Csordás Ferenc

Erdésztechnikus,

Baktalórántháza–Nyírbátor

Az erdő lágy suhogása, simogató nyugalma, szelíd zaja, ami megihleti az erdészt. Az ölelkező lombhullatók, a sudár égbetörő örökzöldek árnyai alatt éli mindennapjait az erdész. Puskával a vállán, elmaradhatatlan hűséges kutyája társaságában. Tavasszal, nyáron és télen a tavalyi helyét kereső és építő fészeklakók csicsergése, vagy ősszel a hulló falevelek, a megmozduló avar zörgése, télen a finom hóban a suhanó őzike, a szarvas hirtelen eltűnő mozdulata, mind-mind az erdő hangja. Az erdő hangjai ejtették rabul a Nyírbátorban, 1964. április 21-én született Csordás Ferencet, kinek 40 éven át nemcsak édesapja volt az erdőgazdaság dolgozója, hanem nagybátyja, Ari Boldizsár erdész személyében számtalan erdei séta érlelte az elhatározását. A teremi erdőben felnövő gyermek minden utat, fát, vágást, madárfészket, magaslest ismert, ám a Szegedi Erdészeti Szakközépiskola felvételiztető tanárainak fogalmuk sem volt, hogy az állatnyomokból is olvasni tudó fiúval ülnek szemben. Mátészalkán, a Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola állattenyésztő szakán kötött ki, 1982-ben, az érettségi évében kísértésbe került az állatorvosi pálya iránt, másfél évig a bátorligeti tsz tehenészeti telepvezetőjeként is élt benne a vágy. De nem adta fel, hogy erdész legyen, elfogadta a Nyírbátori Erdészet ajánlatát. Beiratkozva a Szegedi Erdészeti Technikumba, a közben két évig végzett, kétkezi fizikai munka csak tapasztalatára szolgált. Baktalórántházán 1987. július 1-jétől a Külső-tag kerületvezető erdésze lett a 23 éves fiatalember. Ide már párjával, Czimre Judittal érkezett, akivel Teremen egy diszkóban ismerkedett meg. Szerelem volt első látásra a találkozásuk. A nyírvasvári fiatalasszony követte férjét az erdészlakba, mely nem a legbarátságosabban nézett ki. Betörött ablak, óriási csalánerdő várta őket, de otthonukat hamar lakhatóvá varázsolták. Judit az erdészet bérelszámolójaként dolgozott mindaddig, amíg ’88-ban első babájuk, Lilla megszületett. A mindennapjaikat csendesen, egymáshoz hűen lefoglalta a munka és lányuk ápolása.

Ám nehogy azt higgye bárki, olyan makulátlanul szép az erdész élete. A sok gyaloglás, a dolgozókat vinni-hozni, odafigyelni a csemetetermesztéstől a fakitermelésig, mindenre és az „erdei kétlábú szarkákra”, nem is olyan könnyű és veszélytelen dolog. Mégsem fél egyedül a rengetegben, mert aki ismeri az erdő neszeit, az nem fél, egyébként sem ijedős természetű. A hozzá tartozó ezer hektár vegyes telepítésű erdőterület állandó foglalatosságot adott. Rohod, Vaja, Máriapócs, Kisléta, Boglya, Flóratanya, Külső-tag, Rozsos-hegy, Szilfási, Fagyalas, Káli, Degenye területeket úgy ismeri, mint a tenyerét.

Ő még tudja, hol rejlik a „Sóhajok hídja”, a méhészek tanyái és a „Lóré vasút”. Az erdők és vadak szerelmese egy érdekes dolognak hódolt. Erdésznek nemcsak jó puskája kell hogy legyen, jó kutyája is, így az első fizetéséből egy kutyát vett. A fox és jagd terrierekkel szívesen járt kotorékozni, számtalan versenyen díjat nyert velük, ’96-ban a világbajnokságon az elsők között voltak. Megtörtént, hogy az udvarukra felmerészkedő rókát puszta kézzel, farkánál fogta el, tudta, a tyúktolvaj ilyenkor tehetetlen. Befogadott és ápolt törött lábú őzikét, sérült szárnyú hollót etetett tenyeréből felgyógyulásáig.

A családszerető erdész kedvenc évszakának, a télnek hódolva szívesen gyúrta csizmájával a frissen esett ropogó havat nyomokat keresve. Aztán jött a rendszerváltás, majd az erdészeknek is vállalkozniuk kellett, a FEFAG-ból Nyírerdő lett. Az átállás kiszámíthatatlan időszakában, ’98-ban újabb gyermekáldásban volt részük, ikrek születtek, Ferike és Gergő. Harmadik osztályosak, a Nyírbátori Oktatási Centrum kisdiákjai. Ferike focizik, Gergő énekkarra jár, mennyire különbözőek! Élénkek és örökmozgók, nagyon is igénylik édesanyjuk törődését, a játékot is. Judit asszony sajnos már egyedül tervezi a három gyermek jövőjét. 2003. október 2-a óta az édesapa hiányzik a családból. A gyermekek kedvence, aki mindig kapható volt a mókára, a virgoncságra, nincs már velük. Érzése rácáfolt, a szívinfarktus nem kímélte, a mások által is nyugodtnak hitt erdész életet nemcsak puskával a vállán, kutyával sétálva kell elképzelni. Judit talpon maradva folytatja a vállalkozást, minden tevékenységet továbbvisz, álma, hogy egyszer majd magánerdész lesz.

Édesanyja enyhít a gyermeknevelés gondjain, mert nagylányuk, Lillácska ápolásra szorul. Felüdülés, ha férje szülei Teremről ellátogatnak. Tudja, a folytatás őrá vár, és a második „pofon” után is, ahogy ő fogalmaz, azt teszi, amit egy anyának és egy özvegynek tennie kell. Így mindennap gyermekeiért felveszi a „keresztet”. Honnan meríti az erőt? Onnan, hogy: „Nagyon szép közös életünk volt, a 16 év alatt teljes boldogságban, megértésben éltünk, egymás gondolatát is kitalálva. Megpróbálom úgy nevelni a három gyermekem, hogy ne érezzék családszerető apjuk hiányát!”

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Botos Attiláné

Balla Istvánné

Németh Zoltánné

Dobronyi Pálné

Bardi Sándorné

Popovics Tibor

Szabados József

Bíró Imre

Ifj. Kézi András

Bódi István

Ungvári Sándor

Dr. Schahin Fawaz

Mészáros Gyula

Maticsákné Tóth Erzsébet

Maklári Károlyné

Krivács András

Némethné Csubák Éva

Szélesné Nagy Zsuzsanna

Lakatos Alexandra

Juhász Imre

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!