Bakti Miklós

Építész üzemmérnök, cégvezető,

Baktalórántháza

szszb_16-24_bakti_miklos.jpgAz építész úgy épít, hogy alkotásában önmaga harmóniáját, egyszerűségét, olykor mégis magasba ívelő vágyait akarja megformálni, melyről majd elmondhassa: Ez az én kezem, és szellemi erőm remekműve! Mire felépül, szívéhez nő minden épület, mely visszaköszön. Így érez Bakti Miklós is, kinek – lokálpatriótaként – a szülőfaluhoz való ragaszkodása határozta meg életét, szakmai pályafutását.

Talán bármely országos építőipari cég vezetőjét is láthatnánk benne, ha nem kötődik annyira a szülői házhoz. Az 1951-ben, Baktalórántházán született Miklós apja kétkezi munkásként mint útőr, édesanyja konyhai dolgozóként nevelték szerény körülmények között gyermekeiket, a két leányt és Miklóst. Munkahely mellett még sokat dolgoztak a földeken, állatokat tartottak. Az általános iskolát – kitűnővel – szülőfalujában végezte Oláh Lajos igazgatósága alatt. A nyári szünetben apjával járta mérni az utakat, akkor elhatározta, mérnök lesz. Apját a főnöke vezérelte arra, hogy Miklóst feltétlenül taníttassák. Így került Békéscsabára, a Vásárhelyi Pál Út-, Híd-, és Vízműépítési Technikumba. A minisztériumi irányítás alá tartozó elit iskola jó tárgyi és személyi feltételek mellett szigorú nevelést adott. Dr. Barna Bálint igazgatótól emberséget, a kollégiumban dr. Szekeres Bélától fegyelmet tanult. Felidézi a négyes menetoszlopot, mikor katonásan masíroztak végig a városon.

Aktív sportoló volt, NB II-es csapatban futballozott. Ezerkilencszázhatvankilencben híd- és vízműépítő technikus lett, kitűnővel érettségizett. A sors úgy hozta, ez nem volt elegendő az egyetemi felvételihez. Főiskolára nem akart menni, inkább munkába állt a nyíregyházi közútépítő vállalatnál. Ezerkilencszázhetvenegyben katonának vitték a Műszaki Építő Alakulathoz.

Büszke arra, hogy az M7-es autópálya, a budapesti kisföldalatti, a szentendrei alagút építésében az ő szakértelme is benne van. Ekkor Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott. Marasztalták, de hazavágyott Szabolcsba. A 1969–70-es években kisipari szövetkezetek alakultak. Így a későbbi baktalórántházi Vertikál elődje is Vegyes KTSZ volt, melynek Miklós építésvezetője lett. ’73-ban elkezdte a debreceni Ybl Miklós Építőipari és Műszaki Főiskola levelező tagozatát, ’77-ben okleveles magasépítő üzemmérnök lett.

Megnyílt lehetősége a tervezésre is. A 80-as évek elején már lehetett érezni a levegőben a változás szeleit, szakcsoportok alakultak, ’89-ben ők is szakcsoporttá váltak. Később megindult a privatizálás. Alapító tagja, majd elnöke lett a BAKTA Építőipari Kft.-nek, ekkor 50–60 embernek adtak munkát. Itt jó munkakollektívában, kalákában sok család házát felépítették. ’91-ben az építőipar válságba került, tevékenységbővítésként a Szivárvány TRANSPED Kft.-t hozta létre, mely nemzetközi fuvarozást végez. Cége, a Nyír-Blokk Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. építőipari tevékenységet folytat. Évtizedes építőtevékenysége során a megyében, változó helyeken sok szép épület dicséri munkáját: az ófehértói óvoda, a baktai Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet gazdaasszony épülete, az ifjúsági ház, a ravatalozó, a Vertikál épületei, számtalan családi ház, nyíregyházán több lakóház, Fehérgyarmaton a Kábel-korbács Üzem.

Miklós nős, feleségét, Sasvári Erzsébetet – ki szintén baktalórántházi – ’69-ben ismerte meg. Ezt ’74-ben házasság követte. Erzsike Debrecenben a KLTE biológia–kémia szakán tanári diplomát szerzett. Jelenleg – már 27. éve egy munkahelyen – a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium nevelési igazgatóhelyettese. Zsuzsa lányuk ’77-ben született, a Miskolci Egyetem Közgazdasági Szakán végzett, a nyíregyházi Szabolcs Gabona Rt.-nél vezető beosztásban dolgozik. Már családos, férje Molnár Tamás, villamosmérnök. ’80-ban született Krisztina, ki apja nyomdokaiba lépve a Debreceni Egyetemen végzett, építészmérnök lett, és a helyi polgármesteri hivatal dolgozója.

Miklós mindig tevékenyen vett részt a közéletben. A megyei építész kamara tagja, a kereskedelmi iparkamara építési tagozat vezetőségének tagja. Korábban tíz évig tanácstag volt, ’92-től önkormányzati képviselő, a pénzügyi és gazdasági bizottság tagja. A 2002-es választáson nem jutott be, de külső tagként igénylik segítségét, a szociális és egészségügyi bizottságban. A család, ha teheti, elmegy kirándulni, bejárták Európa számos országát, szép hazai tájakat is. Hűséges színházlátogatók, Miklós szívesen böngészi a szaklapokat.

Így foglalja össze életét: „Nem bántam meg, hogy így alakultak a dolgok. Az életben kemény, szívós kitartással kell túl lenni a buktatókon. A ranglétrákat végigjártam, sokszor saját magamra támaszkodhattam. Baráti társaságunkat valóban barátság köti össze, nem érdekek. Nem voltam nagyravágyó, mindig visszavágytam, bár iskolatársaim neves, országos vállalatok igazgatói. Nyugodt és biztos családi hátteret akartam, amit meg is kaptam az élettől. Büszkék vagyunk szüleinkre, lányainkra!”

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése