Németh Zoltánné

szszb 25 ncsé Németh Zoltánné 2.jpgNyugdíjas óvodavezető, közoktatási szakértő,

Baktalórántháza

A gyermek szó hallatán felcsillan a szeme, és minden beidegződésével azt az apró emberpalántát szuggerálja a középpontba, aki közel negyven éven át munkájának értelmét, életének sóját jelenti. A gyermek, akinek képzelet- és gondolatvilágát a felnőtteket utánzó szerepjáték során a környezet, a felnőtt-emberi mintakép formálja. A gyermek, akinek önálló véleménye van már a dolgokról, aki szeretetéhségét és tudásvágyát próbálja csillapítani állandó kérdéseivel, kicsikarni a vele való foglalkozás igényét, akit Erzsike csak „okos tojásnak” nevez.

Németh Zoltánné, az 1950-ben Leveleken született Kerekes Erzsébet, az óvónői hivatásra tette fel életét. Kerekes Mihály és Nagy Erzsébet szülők szeretetben nevelték egyetlen gyer­meküket, aki az általános iskola után Nyír­egyházán, a Zrínyi Ilona Gim­ná­ziumban tett érettségit. Majd Kecs­ke­méten, az Óvónőképző Intézetben vér­tezte fel magát azzal a tudással, amely a gyermeki szívekhez és lelkekhez visz közel. 1970-ben diplomát szer­zett, és hogy Baktalórántházán, a Napközi Otthonos Óvodában kezdett el dolgozni, azt Bardi Sándorné, Sárika néninek köszönheti. A Vasút utcai óvodában két csoportban, 60 gyermek volt akkor, első munkatársaival, Almási Istvánnéval, Kemény Pálnéval és Nagy Istvánnéval folytatta elődje, Kapu Józsefné munkáját. Tagóvoda-vezető lett ’73-tól, ’76-tól pedig négy település függetlenített vezető óvónője. 1986-ban megerősítést kapott tisztségében öt évre, közben járási munkaközösség-vezetőként előadásokat, tanfolyamokat, foglalkozásokat tartott. A nagyobb szakmai előrejutás fűtötte, amikor hosszas dilemma után elvállalta a megyei óvodai szakfelügyelőséget. Kundrák Jánosné, az MPI munkatársa szemelte ki őt erre a feladatra, aki kellő ambíciót látott benne. Ez heti két nap feladatot adott számára, három napot a Zengő Erdő Óvodában, csoportban dolgozott. Munkája szakmai továbbképzések, konferenciák szervezésében, előadások, szakmai bemutatók tartásában, elemző értékelések készítésében csúcsosodott ki. A határon túli magyar óvónők továbbképzését is szervezte. Nem csoda, hogy településünk vendégektől nyüzsgő képét mutatta ez idő tájt, mint ahogy Erzsike munkája is az egész megye területére kiterjedt. Örömmel, nagy elkötelezettséggel  – állandó örökmozgóként – tette a dolgát. Magas szintű, igényes munkavégzése, szakmai felkészültsége eredményeként több nevelőtestületi műhelymunka, nevelési program született a megye óvodáiban. 1988-ban bekerült az országos szakértői névjegyzékbe. Teljes erőbedobással, magas fordulatszámon végezte munkáját, szem előtt tartva saját szakmai megújulását – így a diploma-megújító képzéseket, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett pedagógus szakvizsgát és a drámapedagógiai szakosító végzettség megszerzését. Az óvodai nevelés területén elért eredményeiért, Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült, vezető pedagógus, főtanácsos lett. Felkutatta első óvodaalapítónk, Kossa Jolán múltját, sírhantját, hogy a nehéz időkben végzett, maradandó műve ne kerüljön a feledés homályába. Az Erzsike által megalapított „Kossa Jolán-díj” méltán hordozza azt az erkölcsi elismerést, amit az azt kiérdemlő óvónő számára jelent.

„Pályafutásom alatt szemléletemben, munkásságom folyamatában első helyen állt a szakmai alázat, a pedagógiai kulturáltság, az emberség. Ez alatt gazdag elhivatottságjellemzőket értek: a gyermek tiszteletét, elfogadását és a fejlesztésébe vetett hitet, a szülőkkel való együttműködést gyermeke töretlen fejlődése és boldog gyermekkora érdekében. A nevelőtestülettel való jó együttműködés, munkatársaim emberséges, szakszerű vezetése a sikeres nevelőmunka érdekében” – vallja. Nagy gondot fordított a szunnyadó értékek átadására, a hagyományőrzés ápolására. Kitüntetései méltán tükrözik hitvallását. 2008-ban az általa vezetett tantestület a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közoktatási Közalapítvány által adományozott „Oktatás, Nevelés Eredményességéért Oklevél” tulajdonosa.

A biztos családi háttér segítette őt a kiteljesedésben. Férje, Németh Zoltán, akivel immár 38 éve élnek boldog házasságban, mindig mellette állt a munkában, a gyermekek nevelése során, a gondok viselésében. Zoltán fiuk, Anett és Eszter lányuk bizton számíthat egy támogató szülői háttérre, így ők is ki tudnak teljesedni családi és munkahelyi életükben. A három unoka – Csabika, Marcell és Boglárka – még inkább megédesítik nyugdíjas éveiket. Mindez talán pótolja majd nemrégiben elveszített édesanyja hiányát. A munkahelyi sikerek fontos feltétele, hogy legyen egy biztos pont az életünkben, mert a munka és a magánélet szorosan összekapcsolódik. A kiváló pedagógus mindig azon volt, hogy szűkebb pátriája, Baktalórántháza jó hírnevét vigye, bárhová is vezette munkája.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése