Kulcsár Attila

Ybl-díjas építész,

Nyíregyháza

Kulcsár Attila b.jpgAz építészet szellemi magatartás, nem csupán szakma dolga − idézi Le Corbusiert Kulcsár Attila, mert ez a vezérelv, irányította pályafutását. Kezdetben a vágányok és a váltók vezették a vasutas gyereket. Így Nagykárolyban született, majd amikor a várost újra Romániához csatolták, Debrecenbe helyezték apját. A szolgálat 1953-ban aztán Nyíregyházára vetette, és azóta a család itt él. A Kossuth gimnáziumban érettségizett 1960-ban. Már akkor megmutatkozott sokirányú érdeklődése, rajzkészsége és az irodalom iránti vonzódása.

Első verseit Sipkay Barna szerkesztette be a Kelet-Magyarországba ’61-ben, és ugyanebben az évben kezdte el építészeti tanulmányait a Műegyetemen. A megye ösztöndíjasaként végzett ’66-ban, hazajött Nyíregyházára és a Nyírtervet választotta munkahelyéül.

Itt ismerkedett meg későbbi feleségével Menyhárt Mártával, hamarosan a két építész összekötötte életét.

És következett a mámoros alkotói periódus.

Az építészeti konjunktúra elhalmozta őket feladatokkal, megostromolhatták a szakma és a siker csúcsait. Óriási gyakorlatra tehettek szert a különféle szerkezetekben, funkciókban, és a béklyókban táncolásban. Mert a szakmát az ország legszegényebb szegletében, magyar anyagokkal, szűkre szabott normatívák szorításában lehetett csak gyakorolni.

De Kulcsár Attilának sikerült maradandót alkotni így is, karakteres épületei bizonyítják ezt Szabolcs-Szatmár-Bereg számos településén. Nyíregyházán az Őz közi lakóházak, a szekrényvázas sávház, az ún. piros ház és a sárga dombház a Vay Ádám körúton, a lakóházak műfajában. A fogtechnikai labor, a művészeti szakközépiskola, a Vasvári gimnázium, a borbányai általános iskola, Sóstóhegyen a katolikus templom, a városi galéria és a Galéria kereskedőház fémjelzi munkásságát a megyeszékhelyen a középület kategóriában.

Iskolája áll Rakamazon, Kisvárdán, és a városközpont dísze az új tornacsarnok. Záhonyban a tanácsházat tervezte és a vasúti szakközépiskolát, csakúgy mint Fehérgyarmaton a közgazdaságit, és a városi bíróság épületét. Nyírbátor központjában lakóházak, kollégium és a gyermeknevelési központ épült meg, mely bölcsőde, óvoda, iskola együtteseként létrehozása idején úttörő kezdeményezés volt. Vásárosnaményban a művelődési ház, beregi ihletésű lakóháza és panziója áll. Építészeti stílusát a szerkezetesség fegyelme, és a részletek gazdagsága jellemzi. Szívesen dolgozik együtt társművészekkel, nála megvalósul a klasszikus teória: az építészet a művészetek anyja.

Munkásságát az elmélet és a gyakorlat ötvözi. 1974-ben elvégzi az Építőművész Szövetség Mesteriskoláját és az Urbanisztikai Társaság hasonló kurzusát. Közben 1982-84-ben Nyíregyházán városi főmérnökként próbálta ki magát, de az alkotó ember nem tudja megkedvelni a végrehajtó szerepet. Ő is visszatért két év után a tervezőirodába.

A munkás évek során három gyermekük született, akik bár nem követik szüleik mesterségét, mind egy-egy álmukat valósítja meg. Emese pszichológus lett, Márta a református egyetemen tanul magyar-történelem-vallástanár szakon, Írisz szobrásznak készül.

Az építész pályája során nem lett hűtlen régi műfajához, a szavakhoz sem. Azt tartja, csak mondanivaló kell, a jelenségek megragadása, és a többi már csak szakmai kérdés. Az egyetemi diáklapok tollforgatója, a Rádiókabaré szerzője és a Kelet-Magyarország tárcaírója lesz. Emellett verseskötetei jelennek meg; Versbeton és A gondolatok beskatulyázása; humoreszkkötete Ez volt a jövőnk címmel. Írásai elhangzanak a Hangsúly rádiós folyóiratban, megjelennek a helyi irodalmi antológiákban, hiszen a megyei írócsoport tagja.

Sokoldalúsága tanult szakmájában is megnyilvánul. Az általa konstruált házak belsőépítészetét is maga tervezi, településterveket készít és a műemléki feladatokban is otthon van. Munkásságáért 1992-ben Ybl Miklós-díjjal tüntették ki.

A rendszerváltás a Nyírtervnél éri. Az egyre leépülő tervezővállalat egyik vezetője, mégis a saját utat választja 1992-ben. Feleségével megalapítja a Pláne és Plánum Építészeti Tervező Kft.-t, és azóta a vállalkozók önálló életét élik.

Sokoldalú tapasztalataik révén elboldogulnak a piac farkastörvényei között, és vállalják a megméretkezést új idők új kihívásaiban. Piaccsarnokot terveztek Szeghalomba, sportcsarnokot, szociális otthont, ravatalozót Berettyóújfaluba, Balkányba és Nyíregyházára bankfiókot. Új társasházak és igényes villák bizonyítják azt, hogy képesek a megújulásra.

Öreg építész gondoljon a folytatásra is − mondogatja −, át kell adni a tapasztalatokat a fiataloknak. Ezerkilencszázkilencvennégyben meghívták tervezést tanítani Debrecenbe a műszaki főiskolára. Ma már a Kossuth Lajos Tudományegyetem kinevezett tanára, az Akadémiai Bizottság Építőipari Tagozatának társelnöke.

Mindemellett továbbra is itt él és alkot Nyíregyházán − házakat, írásokat −, mintegy igazolva költő barátja Mester Attila megállapítását, mellyel sokoldalúságra utal − te vagy az utolsó reneszánsz mester.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése