Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Pálffy László
Jegyző,
Nyírkáta
A mikor egy település eredményeit méltatjuk, nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy a siker mindig sok ember összehangolt, pontos munkájának köszönhető. A tiszta, rendezett, virágos közterületek, a jól működő intézmények, az egyre bővülő szolgáltatások, az infrastrukturális fejlesztések anyagi hátterének megteremtésében oroszlánrészt vállal az adott település jegyzője. Különösen akkor, ha olyan menedzser szemléletű, mint dr. Pálffy László, Nyírkáta jegyzője, aki Jeney Sándor polgármesterrel közösen számos beruházást segítő pályázatot készített el az elmúlt években. Fő feladatának azonban az apparátus irányítását, az önkormányzati munka törvényességi felügyeletét tekinti.
Pálffy László 1954. január 22-én született Nyíregyházán. Az általános és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd sorkatonai kötelezettségének tett eleget. Sikerrel felvételizett a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, amelyet a Mezőgép ösztöndíjasaként végzett el, diplomáját ezerkilencszáznyolcvannégyben vette kézbe. Ugyanebben az évben néhány hónapig a szatmárcsekei Haladás Termelőszövetkezetben dolgozott jogi előadóként, majd a Fehérgyarmati Városi Tanács titkárságán helyezkedett el titkárságvezető-helyettes, jogi főelőadó beosztásban.
A hivatal jogi képviseletén és a jogi felvilágosító munka szervezésén kívül feladatai közé tartozott a működési terület településein a testületek törvényességi ellenőrzésében való közreműködés is. Ezerkilencszáznyolcvanhat január 1-től a hatósági osztály vezetését bízták rá, ahol az igazgatási munka szinte minden területéről szerzett tapasztalatot.
Ez az év magánéletének is fontos állomása, ekkor döntött úgy Pálffy László, hogy Nagydoboson telepszik le családjával. Természetes volt, új lakóhelyéhez közelebb keres munkát, így lett ezerkilencszáznyolcvanhat október 1-től a Mátészalkai Városi Tanács titkárságvezető-helyettese, jogi főmunkatársa. Napi teendői mellett a hivatalon belüli számítástechnikai fejlesztéseket irányította, s közreműködött a hivatalba beosztott joghallgatók nyári gyakorlatának megszervezésében, valamint szakmai felkészülésükben.
A rendszerváltás után Vásárosnamény jegyzője lett.
– A rendszerváltozással kapcsolatos szervezői munkát, a polgármesteri hivatal ki-, illetve felépítését kaptam feladatul. A korábbi tanácsi hivatal helyett teljesen új szemléletű, egységes hivatali szervezetet kellett létrehozni, a képviselő-testület iránymutatása szerint jelentős létszámleépítés mellett. Kihívásnak tekintettem a feladatot, s úgy érzem sikerrel végeztem el. Az új hivatali szervezet eredményes munkát végzett a megnövekedett feladatok és elvárások mellett is – emlékszik vissza a Vásárosnaményban töltött nyolc évre, ahol a hivatali munka mellett a gyakorlaton lévő joghallgatók szakmai munkáját is irányította.
Az ezerkilencszázkilencvennyolcas évi önkormányzati választásokat követően közös megegyezéssel megszüntette jegyzői jogviszonyát a városban. A következő év tavaszán megpályázta és elnyerte a jegyzői állást Nyírkátán, ahol ma is dolgozik. Az évek során a közigazgatási szakvizsga mellett a vállalati auditor, a minőségügyi megbízott, minőségügyi felvizsgáló és tanúsító képesítést is megszerezte. Munkája mellett évek óta társadalmi feladatokat vállal. A nagydobosi képviselő-testületnek ezerkilencszázkilencvennégy óta tagja, ezerkilencszázkilencvenhéttől pedig a Nagydobos Felzárkóztatásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint a nagydobosi teleház fejlesztője.
Civil munkája során számos programmal kedvez lakóhelye polgárainak. Munkanélkülieknek szervezett átképző tanfolyam, számítógépes kurzus, vándor mozi a környező településeken, fafaragó szakkör, fiataloknak szervezett programok, versenyek mind-mind gondozása alatt valósultak meg Nagydoboson.
A helybeliek örömére dr. Pálffy László egyik kedvtelése a civil munka, de a számítástechnikát, és a fotózást is hobbijai között említi. A felelősségteljes munka tökéletes elvégzése nyugodt családi háttér nélkül elképzelhetetlen volna.
Felesége, Nagy Ilona Éva, matematika–földrajz–számítástechnika szakos középiskolai tanár, a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban dolgozik, s a civil munka tőle sem áll távol. Három gyermekük született: Viktor, Zsuzsanna és Tamás. Ők azok, akik harmonikus háttérrel segítik a családfő további álmainak megvalósítását is.
Tervekből nincs hiány, a nagydobosi teleházban folyamatos a fejlesztés, a szolgáltatások bővítése. Alig hogy befejeződik az alapítvány egyik programja, Pálffy László máris az új projekten dolgozik, amely a térségben élő embereket szolgálja.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése