Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Siető Dávid
Magasépítő mérnök,
Nyíregyháza
Kevés olyan mérnök él a megyében, akit régi munkatársai is tisztelnek, becsülnek, aki segédmunkásból lett vezető személyiség, s aki még hetvenéves kora ellenére is aktív, tele van energiával. A már jó ideje saját vállalkozását irányító Siető Dávid közéjük tartozik.
1936-ban született Tiszadadán. Mindkét szülője földműves volt, a nagyapával együtt gazdálkodtak egy pici, húsz hold földnyi „birtokon”, hogy előteremtsék a betevő falatot. Siető Dávid már az általános iskola után a későbbi pályájára szeretett volna állni, ám valami oknál fogva nem engedték az Építőipari Technikumba, amit ma is fájdalmasan emleget. Az ellen már nem tehettek semmit, hogy a híres debreceni Református Gimnázium és Kollégium diákja legyen, hiszen édesapja presbiter volt, de egy elbeszélgetés alapján egyébként is rögtön felvették. Ma is jó szívvel gondol vissza azokra az évekre, s nem mindig egyedül, hiszen a hajdani társakkal évente akár kétszer-háromszor is találkozik.
Érettségi után egy évig otthon volt, majd egy rövid SZTK-s időszak után Tiszapalkonyán dolgozott fél évet a KÖMI Építőipari cégnél. Tulajdonképpen itt indult a karrierje mint segédmunkás. A katonaidőt Szentgotthárdon töltötte mint határőr szolgálatvezető, majd a 6. Számú Mélyépítő Vállalat Miskolci Főépítés-vezetőségén kezdett anyagraktárosként. Az időközben megszűnt cégtől a Borsodi Állami Építőipari Vállalathoz került technikusnak, amire képesítést is szerzett, hiszen munka mellett elvégezte a Közlekedési és Építőipari Technikumot. 1963-ban hazatért: Nyíregyházán, a téesz Beruházási Irodájánál vállalt munkát mint műszaki ellenőr. Kemény idők voltak, hiszen Tiszadadáról motorral járta először a baktalórántházi járást, majd Rakamazt és környékét, de nagyon szerette munkáját.
A 70-es évek elején Debrecenben elvégezte a Műszaki Főiskolát magasépítő szakon, majd számos szakmai tanfolyamot, s közben cége is átalakult. Önálló Megyei Beruházási Iroda alakult, ahol a fiatal szakember vállalkozási osztályvezető lett. Akkori feladatait ma is hasznosítja, hiszen a tervezési programok összeállítása, a tervek rendelése, a szerződések kötése, felülvizsgálata, az árak egyeztetése volt egyebek mellett a feladata. Ebben az időben nőtt ki a földből a nyíregyházi örökösföldi lakótelep, épült meg a Bujtosi Szabadidő Csarnok, s az összes tanácsi beruházással foglalkoztak. Kitűnő munkatársai voltak, értékes embereket gyűjtött maga köré, s mint mondja, ő is sokat köszönhetett nekik. Egy idő után azonban kezdett belefásulni az előkészítés – műszaki ellenőrzés – üzembe helyezés folyamatába, igazi alkotásra vágyott.
Egy évig csalogatták, míg végül váltott: 1987-ben néhány jó munkatársával egyetemben átment a KEMÉV-hez. Itt tulajdonképpen ugyanazt csinálta, mint korábbi munkahelyén, de kivitelezői szemlélettel. Először vállalkozási irodavezető, majd vállalkozási főmérnök lett. A hajdani segédmunkás itt már fővállalkozásokat vezethetett: szervezte a munkát, részt vett a versenytárgyalásokon, nála futottak össze az árajánlatok, és a felelősség is az övé volt. Az eredmény látványos: egyebek mellett ők építették a debreceni Egyetemi Kollégium egy részét, a K&H Bank ottani épületét, a nyíregyházi Hungária Biztosítót. Mivel a KEMÉV bekapcsolódott az orosz lakásépítési programba, ő is sokat járt külföldön. Betelt egy útlevele, és hatalmas tárgyalási rutint szerzett. 1992-ben – hatvanhoz közeledve – még tovább lépett: tizenegy KEMÉV-es munkatárssal együtt létrehozta a Konzol 11 Kft.-t, amely hét év múlva Siető és Fiai céggé alakult át. Természetesen kivitelezéssel foglalkoztak, ők voltak fővállalkozóként az anyagbeszerzők, a munka nagyobb részét alvállalkozókkal végeztették. Csak néhány fontosabb munka és helyszín a sok közül: a Művelődési, valamint a Földművelésügyi Minisztérium és intézményei, a Magyar Nemzeti Alapítvány és az ELTE beruházásai Pécstől Hódmezővásárhelyen és Budapesten át Miskolcig, s természetesen a megye számos pontjáig.
Felesége, a ma már nyugdíjas Fitos Éva, aki könyvelőként dolgozott a Bölcsőde Igazgatóságon, 1964 óta társa, s egyben megbízható háttérországa a rendkívül sok távollétet igénylő munkájában. Két gyermekük született, a negyvenéves Dániel lakatosszakmát szerzett, kislánya, Edina a nagyszülők szeme fénye, míg a fiatalabb, Attila bútorasztalos.
Siető Dávid ma is aktív. Beszélgetésünk alatt folyamatosan csörög a telefon a jósavárosi panellakásban kialakított irodában, ahol nagy tisztelettel beszélnek az ügyfelek Dávid „bácsival”. A név kötelez: mintha mindig sietne valahová. Egyeztetni is nehéz volt vele, mert éppen vidékről érkezett, ahol egy ház felújítását kísérte figyelemmel.
Noha szenvedélye a sport és a Tippmix, az igazi hobbija a munka. Nincs nagyobb öröm számára egy ház elkészülténél.
Ars poeticája egyértelmű: „Amíg bírom, addig akarok dolgozni!”
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése