Nyíregyháza

A csúcsot csak az tudja igazán értékelni, aki igen mélyről küzdötte fel magát. Ebben a szellemben nőtt fel Molnár István mesteredző, aki olimpikonokat és atlétikai csúcstartókat nevelt rátermett és a sport iránt elkötelezett fiatalokból.

Soha nem saját magával kellett harcba szállnia, hanem a sors rendelése folytán olyan családi háttérrel érhetett el látványos eredményeket, amely mellett a legtöbb ember időnap előtt bedobta volna a törülközőt. Molnár Istvánt természetesen nem olyan fából faragták, hogy egykönnyen feladta volna a maga csatáit. Édesapja, Molnár Béla, nyomozótiszt, 1945-ben egy percre ugorhatott be a családhoz, s a hatéves fiú igazából soha nem élvezhette az apai szeretetet. Édesanyja, Sümegi Erzsébet tanítónő, akinek viszont csendőrtiszt-helyettes édesapja miatt kellett hosszú éveken át tartó üldöztetést vállalnia. 1948 és 1960 között teljesen ellehetetlenült az életük. Molnár Istvánnak egy nővére van, Erzsébet, aki szintén a tanítói pályát választotta és nyugdíjba vonulása után Miskolcon él.

Olyan viszontagságokról vall most a mesteredző, amit elképzelni is szörnyűség, nemhogy végigélni. Állami tanítónőként édesanyját a Vajdaságba, Topolyatanyára helyezték, majd a második világégés vérzivatarának végén őrült ösztöntől vezérelt emberek falhoz állították őket. Jó szándékú, becsületes szerbek állították meg a magukról megfeledkezett vérengzőket, mondván, aki a tanítóját és a papját megöli, az nem ember. Megmenekültek a puskagolyótól…

Anyja testvéréhez a Borsod megyei Gibártra költöztek, ahol a kuláknak minősített férj miatt újabb nehézségekkel kellett megküzdeniük. A sok gyötrelemnek akkor látszott vége szakadni, amikor Sárospatakon elvégezte a tanítóképzőt, majd Ózdra került egy zömében cigánytanulókat oktató iskolába. A szülők és a tanítványok a szívükbe zárták.

Még most is szívesen gondol Kövesdi István gátfutóra, Csipkés Gyula elsőosztályú bokszolóra, akik a keze alatt nőttek fel. Molnár István elvégezte a Testnevelési Főiskolát, s mint mondja, Sárospataktól már nyílegyenes volt az útja. A hatvanas évek elejétől, közepétől már a szakértelmet részesítették előnyben a politikai múlt vagy a származás helyett. Ő maga is sportolt, a magyar bajnokságon harmadik helyezést ért el tízpróbában 1964-ben. Hamarosan rájött arra, hogy a versenyzés helyett neki edzőként kell a fiatalokkal foglalkoznia.

Czuczor Juditot, a Testnevelési Főiskolán végzett leányt vette feleségül. A nejének legalább olyan kalandos útja volt: zajló jégtáblák között csempészték át a szlovák határon a szülők. Házasságukból két fiú született: Péter a tanárképző főiskola testnevelés-földrajz szakán tanul, Tamás sokszoros magyar válogatott vágtázó, rajthoz állt a barcelonai ötkarikás játékokon is.

A tanárképző főiskolára 1966-ban hívták meg, előbb a 2-es gyakorló iskolában, majd a főiskola testnevelés tanszékén dolgozott. Jelenleg főiskolai tanárként. Alig győzzük számba venni szakmai eredményeit: eddig 35 válogatott sportolót nevelt, közülük Kiss Mária Mexikóban, Szabó Ildikó Montrealban, Petrika Ibolya Moszkvában, a fia, Molnár Tamás Barcelonában versenyzett az olimpián.

A megye sportéletének szervezésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1968-ban ő indította el az atlétikai életet Nyíregyházán és a megyében. Nem véletlenül lett a megyei atlétikai szövetség főtitkára. Az NYVSC elnökségének tagja, a Magyar Atlétikai Szövetség vágta szakága is soraiba választotta. A főiskolán ő vezeti az atlétikai szakképzést. A megye sportéletének szervezésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1968-ban ő indította el az atlétikai életet Nyíregyházán és a megyében. Nem véletlenül lett a megyei atlétikai szövetség főtitkára. Az NYVSC elnökségének tagja, a Magyar Atlétikai Szövetség vágta szakága is soraiba választotta. A főiskolán ő vezeti az atlétikai szakképzést.

Szabad idejében másik szenvedélyének, a zenének hódol. A muzsika mindig is központi helyet foglalt el az életében. Sokáig úgy érezte, hogy ezen a területen kellene elindulnia. Ma is elképzelhetetlenek az általa vezetett edzések pianínókíséret nélkül.

− Elégedett, boldog ember vagyok − vallja a mesteredző. − Bár tizennyolc éves koromtól saját magamat tartottam el, nem panaszkodom a sorsra. A nehézségek megedzettek, legfeljebb testileg és lelkileg győztesen kerülhettem ki a sokszor egyenlőtlennek látszó küzdelmekből. Örülök, hogy olyan társat találtam, aki hasonlóan gondolkodik, aki az élet minden viszontagságai közepette is kitartott ígérete mellett. Gyermekeink nevelését is a sportnak rendeltük alá, nem véletlen, hogy mindkettejük életének meghatározó eleme a versenyszellem.

Nem a hagyományos értelemben neveltük a fiainkat, de azt hiszem, megtettük a tőlünk telhetőt. Örömmel és boldogsággal tölt el a családom, azt viszont megvetem, aki igazságtalansággal, hazugsággal, alattomossággal próbál meg utat könyökölni magának. Még egy személyes jellegű dolog vidít fel: dr. Noviczky Miklós, az ismert kézsebész helyrehozta a kezemet, és ismét tudok zongorázni. És más értelme is van így az életemnek.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)