Baktalórántháza

Szabályos életpályát járt be, származása, körülményei dacára négy diplomát szerzett, irányított katonai alakulatokat, kétszer országgyűlési képviselőjelöltként mérette meg magát, s közel másfél évtizede a gyermekvédelemben kamatoztatja pedagógiai ismereteit. Ungvári Sándor nevét nemcsak a megyében, hanem az ország és Közép-Európa számos pontján ismerik. Elismerték nem kevésszer szakmai felkészültségét, katonai parancsnoki rátermettségét. Mint mondja, a sors mindig olyan feladat elé állította, amikor sok emberért kellett felelnie.

Derecskén, 1942. június 26-án született Dobos Julianna háztartásbeli anyuka és Ungvári Dániel tűzoltó családjában. Három fiútestvér osztozott a ma már néhai szülők szeretetén. Imre gimnáziumi tanár, biológus, nemrégiben ment nyugdíjba. József doktori címet is szerzett gyógyszerész Debrecenben. Felesége lánykori nevén Kazár Julianna, hivatásos katona, főtörzsőrmester volt. Ungvári Sándor családjában két fiú született, Sándor pedagógus, együtt tanít szintén tanár feleségével, Bacskai Erikával. Kislányuk, Emese, 9 éves. A másik fia, Tibor, cukrásznak tanult, ő nemrég nősült, Kovács Anitát vette feleségül. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban, 1962-ben tett érettségi után az Egyesített Tiszti Iskolára ment, és szerzett katonai oklevelet. Szegeden műszaki ismeretek és gyakorlatok szakon tanárképző főiskolai diplomát vehetett át. Elvégezte az akkori társadalmi rendnek megfelelő, legmagasabb politikai iskolát, a marxista-leninista esti egyetem szakosító tagozatát. A mai Nemzetvédelmi Egyetem jogelődjén, a Katonai Akadémián is sikerrel szerepelt.

Szinte nincs olyan vidéke az országnak, ahol ne szolgált volna hivatásos katonaként. Egert, Székesfehérvárt, Kalocsát, Nyíregyházát említi meg közülük. A szabolcsi megyeszékhelyen a Damjanich-laktanyában politikai osztályvezető-helyettes, majd a hadosztály parancsnokának politikai helyettesi beosztását töltötte be. 1987-től 1991-ig a megyei hadkiegészítési parancsnokságot irányítja, ezredesi rendfokozatban.

A rendszerváltás őt is megviselte. A négydiplomás, fontos vezetői beosztásokat ellátó, mindig emberek gondjaival foglalkozó, élete derekán, ereje teljében lévő Ungvári Sándor sokat töprengett az eltelt évtizedeken. Nézhette történelmi, politikai, a közvetlen családja szempontjából, egyaránt arra a következtetésre jutott, hogy neki személyesen soha nem lett volna lehetősége önerejéből erre a karrierre, csak a mindenkit egyenlő mércével mérő társadalmi berendezkedés keretei közepette. Nemhogy hibásnak nem gondolhatta magát, hanem mindig is azon fáradozott, hogy a szűkebb-tágabb közösség javára munkálkodjon. Mint egykori politikai tiszt, a hirtelen szaporodó pártok közt az állandóságot sugalló Munkáspárt felé húzott. Ott nagyra becsülték és teszik ma is emberi, szakmai kvalitásait, és két ciklusban országgyűlési képviselőnek jelölték. Ma is a Munkáspárt megyei koordinációs bizottságának tagja.

Annak örül, hogy benne nem a megváltozott társadalmi rendszer egyik vezetőjét, hanem az embert látták. A nyugdíjhoz túl fiatalnak érezte magát, noha szolgálati évei megvoltak. Tanári diplomája és a katonák körében szerzett tapasztalata révén a gyermekvédelemben keresett és talált állást. Előbb a megyei gyermekvédelmi intézetben nevelőtanárként, később a lakásotthonok megjelenésével, az egyik vezetőjeként dolgozott. A gyermekvédelmi törvény életbe lépése és néhány átszervezés után most a Baktalórántházi Gyermekvédelmi Központ szakmai vezetője, igazgatóhelyettesi munkakörben. A Nyírszőlősön lévő három lakásotthonban élő 36 gyermek nevelési kérdéseiért, a 18 dolgozó munkájáért felel, valamint Ungvári Sándor látja el a gyermekek törvényes képviseletét, mint gyám, és a vagyonkezelésüket is ő irányítja.

Lelkileg nem tudja függetleníteni magát a kivételesen nehéz sorsú gyermekek érzéseitől – mondja megindultan.

– Tudja, milyen nehéz látni a karácsony előtt ünneplőbe öltözött fiatalt, aki egyedül marad az otthonban, legfeljebb a nevelővel oszthatja meg legsötétebb félelmeit, magányosságának bugyrait. Az itt élők 80%-a – legalábbis papíron – tartozik valamely családhoz. A tizenéves fiatal még nem érti, miért kényszerült arra a szülője, hogy elhagyja őt. A legtöbben elzárkóznak még a telefonhívás elől is, ám később mégiscsak szorosabbra szövődik az egykor elszakadt családi kötelék. Mint mondja, mindig a legnehezebb körülmények közt élő emberek ügyeivel kellett foglalkoznia, neki bizonyára ezt írta meg a sors.

Többször elismerték, megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany és ezüst fokozatát, a Kiváló Szolgálatért és a Fegyverbarátságért kitüntetést is. Szabadidejében szenvedélyesen sportolt, még 36 évesen is kézilabdázott. Szinte törzsszurkoló a futball, a kézi- és a röplabdamérkőzéseken. Örül, hogy a fia is kézilabda-játékvezető.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)