Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Gergely Lajos
Jegyző,
Szamosszeg
Régi igazság, hogy ritkán lehet próféta saját hazájában valaki. Ez még inkább vonatkoztatható egy olyan településre, ahol mindenki ismer mindenkit. A két-háromezres településeken pedig még a le- és felmenőkről is tudnak mindent. Ilyen körülmények között csak azok boldogulhatnak hosszú távon, akiknek tisztessége, hozzáértése megkérdőjelezhetetlen. Különösen igaz ez az olyan tevékenységet folytatókra, akik nem párt támogatással, hanem szakmai végzettségükkel, hozzáértésükkel érdemelték ki a bizalmat. Gergely Lajos több ciklusban érdemelte ki, hogy Szamosszeg és Szamoskér körjegyzőjeként irányítsa az önkormányzat közigazgatási munkáját.
Persze az ember nem születik települési jegyzőnek. A tsz-tag szülők a két lánynak és fiuknak is igyekeztek megteremteni a lehetőséget a tanulásra. A kerékgyártó édesapa és a háztartásbeli édesanya elégedetten vette tudomásul, hogy fiukat felvették a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolába. A képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztikus képesítő birtokában a gyakornokság jelentette a következő állomást. Nehéz kiszámítani, hogy miként módosul az ember elképzelése egy-egy hatás következtében.
– 1976 szeptemberében kerültem kapcsolatba a közigazgatással, amikor Tyukod Nagyközségi Közös Tanácsnál alkalmaztak gyakornokként. A tanácsakadémia nappali szakoktatási tagozatára jártam, majd az Államigazgatási Főiskola kiegészítő tagozatán szereztem igazgatásszervezői diplomát, munkavégzés mellett.
Tyukod jelentette az indulást, majd Jármi Községi Közös Tanácsnál főelőadóként számítottak a fiatal szakemberre. Újabb előrelépést hozott 1979 márciusban Csenger Nagyközségi Közös Tanácsnál igazgatási csoportvezetői beosztásban dolgozott. Az időközben várossá nyilvánított határközeli településen további szakigazgatási tapasztalatokra lehetett szert tenni. Ezt némileg megtörte a sorkatonai szolgálat. 1980 júniusától 1982 februárjáig tartott a nagykanizsai katonáskodás. A hazaérkezést újabb előrelépés követte, ugyanis a leszerelést követően a Mátészalkai Járási Hivatal Általános Igazgatási Osztályánál lett főelőadó.
Az élet azonban újabb és újabb változásokat hoz. Ez alól nem volt mentes a közigazgatás sem. A kétszintű helyi-területi igazgatási rendszer bevezetése következtében megvalósult államigazgatási reform után, 1983 novemberében a szakigazgatási szerv vezetője lett, főelőadói; majd 1984 márciusától vb-titkári beosztásban, Szamosszeg községben. Harmincon aluliként egy ilyen fejlődő település szakapparátusának irányítása embert próbáló feladat volt. Volt és maradt, hiszen azóta töretlenül munkálkodhat azon, hogy Szamosszeg hivatali munkája mindenben megfeleljen a törvényi előírásoknak.
– 1986 május 3-án kötöttünk házasságot Filep Magdolnával. Feleségem a helyi általános iskolában dolgozik, iskolatitkárként. A saját és a feleségem tulajdonát képező lakásunkat hosszú lejáratú OTP-kölcsön segítségével építettük. 1987-ben az Államigazgatási Főiskolán kétéves posztgraduális képzésen vettem részt, ahol gazdálkodási szakos szakigazgatás-szervező diplomát szereztem.
Lelkiismeretes munkájával, az emberekkel bánni tudásával elfogadtatta magát a Szamos mentiekkel. Igyekezett lépést tartani a szakmai követelményekkel. Szerencsés abban is, hogy hobbija a munkája. Kedvenc szórakozása az olvasás mellett a filmnézés, zenehallgatás, illetve a számítógép.
– A településhez, szülőfalumhoz rengeteg szál fűz. Eddigi életem során hosszabb-rövidebb ideig a település szinte minden részén laktam. A rendszerváltozást követően megpályáztam a Szamosszeg–Szamoskér község önkormányzatai által kiírt körjegyzői állást, amit 1990 januárjában elnyertem. Azóta is tanulok. Ezerkilencszázkilencvennyolcban közigazgatási szakvizsgát tettem, majd 1999-től a Pécsi Egyetem ÁJK által szervezett jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó képzésen veszek részt.
Munkája mellett a napközi otthonos óvodánál megalakította a Gyermekbarát Egyesületet, majd később a Községi Polgárőr Egyesületet, melynek jelenleg is titkára. Alig negyvenéves. Bőven van ideje, s ő dolgozni szeretne.
– Természetesen abban az esetben, ha a mindenkor megválasztott képviselő-testületek erre igényt tartanak. Bár a körjegyzői kinevezés határozatlan időre szól, eddig minden ciklus elején, a képviselő-testületek alakuló ülésén felajánlottam a lemondásomat. Ezt a szokásomat továbbra is meg kívánom tartani. Én ezt fontosnak tartom, hiszen ez jelent igazán biztos hátteret ahhoz a munkához, amelyet jelenleg egy falusi jegyzőnek végeznie kell.
Lányai a tizennégy éves Anna és a kilencéves Patrícia, felesége illetve a nagyobb család okkal bízik abban, hogy még sokáig tevékenykedhet Gergely Lajos a közösség érdekében mindannyiunk örömére.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése