Szabó József

Fafaragó,

Ópályi

Non omnis moriar… Azaz nem halunk meg egészen. Horatius idézetét nagyon sok helyen láttam már – kőbe vésve. Egyszerű síremléken, szépen faragott szobor talpazatán. Aki gránitba mélyeszti vésőjét, biztosan kételkedik. Aki fába, annak nincsenek kételyei.
– A fa él! Megnyílik annak, aki keresi benne azt az alakot, azt a formát, amit megálmodott – mondja Szabó József. Otthonának minden sarka arról árulkodik, hogy ő már nagyon sokszor megélte ezt a pillanatot. Nem túlzás, még a plafonja is gyönyörű tölgyfurnérból van. Az pedig csak természetes, hogy a belső ajtók “ács-tokban” nyílnak. A vendég érzi, ők talán már megszokták és fel sem tűnik nekik a fa finom illata. Felesége, Zsuzsa asszony ugyanolyan érdeklődéssel hallgatja, mint én, aki csak most ismerkedem Szabó Józseffel, aki először látom azokat a kezeket, amelyekben új életre keltek a szép nehéz rönkök.
– 1956. november negyedikén születtem – mesél élete kezdetéről. – Mint azóta tudjuk, nevezetes nap volt. Az én életem azonban nagyon is hétköznapi kerékvágásban haladt. Kitanultam az asztalos szakmát, utána nem sokkal a szalkai bútorgyárban helyezkedtem el. 34 esztendeig volt a munkahelyem, míg aztán 2009-ben egy napon, eléggé váratlanul, megértem, hogy többé nem kell hajnalban felkelni és beutazni a gyárba. Érzem a hangján, hogy tényleg megviselte a harmad évszázadnyi munkaviszony véget érte. Felesége mosolygós arcán is árny suhan át. Valószínűleg sokszor lepergette magában azokat évtizedeket, mert jól szakaszolva néhány mondatban foglalja össze. Nyolc vezető adta egymásnak a stafétabotot ezen idő alatt. A korai évek intarziás bútoraitól a későbbiek laminált műanyagjáig tartó technológia és minőségbeli változások mutatták: a színvonal nem a régi már. Szabó József azon asztalosok közé tartozott, akikre számítottak a számítógép-kezelői készséget igénylő munkában, és alkalma volt Németországban is részt venni a képzésben, ami ehhez szükséges. A csalódást keltő végkifejlet ellenére érzem szavai hangulatából. hogy szerette a munkáját, együtt élt a gyárral.

– Azt mondtam magamban, én ugyanolyan értékes ember vagyok ma, mint tegnap, vagy korábban voltam – mondja, amikor azokról a napokról beszél. A feleségére pillant, akinek a szeméből most is azt a ragaszkodást látja sugározni, mit akkoriban. Alighanem segített a váltás nehéz óráiban. Eszembe jut a telefonbeszélgetés, amikor felhívtam. “Édesem, Téged keresnek!” kiáltott férjének, aki az udvarról jött be a készülékhez. Szerencsés ember, gondoltam akkor magamban. – Hitt bennem, és azóta is támogatja minden gondolatomat – mosolyog feleségére.
A szép faragások között egy egyszerű, már-már iskolás kis fakereszt áll a mellettünk lévő komódon. Kezébe veszi,.
– Ez volt az első amit kifaragtam. Közben olvastam, képeztem magam. Elolvastam például, Munkácsy miként haladt előre egy egy alkotása elkészítésekor. A lelkemben már készen van nagyjából a darab, amikor lerajzolom, és csak utána veszem elő a fát. Segített az önfejlesztésben Balázs István barátom, aki Máramarosban él. Tőle tanultam például, hogyan lehet a szemeket domborítással ábrázolni.
– Mutasd meg a sellőt – javasolja Zsuzsa asszony. Felkerekedünk és sorra vesszük kézbe a szebbnél szebb darabokat. A sellő egy közel méteres darab, féltve veszi le a helyéről Szabó József.
– A copfjának a vonalával követtem az erezet hajlását – simogatja meg szeretettel. – A fa nem csak megnyílik és nem csak életre kel, de vezeti is az ember kezét – avat be az alkotás folyamatába. Átmegyünk egy másik szobába, ahol a Meg nem született magzat című alkotásán teszi rá a kezét az ágak csonka helyére. Megismétli a címét. Nem szólunk semmit, mindhárman ugyanarra gondolunk.
– Engem legalább olyan boldoggá tesz a férjem tehetsége kibontakozása, mint őt magát – veszi át a szót a felesége. Zsuzsa asszony, leánykori nevén Nagy Zsuzsanna. Ő az egészségügyben dolgozik Mátészalkán. Dr. Órendi Judit gyermekorvos mellett szakasszisztens. Képzettsége megkönnyítette számára, hogy megértse és segítse élete párja pályakorrekcióját. Az ő karrierjében találunk egy konkrét életmentést is. A helyi görögkatolikus templomban ujraélesztett egy svéd állampolgárt, akinek ott és akkor állt le a légzése.
Szerencsés ember – jut eszembe még egyszer Szabó Józsefről, miközben feleségét hallgatjuk. Ugyanolyan szeretetteljes érdeklődéssel nézi, mint az előbb Zsuzsa asszony őt. Szerencsés emberek – egészítem ki magamban a mondatot. Ahogy a faragó ember formát. értelmet, jelentést kereső keze megtalálja a fa formájában, erezetében a kifejező szándék útját, úgy egészítik ki egymás mondatait, szavait, gondolatait. Én kérdezem őket, ők egymásnak beszélnek, így nyílnak meg a kérdezőnek. Az alkotó ember és múzsája.

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Orosz István

Papp Kálmán

Dr. Széll Ferenc

Svéda István

Simon István

Erdélyi Miklós

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!