Kicsák Mihályné

Jegyző,

Nyírcsaholy

szszn_12-124_kicsak_mihalyne.jpgNem sok település büszkélkedhet azzal, hogy az elmúlt tíz esztendőben egyszer sem volt forráshiányos a költségvetése. Nyírcsaholy azonban ezek egyike.

A takarékos, megfontolt gazdálkodásért Kicsák Mihályné jegyzőt illeti a dicséret, aki elismerő szavaim hallatán  – a rá jellemző szerénységgel – rögtön megjegyzi: „a község vezető testületével és polgármesterével együtt gondolkodva sikerül évről évre elkerülni a költségvetési hiányt”.

Nem kell azonban azt gondolni, hogy a település nélkülözi a nagyobb beruházásokat, fejlesztéseket. Éppen ellenkezőleg. Az ésszerű gazdálkodással, a pályázati lehetőségek megfelelő kihasználásával számos eredményt ért el a faluvezetés az elmúlt években. A mintegy kétezer-négyszáz lelkes község a Mátészalkát Vállajjal összekötő országút mentén fekszik. A nagy forgalmú főúton helyezkednek el az intézmények, így az óvoda és általános iskola is. Mivel a gyermekek nap mint nap ezen az utcán közlekednek, indokolt volt az út menti járda és az egész településen áthaladó kerékpárút megépítése. Az infrastruktúra kiépítésére is nagy hangsúlyt fektetett a községvezetés, amely a szennyvízhálózat kiépítésével lesz teljes. A szilárd burkolattal fedett utak aránya meghaladja a kilencvenöt százalékot.

Nyírcsaholy vezetői gondoltak a II. világháborúban megsemmisült Kraszna-híd újjáépítésére is, amelyen át háromszáz hektárnyi mezőgazdasági terület közelíthető meg most már közvetlenül Nyírcsaholyból. Korábban ezekre a földekre csak Kocsordon vagy Nagyecseden keresztül juthattak el azok művelői, tulajdonosaik. Gyógyszertárat is létesítettek a községben. Az elmúlt évek sikereiről szólva meg kell említeni az önkormányzati intézmények felújítását, folyamatos karbantartását és bővítését is. A művelődési ház és könyvtár eszközkészletének bővítése, tetőrekonstrukciója, az idősek klubja átalakítás, az óvoda bővítése és a hozzá tartozó ötszáz adagos konyha kialakítása mind-mind a település vezetőinek munkáját dicsérik.

Természetesen ezekhez az eredményekhez nagyban hozzájárultak a pályázati úton nyert állami pénzek, amelyeknek megszerzésében oroszlánrészt vállalt Nyírcsaholy jegyzője.

Kicsák Mihályné ezerkilencszázötvennégyben Kovács Magdolnaként látta meg a napvilágot Szamosszegen. Édesanyja a három gyermek nevelését és a háztartás vezetését vállalta, édesapja kubikos volt. A szülői házban megtanulta a munka szeretetét és megbecsülését, s azt, hogy a tanulás igen fontos része az ember életének. Ebben a szellemben az általános iskola elvégzése után a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban folytatta tanulmányait, majd tanárképző főiskolára felvételizett. Sajnos sikertelenül, így az érettségi után munkába állt.

A nyírcsaholyi tanács adóügyi, később költségvetési, majd igazgatási előadója lett. A továbbtanulásról azonban nem mondott le. Ezerkilencszázhetvenkilencben szerzett oklevelet a tanácsakadémián, majd néhány év múlva másfél éves kiegészítő képzésen vett részt, s főiskolai diplomát szerzett.

Ezerkilencszáznyolcvankettőtől a rendszerváltásig vb-titkárként dolgozott Nyírcsaholyban, majd megpályázta a település jegyzői állását. Suszté László polgármesterrel, korábbi tanácselnökkel, mintegy tizenhat éve dolgoznak együtt a községért, az ott élő emberekért.

A jegyző asszony támogat és segít minden olyan elképzelést, amely a település javára válhat. Teszi a dolgát, de nem szeret közben tündökölni. A legnagyobb elismerés számára az emberek elégedettsége. A hivatali apparátus irányítása során a fegyelmezés helyett a példamutatással igyekszik jó munkára ösztönözni kollégáit. A módszer sikeresnek bizonyult, ugyanis a fegyelmezett, becsülettel elvégzett munka mellett igazi kis közösség alakult ki a polgármesteri hivatalban.

A dolgozók évek óta megrendezik közös farsangi és szilveszteri mulatságukat, s a közös kirándulás is – amelynek megálmodója és szervezője a jegyző asszony – hagyománnyá vált. Kicsák Mihálynét azonban nemcsak közvetlen munkatársai kedvelik és becsülik, hanem a nyírcsaholyi emberek is, akik előtt mindig nyitva áll a jegyzőnő ajtaja. Terveiben a település további komfortosítása szerepel, amely elengedhetetlenül fontos az itt élők elégedettségéhez, s szeretne olyan tiszta virágos köztereket, ahol mind a nyírcsaholyi emberek, mind az átutazók jól érzik magukat.

Kicsák Mihályné férjével és két lányával él Nyírcsaholyban. Férje, aki a harmonikus családi hátteret mindig biztosította neki, a helyi általános iskolában dolgozik részmunkaidőben. Tünde lányuk huszonnégy éves, tavaly szerzett jogi diplomát, jelenleg a Mátészalkai Városi Bíróságon dolgozik készülve a jogi szakvizsgára. Anikó huszonkét éves, könyvelőként dolgozik, s levelező tagozaton a nyíregyházi mezőgazdasági főiskola gazdálkodás szakos hallgatója.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése