Végh József

Építészmérnök,

Nyíregyháza

szszb_05-130_vegh_jozsef.jpgA megrendelők igényeihez a lehető legoptimálisabban igazodva terveznek lakóházat, középületet, néha még a kivitelezésbe is belevágnak alvállalkozókkal. A jó hírű szakemberekből álló maroknyi csapat öregbíti megyénk építészeinek jó hírét szerte a hazában, sőt határainkon túl is. (Immár Brüsszelben is ismerik őket.) Természetes, hogy tevékenységük elsősorban megyénkre terjed ki. Irodájuk, pontosabban műtermük Nyíregyháza belvárosában, de mégis csendes helyen, a Holló u. 35. sz. alatt található. A cég neve Art Vital Tervező, Építő és Kereskedelmi Kft. Az egyik ügyvezető Végh József okleveles építészmérnök, vezető tervező. (A társ ügyvezető Cserpák Zoltán építészmérnök.)

Kettős ügyvezetéssel indult a vállalkozás 1994-ben. A hétfős kollektíva tagjai korábbról már ismerték egymást. A régi, híres építővállalatnál, a SZÁÉV-nél kollégák-kolleginák voltak, már itt szakmai rutinra, nemzetközi tapasztalatokra tettek szert. Említsük, illetve a könyv által örökítsük meg e tervezőkollektíva másik öt tagjának nevét is: Balku Katalin, Kovács Rita, Katona Judit (mindhárman tervezők), Megyesi Erika szerkesztő és Búzás Erika adminisztrátor-rajzoló.

A kft. − ha szabad így mondani − főszereplője Végh József. A szakmai körökben elismert mérnök. Régi és új kapcsolatai révén sikerül munkát, megrendelést találni ebben a nehéz gazdasági helyzetben is, akkor, amikor igen nagy a konkurencia, telített a piac. Az ő javaslatára jól megfogalmazták a cég filozófiáját, amely így hangzik: Az élethez, a megrendelő igényeihez, pénztárcájához rugalmasan igazodunk, nem erőszakolunk rá a megrendelőre semmit. Talán abban is különbözik a kft. a többi, hasonló cégtől, hogy belső építészettel is foglalkozik.

Mit kell tudni erről a cégről? E kérdésre egy hirdetési újságban éppen most adta meg a választ Végh József, aki annak idején a SZÁÉV üzemi lapjának szerkesztőbizottsági tagja volt, maga is írt néhány cikket a lapba. Nos, a hirdetési újságba írott cikkének ezt a címet adta: Építészet az életnek. Találó, kifejező cím. A szövegben pedig ez áll: „Az utóbbi időben több helyen találkoztunk az ART VITAL Kft. nevével. Megfordultunk többek közt a Városi Közgyűlés ülésén és a Kelet-Magyarország hasábjain. Cégünk erős oldala az építőipari tervezés, amibe a családi házaktól kezdve bármilyen volumenig minden belefér. Kisebb felújítási munkákat is vállalunk… Tevékenységünk meghatározó része Nyíregyháza területére terjed ki, de dolgoztunk már Mátészalkán, Nyírbátorban, Baktalórántházán, Hajdúnánáson, sőt Győrben is. (A Rába partján, ahol osztrák érdekeltség is van, egy inkubátorház és innovációs központ tanulmánytervét készítették el. A szerző.) Elvégzett munkáink közül említek néhányat: a nagyhalászi Júlia Centrál szórakoztatóközpont bővítése, az épülőben lévő Árkád üzlet és társasház, a saját műfajában követendő példának szánt Sóstófürdő Berenát u. 20-21. sz. alatti társasház tetőráépítése, a közelmúltban átadott Peugeot-autószalon. Hogy jelenleg mivel foglalkozunk? Egy újabb társasház terveit, valamint a kemény mezőnyben, pályázaton elnyert Nyírép Kft. irodaházának, raktárbázisának tervezését fejezzük be, és indul egy új projekt is, az úgynevezett Flamand Centrumot tervezzük.”

A Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány Nyíregyházi Inkubátorházának bővítése megyei, sőt országos figyelmet érdemel. A volt szovjet laktanya helyén egy 120 millió forintos beruházás valósul meg. Felét a belgák fizetik. A Flamand Centrum egy négyszintes épületből, valamint étteremből és konyhából áll majd. A kivitelezési és engedélyezési tervet Végh József Brüsszelben személyesen, angol nyelven mutatta be a belga szakembereknek. Azoknak a szakembereknek, akik részt vesznek az Európa Parlament központi épületének bővítésében! A belga szakemberek elégedetten nyilatkoztak a nyíregyházi kollektíva tervéről. (Kicsi a világ! kiálthatott fel az ügyvezető, amikor a brüsszeli repülőtéren találkozott és szót váltott Orbán Viktorral, a Fidesz vezetőjével.)

A jó megjelenésű Végh József Mátészalkán nőtt fel, majd a Budapesti Műszaki egyetem építészmérnöki karán szerzett diplomát. Vezető tervező szakvizsgája is van, mi több: felsőfokú külkereskedelmi és áruforgalmi szakképesítést is szerzett. Ez utóbbi képesítés megszerzésére azért is volt szüksége, mert ő vezette a SZÁÉV exportirodáját. Más beosztásokban is dolgozott a nagyvállalatnál. Számítása szerint eddig egymilliárd forintot érő tervező munkában vett részt. A közéleti munkából is kivette a részét, az ÉTE szervező titkára volt, most a megyei egyesület elnökségének tagja. Két aranyos kisfiú és egy kislány boldog édesapja.

Cserpák Zoltán mérnök az építő vállalatnál volt kitűző, geodéta, építésvezető. Három évig az ukrán-román határ közelében, Csernovciban nemzetközi szálloda építésében vett részt, az ukrán városba nősült, természetes, hogy felesége révén beszél oroszul. Ő a másik pillére a kft.-nek…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése