Dobronyi Pálné

Tanító, pedagógus,

Baktalórántháza

szszb 25 ncsé Dobronyi Pálné.jpgVannak emberek, akiknek nem a fellengzős szavak, hanem az igazi csend határozza meg egész életükben a munkájukat. Igazán jól csak a szívükkel tudják megkeresni és megtalálni azt, ami belül, a gyermek lelkében lapul, mélyen elrejtőzve. Várva arra, hogy lesz egy tanító néni, akinek szelíd szavára, gyengéd mosolyára csupaszív gyerekek ülnek az osztály padjaiban. Nem mese ez, hanem valóság, mert ilyen ritka pedagógus Dobronyi Pálné, született Gégényi Julianna. Az évtizedek során megmaradt a maga őszinte szerénységében, de annál hatékonyabban tette kötelességét tanítói évei alatt. A halk szavú, mosolygós tekintetével fegyelmező tanító az egyik legkiválóbb, legszeretettebb tanító néni volt Baktalórántházán.

Most – 40 évi pedagógiai munka után nyugdíjba vonulhatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Baktalórántházi Nevelőotthonából – visszagondol a háta mögött hagyott évekre. Szerényen azt gondolja, nem olyan ember ő, akiről írni kellene, hiszen nincs semmi különös az életében és a munkájában. A visszaemlékezést nem lehet könnycseppek nélkül megúszni, amiben nincs is semmi szégyellnivaló, Julika így volt gyengeségében is mindig erős, ha az élettől megérdemelten vagy érdemtelenül pofonokat kapott. Így voltak a könnyekkel az VI. számú lakásotthon gyermekei is, amikor kiderült, hogy szeretett nevelőjük a megérdemelt pihenés éveit tölti ezután. Tudták, hiányozni fog nekik.

A Nyírmadán 1950-ben született egyedüli leányt nagy-nagy családi szeretetben nevelte Gégényi András édesapa és Kohonóczki Julianna édesanya. A szép gyermekkori évek olyan hamar elröppentek a szülőfaluban, ahol általános iskoláját is kiválóan elvégezte, hogy már is a baktalórántházi Mező Imre – ma Vay Ádám – Gimnáziumban találta magát. A jól tanuló és jól sportoló gimnazista lányra már az első félévben felfigyeltek tanárai, kitűnt szorgalmával, ügyességével, kedvességével. A Varga Mihályné osztályfőnök által irányított 4/b. egyébként is egy különösen jó csapat volt. 1965-ben az új, szép gimnáziumi épületben induló képzés diákjaiként úttörők voltak az intézmény jó hírnevének kialakításában. A magas tanulási és sportszínvonal rangossá tette az iskolát az egész megyében, így a sikerek az élvonalba emelték a baktalórántházi gimnáziumot. Julika – ahogy őt mindenki becézi – lelkesen, mosolyogva, egyben büszkeséggel eltöltve regél hosszasan azokról az évekről. Julika már a nyírmadai, de a bakti iskolában is olyan tanáregyéniségekre lelt, akik igazán követendő példaként álltak előtte. Így szinte nyilvánvaló volt, hogy ő is pedagógus szeretett volna lenni. Érettségi után a Nyíregyházi Tanítóképző Iskolába jelentkezett, ahová fel is vették. Már akkor lehetett sejteni, hogy a tanítók között is kiváló, szép énekhangja, kedves, szabatos beszéde, gyors matematikai logikája, ügyes mozgása, varázsló kezei mindenben a maximumot nyújtották tanulmányai során.

Friss tanítói diplomáját Bakta­ló­ránt­házán, az általános iskolában kamatoztatni is tudta, szülők, gyermekek örömére. 1979-ben összekötötte életét az ófehértói Dobronyi Pállal, aki a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben oktatóként dolgozott.

Igazgatónője, Bardi Sándorné is tudta, a kis elsősök az ő keze alatt a legjobb he­lyen lesznek. Az itt tanító munkatársak hamar befogadták, számos évet ta­nított együtt Riczu Andrásnéval, Kozma Károlynéval, Dani Jánosnéval, Ba­logh Zoltánnéval, Oláh Imrénével. Majd a sors úgy akarta, hogy a problémás, sajátos nevelést igénylő gyermekekkel foglalkozzon. 1997-ben, amikor a gyermekvédelmi központba került, még a Vasút utcai központi épületben voltak elhelyezve a gyerekek, 2004-tól a lakásotthonos forma családiasabb körülményeket tudott biztosítani az önálló életre való neveléshez. Ő a 6. számú lakásotthonba került, ahol 12 gyermek sorsa függött tőle. A szeretet láthatatlan hídját itt is felépítette, anyjuk helyett anyjuk volt, mint egy igazi családban.

Julika elmondhatja, mennyi sok gyereke volt, mintha a sajátjai lettek volna, úgy nevelte őket a nagybetűs életre. Nem könnyű feladat ez, de ő hivatásból, szeretettel végezte. Hála mindezért a gyermeki mosoly, ami minden fáradtságot, gyermeki turpisságot, csínytevést feledtet vele. Sorsukat ma is szívén viseli.

Julika boldognak érzi magát. Legfontosabb számára – a körülményekhez képest – egészségesnek lenni. Édesanyját rendszeresen látogatja, segíti idős napjaiban, próbál visszaadni abból a szeretetből, gondoskodásból, amit gyermekéveiben ő kapott tőle. A szeretet láncszemében legerősebb kötelék lánya, Éva, akinek boldogsága a legfontosabb számára. Mára felnőtt, és nem véletlen, az alma nem esett messze a fájától. Ő is tanító lett.

Valaki odafenn mindig tudja, hogy mit, miért tesz velünk. A nehéz próbatételek után kárpótol minket, ha máskor nem, a gyermekünk életében – gondolkodik el, ami egyben a jövőbeni bizakodását, hitét is sejteti.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló