Csordás Ferenc

Erdésztechnikus,

Baktalórántháza–Nyírbátor

szszb_22-156_csordas_ferenc.jpgAz erdő lágy suhogása, simogató nyugalma, szelíd zaja, ami megihleti az erdészt. Az ölelkező lombhullatók, a sudár égbetörő örökzöldek árnyai alatt éli mindennapjait az erdész. Puskával a vállán, elmaradhatatlan hűséges kutyája társaságában. Tavasszal, nyáron és télen a tavalyi helyét kereső és építő fészeklakók csicsergése, vagy ősszel a hulló falevelek, a megmozduló avar zörgése, télen a finom hóban a suhanó őzike, a szarvas hirtelen eltűnő mozdulata, mind-mind az erdő hangja. Az erdő hangjai ejtették rabul a Nyírbátorban, 1964. április 21-én született Csordás Ferencet, kinek 40 éven át nemcsak édesapja volt az erdőgazdaság dolgozója, hanem nagybátyja, Ari Boldizsár erdész személyében számtalan erdei séta érlelte az elhatározását. A teremi erdőben felnövő gyermek minden utat, fát, vágást, madárfészket, magaslest ismert, ám a Szegedi Erdészeti Szakközépiskola felvételiztető tanárainak fogalmuk sem volt, hogy az állatnyomokból is olvasni tudó fiúval ülnek szemben. Mátészalkán, a Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola állattenyésztő szakán kötött ki, 1982-ben, az érettségi évében kísértésbe került az állatorvosi pálya iránt, másfél évig a bátorligeti tsz tehenészeti telepvezetőjeként is élt benne a vágy. De nem adta fel, hogy erdész legyen, elfogadta a Nyírbátori Erdészet ajánlatát. Beiratkozva a Szegedi Erdészeti Technikumba, a közben két évig végzett, kétkezi fizikai munka csak tapasztalatára szolgált. Baktalórántházán 1987. július 1-jétől a Külső-tag kerületvezető erdésze lett a 23 éves fiatalember. Ide már párjával, Czimre Judittal érkezett, akivel Teremen egy diszkóban ismerkedett meg. Szerelem volt első látásra a találkozásuk. A nyírvasvári fiatalasszony követte férjét az erdészlakba, mely nem a legbarátságosabban nézett ki. Betörött ablak, óriási csalánerdő várta őket, de otthonukat hamar lakhatóvá varázsolták. Judit az erdészet bérelszámolójaként dolgozott mindaddig, amíg ’88-ban első babájuk, Lilla megszületett. A mindennapjaikat csendesen, egymáshoz hűen lefoglalta a munka és lányuk ápolása.

Ám nehogy azt higgye bárki, olyan makulátlanul szép az erdész élete. A sok gyaloglás, a dolgozókat vinni-hozni, odafigyelni a csemetetermesztéstől a fakitermelésig, mindenre és az „erdei kétlábú szarkákra”, nem is olyan könnyű és veszélytelen dolog. Mégsem fél egyedül a rengetegben, mert aki ismeri az erdő neszeit, az nem fél, egyébként sem ijedős természetű. A hozzá tartozó ezer hektár vegyes telepítésű erdőterület állandó foglalatosságot adott. Rohod, Vaja, Máriapócs, Kisléta, Boglya, Flóratanya, Külső-tag, Rozsos-hegy, Szilfási, Fagyalas, Káli, Degenye területeket úgy ismeri, mint a tenyerét.

Ő még tudja, hol rejlik a „Sóhajok hídja”, a méhészek tanyái és a „Lóré vasút”. Az erdők és vadak szerelmese egy érdekes dolognak hódolt. Erdésznek nemcsak jó puskája kell hogy legyen, jó kutyája is, így az első fizetéséből egy kutyát vett. A fox és jagd terrierekkel szívesen járt kotorékozni, számtalan versenyen díjat nyert velük, ’96-ban a világbajnokságon az elsők között voltak. Megtörtént, hogy az udvarukra felmerészkedő rókát puszta kézzel, farkánál fogta el, tudta, a tyúktolvaj ilyenkor tehetetlen. Befogadott és ápolt törött lábú őzikét, sérült szárnyú hollót etetett tenyeréből felgyógyulásáig.

A családszerető erdész kedvenc évszakának, a télnek hódolva szívesen gyúrta csizmájával a frissen esett ropogó havat nyomokat keresve. Aztán jött a rendszerváltás, majd az erdészeknek is vállalkozniuk kellett, a FEFAG-ból Nyírerdő lett. Az átállás kiszámíthatatlan időszakában, ’98-ban újabb gyermekáldásban volt részük, ikrek születtek, Ferike és Gergő. Harmadik osztályosak, a Nyírbátori Oktatási Centrum kisdiákjai. Ferike focizik, Gergő énekkarra jár, mennyire különbözőek! Élénkek és örökmozgók, nagyon is igénylik édesanyjuk törődését, a játékot is. Judit asszony sajnos már egyedül tervezi a három gyermek jövőjét. 2003. október 2-a óta az édesapa hiányzik a családból. A gyermekek kedvence, aki mindig kapható volt a mókára, a virgoncságra, nincs már velük. Érzése rácáfolt, a szívinfarktus nem kímélte, a mások által is nyugodtnak hitt erdész életet nemcsak puskával a vállán, kutyával sétálva kell elképzelni. Judit talpon maradva folytatja a vállalkozást, minden tevékenységet továbbvisz, álma, hogy egyszer majd magánerdész lesz.

Édesanyja enyhít a gyermeknevelés gondjain, mert nagylányuk, Lillácska ápolásra szorul. Felüdülés, ha férje szülei Teremről ellátogatnak. Tudja, a folytatás őrá vár, és a második „pofon” után is, ahogy ő fogalmaz, azt teszi, amit egy anyának és egy özvegynek tennie kell. Így mindennap gyermekeiért felveszi a „keresztet”. Honnan meríti az erőt? Onnan, hogy: „Nagyon szép közös életünk volt, a 16 év alatt teljes boldogságban, megértésben éltünk, egymás gondolatát is kitalálva. Megpróbálom úgy nevelni a három gyermekem, hogy ne érezzék családszerető apjuk hiányát!”

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló