Gyülvészi Tamás Áron

Alpár-díjas építész,

Nyíregyháza

szszb_20-38_gyulveszi_tamas_aron.jpgHárom keleti megyében ismerik és tisztelik Gyülvészi Tamás Áron építészt. Jó híre túlnő a megyehatárokon, hiszen az Építéstudományi Egyesület Országos Tudományos Tanácsának is tagja. Ez időtájt Nyíregyházán alkot, dolgozik, irodája a Simai út 9. sz. alatt van. Innen jár ki gyakran megyénk számos településére. Sokat mond, hogy megyénk tíz településén ő a főépítész.

2005 elején így mutatta be őt a sajtó: „Alpár Ignác-díjjal tüntették ki 2004 decemberében Budapesten, az Építéstudományi Egyesület székházában Gyülvészi Tamás nyíregyházi építészt. Nyíregyházán és megyénk szinte valamennyi régiójában letette a névjegyét, közismert épületeket is tervezett. Tudományos tevékenységet is folytat, társadalmi megbízatást is vállalt. (A kitüntetés, a díj névadója, Alpár Ignác tervezte Nyíregyházán a megyeháza patinás épületét.)

Gazdag és változatos szakmai utat járt be az elmúlt pár évtizedben. Jelenleg a Nyíregyházán bejegyzett Morus Építész Stúdió Bt. ügyvezető igazgatója. Miskolcon a Borsodtervnél, majd a Nyírtervnél alapozta meg szakmai tudását. Pár évig ő volt Nyíregyháza főépítésze. Kutatásának, tudományos munkájának témái, eredményei: településtervezés, urbanisztikai kutatások, kulturális örökségvédelem, települések rendszerszerű fejlesztése. Ő készítette el Nyíregyháza általános rendezési tervét és az Érkerti lakóterület részletes rendezési tervét. Dolgozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szerkezetátalakítási koncepcióján. Elkészítette többek közt Mátészalka, Fehérgyarmat, Vásárosnamény, Záhony, Újfehértó, Máriapócs, Nagyhalász, Ibrány, Tokaj és több más kisváros településrendezési tervét. Napkoron, Szabolcsveresmarton, Nyírparasznyán, Nyírbogáton is tervezett. A külterületeket, a tanyákat is ismeri. Elkészítette a kabalási szabadidőközpont tervét, néhány tanyabokorban is letette a névjegyét.

Szakmai tapasztalatszerző úton járt Londonban, Moszkvában, Párizsban, Pozsonyban. Mi több: ismeri a katasztrófa sújtotta területet, annak idején Thaiföldön és Indonéziában is szerzett szakmai tapasztalatokat.

Végzettségét illetően okleveles építészmérnök és okleveles városépítési, városgazdasági szakmérnök. Beszél angolul, egy kicsit oroszul is. Korábban már több kitüntetést kapott. Tagja a Magyar Építész Kamarának, a Magyar Urbanisztikai Társaságnak, a Városvédő Egyesületnek. Tagja az Építéstudományi Egyesület Országos Tanácsának, ő az egyesület megyei szervezetének titkára. Gyülvészi Tamás csütörtökön Debrecenben az Észak-alföldi Régiós Tervtanács ülésén három szabolcsi település rendezési tervéről tanácskozott. A következő hetekben szép és változatos munka vár rá.

Beszélgetésünk idején éppen befejezte Kemecse nagyközség településrendezési tervét. A hosszú évekre előre mutató terv már városközpontot jelöl meg Kemecsén.

Városi rangra pályázik a település. Gyülvészi Tamás annak idején – mint egy újságíró anyaggyűjtés idején – bejárta Kemecse utcáit, elbeszélgetett az emberekkel. A külterületet, a közvetlen környezetet is megszemlélte. Sőt a polgármester társaságában vetítő segítségével lakossági fórumon ismertette a tervet. A híres tervező az információk, a javaslatok birtokában milyennek is képzeli el Kemecse jövőjét? Lesz egy városközpont a műemlék református templom környékén. A műemlék katolikus templom közelében egy tér lesz, itt építik fel a korszerű polgármesteri hivatalt, kulturális intézmények is lehetnek itt. Túl a vasúti síneken egy alközpont épül, amelyet kövesút köt majd össze közvetlen Nyíregyházával. A vasútállomás közelében logisztikai központot, ipari parkot alakíthatnak ki.

Nem lehet könnyű a jövőbe látni. Arra kértük, tekintsen vissza, mondja el, hogy mire büszke leginkább. Mint mondta, közreműködésével 1991-ben készült el Nyíregyháza terve, azóta is erre épül a megyeszékhely építése, bővítése. Tokajban is tervezett, köztudott, hogy a „borváros” a Világörökség része. Tervezéskor (nem csak Tokajban) figyelembe kell venni nemcsak a jelent és a jövőt, hanem a múltat is. Az újnak harmonikusan kell illeszkednie a régihez. A tervezés egy kicsit művészet. Gyülvészi néha hivatkozik Morus Tamásra, a régi angol tudós politikusra, aki gyakran vetette egybe: mi lenne az ideális, és mire van reális lehetőség. A pénz, pontosabban a pénzhiány ugyanis gyakran útját állja a jó terv megvalósításának. (Az építészstúdiót erről a híres angol emberről nevezték el.) A tervezés kollektív munka. Egy-egy nagyobb terv elkészítésénél jó nevű szakembereket von be a munkába, kvázi alvállalkozóként.

Gyülvészi Tamásnak két testvére Miskolcon él, egy pedig Svájcban orgonaművész. A felesége a vállalkozásban dolgozik. A legnagyobb lánya Londonban közgazdász, a középső Pesten pénzügyi szakember, a kicsi lánya érettségire készül a művészeti szakközépiskolában.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése