Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Gergely Lajos
Polgármester
Szamosszeg
Őseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez, testvér ne légy hűtlen soha! Ez a felirat fogadja a látogatót Szamosszegen a napokban ünnepélyes keretek között felavatott székelykapu homlokzatán. Aki itt lakik nyilván nem áll meg nap, mint nap elolvasni a szépen formázott betűket. Az emlékmű a hétköznapok tartozékává válik. A gondolat és a sorokban rejlő szellemiség sok embernek sajátja a faluban. Itt volt, itt van és itt lesz, és jóleső érzés odapillantani a remekbe faragott megtestesülésére.
– Az én nemzetségem gyökerei ezer szállal kötnek ide – enged bepillantást családfája ága-bogaiba Gergely Lajos. – Itt születtem 1957. január 27-én. Legalább ötszáz rokonom van a faluban.
Az ilyenkor kézenfekvő kérdést, miszerint „hogyan lehet valaki próféta saját hazájában?” nem is teszem fel. Annak az embernek, aki ismeri a Szamos minden kanyarulatát, tudja, hogy az utcák miként követik a természetes irányát, aki úgy beszél a falujáról, mintha egy birodalom volna… Egy néprajzos pontosságával írja le, mi a különbség a Toronyvég és az Ószuszka között. Ahány utca, annyiféle ember. Mintha kerületei volnának Szamosszegnek. Gyerekkorától, eszmélésétől követi miként változott a társadalmi rétegződés. Sajnálja, ami már csak emlék, ápolja, újraélesztené, ami még megfogható, megmenthető.
– Nagyapáink idejében vasárnap délelőttre minden porta eleje elgereblyélve várta a templomba igyekvőket – mond egy példát, mire gondol. – Ma ismét ott vannak a virágok, és akad ugyan, aki megrongálja, de abban bízom, feltámad benne a jó érzés, a szép szeretete, és leszokik róla.
Nem csak a népes família, hanem a legutóbbi időközi választáson a szavazók többsége is úgy ítélte meg, ő az, akit a polgármesteri poszton szeretne látni. Nem volt zsákbamacska a döntés, mert Gergely Lajos három évtizede dolgozik a falu közigazgatásában. Karrierjének állomásai közelebbi távolabbi önkormányzatokban sikeres lépcsőfokok voltak ahhoz, hogy 1984 márciusában szülőfaluja vb titkára legyen. Ugyanitt lett jegyző rendszerváltáskor. A három évtized valójában történelem, annyi kanyarral, amennyi talán még a Szamosnak sincs a határban. Polgármesterként meglepetés nem nagyon érhette. Ahogy mosolyogva mondja, „még szobát se váltottam”. Vagyis a régi jegyzői helyiség avanzsált eggyel feljebb.
– Ez kevésbé lényeges – tekint körbe a helyiségen, és legyint. – Sokkal fontosabb, hogy a falum élete jobbra forduljon. – A beszélgetésünk eddigi részében gyakran feledkeztünk bele a múlt szépségeibe. A jelen és a jövő dolgaira térve Gergely Lajosból előtűnik a gyakorlatias ember, félreteszi a nosztalgiát.
– Abban a gazdálkodási rendben, amit a jelenlegi gazdasági környezet támogat, Szamosszeg határa talán nyolc-tíz családnak ad megélhetést. Ők pedig olyan tevékenységet folytatnak, amely kevéssé élőmunka-igényes. Nincs, ami itt tartsa az embereket. 30-35 temetésre fele ennyi születés esik, elöregszünk… Ígéretes programnak tartom, hogy akik maradnak gyógy- és fűszernövény termesztéssel, kisállat tartással foglalkozzanak. A közmunka fontos eleme a kormányzat foglalkozáspolitikájának, de fokozatosan fel kell, váltsa valami más. A mi klímánk alatt ugyanúgy megterem a levendula, a zsálya, és a többi hasonló növény, mint ott, ahonnan idehozzák, és eladják nekünk.
A néprajzban, történelemben előszeretettel elmerülő ember kis közgazdasági elemzése megmutatja, hogy sokoldalúság, alkalmazkodó készség nélkül nehéz helytállni azon a poszton, ahová szavazói bizalma emelte.
– Természetesen indulok az őszi választáson – vált most már politikusra. – Magam mögött tudom a Fidesz támogatását, de én is megteszek mindent, hogy programom mellé állítsam a szamosszegieket. Az eddig eltelt időben azt gondolom sikerült megértetnem mindenkivel, mit szeretnék tenni a falu, és az emberek felemelkedéséért. Én a háztól házig konzultációt tartom követendőnek. Ha valamit hozzátennének a programomhoz, vagy másként látnák jónak, meg fogják mondani, amikor bekopogok egy-egy reménybeli szavazómhoz.
Köztük az ötszáz rokonhoz – teszem magamban hozzá. Beszélgetésünk végén szó esik szűkebb családjáról. Felesége, leánykori nevén Filep Magdolna szociális munkás az iskolában. Két lányuk van, Anna 27 éves, Patrícia 22.
Leginkább a történetünkhöz, az ősiséghez vonzódik ez az ember – állapítom meg, mert ismét ekörül forog a szó. Szóvá is teszem: keskeny a határ a hangsúlyozott nemzeti érzés, és a magyarkodás között.
– Tudom, kikre gondol – mosolyodik el. – Semmi dolgom velük. Én például Raffay Ernő nézeteivel tudok azonosulni” – említi, a nemzeti érzéséről szintén nevezetes politikust, aki itt volt az avató ünnepségen.
Elmenőben még egy pillantást vetek a falu büszkeségére, a székelykapura. Alatta egy parasztszekér. „Apám kerékgyártó volt” – csengenek a fülembe Gergely Lajos szavai. Emlék az ősnek, emlék a történelemnek.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése