Nyíregyháza

„Amikor a robogó kocsiból meglátom a kiserdőt, majd a falu tornyát, mindig feltöltődöm, mint egy akkumulátor.”

A szülőföld szeretetét így fogalmazta meg Igaz Dezső, aki szinte végigépítette szűkebb és tágabb hazánkat. Tizennégy éves volt, amikor konfirmációra készült, s tapasztalta, hogy a templom felújítása, átfedése nehézségeket okoz a felnőtteknek. Támadt egy ötlete, s ennek az ötletnek a nyomán elvégezték a munkálatokat. Ennek még ma is láthatók a nyomai.

Mindössze 19 éves volt, amikor kinevezték építésvezetőnek. Most, nyugdíjasként is gyakorolja fontos és szeretett szakmáját: építési tanácsadóként dolgozik egy cégnél.

Zömök, még mindig erős férfi. Sörtés, ősz haja, kissé hangos, jól érthető beszéde teszi jellegzetessé. Talán nem túlzás azt állítani: egy kicsit hasonlít Jean Gabinra, az egykor oly híres francia színészre. Sok embert ismer, és sokan ismerik. Mindenkinek segített, ha tudott. Az építőmunkásokkal különösen jó kapcsolatot tudott kialakítani. Mindenki nyelvén értette a panaszt, és a biztatását mindenki értette. Ezért is tudott elérni munkasikereket. Ezt a sikersorozatot vagy 15 kitüntetés őrzi. Volt kiváló újító, s büszkén tűzhette mellére a Munka Érdemrend kitüntetést is. Furcsállja, hogy ezek a kitüntetések devalválódtak, az építő – és nem a romboló – munka után járó elismerések külső, maradandó jeleit nem viselheti. Nem viselheti?

Furcsa, talán szociológiai tanulmányba, típusregénybe illő az életútja. Egy érdekes család gyermekeként Fülesden látta meg a napvilágot. Apja asztalosként kereste meg a család kenyerét. Az ügyes kezű asztalosmester mindössze harminchárom éves volt, amikor a Felvidéket visszafoglaló magyar sereg katonájaként nem ment el egy istentiszteletre. Ezért kikötötték, valamelyik túlbuzgó tiszt, vagy tiszthelyettes parancsára meg is rugdosták. Nemsokára belehalt sérüléseibe. (Ugye mi mindent produkált dicső történelmünk?) Félárván nőtt fel. Megemlíti, hogy édesanyja, Mészáros Margit törpebirtokosok gyermeke volt, a nagymama még nemesi címet viselt, az egyik nagybátyja híres jogász volt Debrecenben.

Ez az almanach arra is jó, hogy némelyik szereplője felidézze a történelmet a jövő nemzedékeinek. Kezdjük azzal, hogy Igaz Dezsőt származása miatt a hetedik kategóriába sorolták, a középiskolába is csak úgy juthatott be (öccsével együtt), hogy a fülesdi párttitkár segített. Nyíregyházán végezte el az építőipari technikumot, a műszaki egyetemre – az említett kategória miatt – nem mehetett. Szívesen emlékszik viszont arra, hogy a középiskola elvégzése után az állami gazdaságok megyei igazgatóságán kezdte el szakmájának gyakorlását. Megyénkben ott volt a legtöbb mezőgazdasági létesítmény építésénél. Tizenkilenc évesen már építésvezetőként szervezte, irányította a munkálatokat. A mostanában tíz hónapig katonáskodó fiataloknak üzeni: ő 27 hónapig teljesített határőr szolgálatot. Ahogy leszerelt, az akkor még több ezer embert foglalkoztató SZÁÉV-hez szegődött. A fehérgyarmati kórház építésénél technikus, majd építésvezető volt. Nem kevesebb, mint másfél évtizedig dolgozott ebben a beosztásban, majd fő-építésvezetőnek nevezték ki. Fél évtizedig volt anyagosztály-vezető, majd amikor megalakult az építőanyagokat forgalmazó vállalat, őt nevezték ki az igazgatói posztra. Igazgatóként vonult nyugalomba.

Talán az akaratán kívül is politizál, amikor hosszan felsorolja, hogy az utóbbi harminc esztendőben mi minden épült ebben a megyében. A költőt idézve mindig hozzátette, és most is hozzáteszi: Még nem elég. Szóval sokáig építette Mátészalkát, így lett ebből a faluból város. Nyírbátorban, majd Nyíregyházán is letette a névjegyét. A falvakat is járta, iskola, mezőgazdasági létesítmény magasodott munkája nyomán. A ’70-es árvíz után mint annyi társa, ő is éjt nappallá tett, hogy új otthonok, középületek épüljenek a Szamos és a Tisza völgyében. A fővárosunk fejlődéséhez is hozzájárult. Nap mint nap történelmi földet tapodott, amikor Óbudán épített. Erről nem szokott beszélni, de azt fel-felemlíti, hogy Angyalföldön az egyik általa épített létesítményt maga Kádár János avatta fel.

Portréja felvázolásához hangsúllyal mondja, hogy 33 év óta az első házasságában él. (Pedig hát az építők élete vándorélet.) A neje, a nyíregyházi születésű Balogh Mária árva volt, házasságkötésük után szegényesen indultak neki az életnek. Vagyont nem gyűjtöttek, de tágas és szép családi otthonuk van a nyíregyházi Korányi Frigyes utcán. A sóstóhegyi telek is a sok munka gyümölcse. Jól érzi itt magát. Felemlíti, hogy korábban hívták dolgozni Pestre, Siófokra, Kazincbarcikára.

Nem ment, mert a pártvezetés falat emelt elé… Nem is nagyon vágyott, hiszen ez a táj jelenti neki az életteret. Jól érzi itt magát fia, lánya és négy unokája közelében. Kéri, ezen a helyen is hadd szerepeljen az unokák neve. Íme: Szabolcs, Gergely, Levente, Nándor. Fiúk! Sok mindenben követhetitek a Nagyapát!

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)