Budapest

Ha valaki először érkezik Csengerbe, a Szamos-parti kisvárosba, hamar feltűnnek sajátos épületei: a fehér falakon látványosan mutatnak a hangsúlyozottan elhelyezkedő fa szerkezetek. Ilyenek az általános iskola, a művelődési ház–könyvtár, az imaház, a polgármesteri hivatal, az egészségügyi intézmény, a tornacsarnok, és mások. A helybeliek azt mondják: Makovecz-stílus. Van, aki büszke rá, mások túl merésznek, szokatlannak tartják, de már mintegy tizenöt családi ház is épült hasonló stílusban.

Nem mindegyiket egy kéz tervezte, ám kétségtelen: a nemzetközi hírű építőművész szellemisége mind határozottabban van jelen a fővárostól távoli, határ menti településen. Most újabb szép épület következik, Makovecz Imre legújabb alkotása: a millenniumi görög katolikus templom, amelyet az államalapítás és a kereszténység jeles évfordulóján, 2000. augusztus 20-án szentelnek fel.

Közismert, sikeres tervező volt már Makovecz Imre, amikor ’86-ban elkötelezte magát Csengerben. Az akkori tanácselnök, későbbi polgármester fél évig talpalt utána, míg ide tudta csábítani azzal a nagy ívű elképzeléssel, hogy megalapozzák egy európai szintű, egyedi kisváros terveit. Munkatársaival, fiatal szakemberekkel, egyetemistákkal jött, és igent mondtak. Hosszú hónapok alatt gyarapodott és készült el az a tanulmány, amelyet ingyen tettek le a város asztalára. Szakmai, városi fórumok, testületek vitája után ez formálódott egy olyan városfejlesztési programmá, amely – felfrissítésekkel – ma is alapvető dokumentuma Csenger jövőjének.

Makovecz Imre 2000-ben hatvanöt éves. A budapesti Műegyetem építészmérnöki karán diplomázott, építészi munkásságának első színhelyei korának jelentős szakmai műhelyei voltak. 1981-ben, amikor lehetőség nyílt, az elsők között hozta létre saját tervező irodáját, a Makonát, amely többféle szervezeti formában működött, jelenleg tervező szervezetek egyesüléseként a magyarországi organikus (szerves) építészet központja. Szívesen adja át tudását fiataloknak. Harmincas éveinek közepétől meghívott előadó a Műegyetemen, az Iparművészeti Főiskolán, dolgozott mesterként a Magyar Építőművészek Szövetsége Mesteriskoláján, vezetett magánjellegű mester kurzusokat. Irodájában rendszeresen fogad továbbképzésre magyar és külföldi fiatal építészeket. Makovecz Imre nagyformátumú egyéniség lett. Könyveket írtak, portréfilmeket készítettek róla itthon és külföldön, lexikonok róla szóló szócikkeket tartalmaznak. A Larousse például így ír: „Nem híve a funkcionalizmusnak, de nem csatlakozott a posztmodern kifejezésmódhoz sem. Felvállalta a térség sajátos formakincsét és kulturális örökségét: alkotásain a népi építészet hatása, a keleti kultúrák ezoterikussága és a kozmikus-mítikus szemlélet egyaránt kimutatható. Épületei antropomorfak, nem csak szellemiségüket, de motívumkincsüket tekintve is; kiemelt szerepet kap bennük a faszerkezet.” Impulzív egyéniség is Makovecz Imre, mindig egyéni, sokszor meglepő ötletekre kész. Már diplomamunkája is ilyen volt: krematóriumot tervezett.

Munkáinak sora azóta is rendkívül változatos: lakóház, iskola, kultúrotthon, vendéglő, csárda, kaszinó, faluház, kemping, kirándulóközpont, erdei kultúrház, síház, ravatalozó, templomok sora nemcsak hazánkban, hanem külföldön is. Az organikus építészet magyar mestere otthonosan mozog a szomszédos országokban. Szlovákiában például nemcsak ismeri, tiszteli is a műépítész szakma, tanítványai dolgoznak, épületei állanak a Felvidéken. Az utóbbi években az egykor jellegtelenné rombolt Dunaszerdahely központjából teremtett látványos, hangulatos kisvárost. Az építőművész alkotásait bemutató pozsonyi kiállítás megnyitóján mondta: majdnem mindegy, hogy Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Szlovéniában vagy Magyarországon dolgozik, hiszen ez egységes kultúrterület. A közöset kell keresni, márpedig e közösből rengeteg fellelhető. Makovecz Imre a Kárpát-medencén túl is ismert. Ő tervezte a sevillai világkiállítás emlékezetes magyar pavilonját.

Több ország építész szövetségének tiszteletbeli tagja, egyetemi díszdoktor. Életművéből nagyszabású retrospektív kiállítást rendeztek Triesztben a kelet-közép-európai művészeteknek szentelt kulturális fesztivál keretében. A kiállítás kurátora napjaink egyik vezető építőművészének nevezte, azok közé sorolva, akik képesek voltak összekapcsolni a legmodernebb komputertechnika használatát az ősi néprajzi és kulturális hagyományokból táplálkozó kisipari, majdhogynem manuális építészet emlékeivel. Mindezek után talán már nem is meglepő, hogy Makovecz Imre életművéből, filozófiájából doktori disszertációt mutattak be a milánói műszaki egyetem építészeti karán, elsőként Olaszországban. Visszakanyarodva Csengerhez, az építész így vélekedik a Szamos-parti kisvárosról:

– Szerencsénk volt, hogy másfél évtizedig stabilitás volt a városban, mert egy település átalakításához idő kell. Jelentős munkát tudtunk végezni, de még nagy feladatok várnak ránk, hogy Csenger úgy foglalja el helyét környezetében, ahogy az megilleti.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)