gazdaságpolitikai hibák sorozata követte, melyeknek hatása igazán napjainkban kezd kibontakozni. Így az 1988-ban kezdődő spontán privatizáció folytatásaként értékesítésre került az állami (társadalmi) vagyon meghatározó része az államadósság folyamatos növekedése mellett.

A PM vezetőinek nyomására a kamatszint megtízszerezésével (!) a lakosság terhei jelentősen növekedtek, a belföldi vállalatok likviditási válságba kerültek, sebezhetővé és versenyképtelenné váltak.

Az európai színvonalú mezőgazdasági termelés struktúrájának szétzilálása párosult az élelmiszeripar döntően külföldi tulajdonosok részére történő eladásával. A sort hosszan lehetne folytatni. A négyéves parlamenti ciklus alatt az Országgyűlés Alkotmányügyi és Jogszabály-előkészítő Bizottságában fejtettem ki tevékenységet. Szabolcsi képviselőként részt vettem a területfejlesztés intézményrendszerének kialakításában, létrehoztuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Fejlesztéséért Alapítványt, amelynek segítségével az ország legkorszerűbb térinformatikai rendszerét teremtettük meg. A Megyei Fejlesztési Tanács társelnöke voltam az első parlamenti ciklusban Meggyesi József mellett. A Számvevőszéket Vizsgáló Bizottság elnökeként kezdeményeztem a parlamenti Számvevőszéki Bizottság felállítását, melyre sor is került.

Ugyancsak képviselőtársaimmal létrehoztuk a Parlament Területfejlesztési Csoportját, mely a következő parlamenti ciklusban Területfejlesztési Bizottságként működött tovább.

Szabolcs megye felzárkóztatására kormányhatározatok születtek, konkrét ütemtervvel és felelősökkel. A Megyei Fejlesztési Alapítvány egyik feladata a kormányprogram megvalósulásának figyelemmel kísérése, a tapasztalatok visszajelzése, ezt a célt szolgálta a korszerű térinformatikai rendszer.

Az 1994-es választásokat követő személycserékre tekintettel az alapítvány munkája kiüresedett, lassan elhalt, a térinformatikai rendszerre a megye részéről igény nem mutatkozott. A hatalomért és vagyonért folytatott küzdelemben a politikai és gazdasági elit jelentős része „morál insanity”-vé vált. A demokratikus politikai berendezkedésnek köszönhetően a civil társadalomnak lehetősége van törvényes önszerveződésre.

A Mátészalkán működő Társadalmi Egyesületek Szövetsége munkájába visszakapcsolódva megtapasztaltam, hogy a magyar társadalomban a politikai rendszerváltás célja és lényege nem tudatosult, és még triviális ügyekben sem mindig sikerül aktív megnyilvánulásokat elérni. Talán többet kellene erről beszélni. Az ügyvéd úr édesapja, aki szintén dr. Vékony Miklós névre hallgatott, külön kis fejezetet érdemel a könyvsorozatban. Ő szintén jogász volt, és a jó hírű Mátészalka és Vidéke ÁFÉSZ osztályvezetőjeként dolgozott. Ebben az időben működött a világhírű Mátészalkai Cigány Táncegyüttes. Az ÁFÉSZ volt az együttes „gazdája”, az összekötő, a patrónus pedig az idősebb Vékony Miklós. Az együttes sikereit sok-sok elismerés, kitüntetés fémjelezte.

Az egyetem elvégzése után szívesen jött haza a szépen fejlődő Mátészalkára. Igaz, Mátészalka ipari város és iskolaváros volt. A Mátészalkai Ipari Park  – ha nem is a kívánt mértékben – fejlődik, itt konferenciát tartottak, amelyen az ügyvéd úr is felszólalt a Mátészalkaiakért Tenni Akarók Egyesületének nevében. (Ő az egyesület ügyvivője.) Felszólalásában kérte az illetékesektől, hogy az emberek kapjanak több gazdasági, pénzügyi információt.

Az egyesület közbenjárására visszaállították az áramszolgáltatók megszüntetett irodáját. Az egyesület rendszeresen sportrendezvényeket szervez, szociálisan nehéz helyzetben lévő gyermekeket üdültet. 2008 nyarán a nagyhodosi tábort az ügyvéd úr nyitotta meg. Ügyvédnek lenni többnyire azt jelenti, hogy másokon segíteni. A szegény gyerekekre is ráfér a segítség.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése