Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Laskai Mihályné
Óvodavezető, volt alpolgármester,
Nyírkércs
Amikor közel 30 évvel ezelőtt – merő véletlenségből – unokatestvérével Nyírjákóról Nyírkércsre jött munkahelyet keresni, nem gondolta, hogy ő maga fog itt munkára és otthonra találni.
„Csoma Tiborné, Jolika néni, az akkori iskolaigazgató ajánlotta fel nekem a helyet az óvodában. Nem reméltem, hogy az akkori döntésem – tizennyolc évesen – egy életre szól. Azóta ezen az egy munkahelyen vagyok, itt találtam férjre, itt építkeztünk, egyszóval meggyökeresedtem. Visszagondolva életem történéseit, talán a gondviselés akarta így. Harmadikos gimnazista voltam, mikor édesapám meghalt. Édesanyám, ki szakácsnőként dolgozott, egyedül maradt két bátyámmal és velem. – meséli az 1956. november 11-én Nyírjákón született Gabányi Éva. Édesapám jó munkás volt, brigádvezető a tsz-ben. Szülőfalum iskolaigazgatója, Kiss Kálmán nyugodt, kiegyensúlyozott bánásmódot tanúsított gyermekekkel, szülőkkel. A továbbtanulásnál a baktalórántházi gimnázium került szóba. ’75-ben leérettségiztem, ekkor történt a látogatás Nyírkércsen. Munkába álltam képesítés nélküli óvónőként. A két csoportban több mint 60 gyermeket neveltünk. Kezdettől fogva dolgozom Angyal Miklósné dajkával. Jelentkeztem a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola levelező tagozatára, s ’78-ban óvónői diplomát szereztem. A baktalórántházi járás kialakításával tagóvoda lettünk, én óvodavezető. Javultak a tárgyi feltételek. Sok gyermekáldás volt akkoriban, nem tudtunk minden gyermeket elhelyezni. Bővítésre nem volt lehetőség. Az óvoda épülete veszélyessé vált, új helyet kellett keresni, a régi iskolaszárny átalakítása történt meg. Beindult a dajkaképző is, így a személyi feltételek is javultak. A rendszerváltást követően, ’91. januártól leváltunk a járástól, s a helyi iskolával képezünk egy oktatási egységet. Mindig is közel álltak hozzám a gyermekek, aktív és kreatív voltam, képzeletem fantáziája nyomán sok szép játékszert alkottam az apróságoknak. Saját nevelési programot készítettünk, mely a környezetnevelésre épül. Kirándulások, Mikulás, karácsony, farsang, anyák napja, jótékonysági bálok gazdagítják a programunkat. Most azok a szülők hozzák gyermekeiket, akik akkor voltak gyermekek. Sokkal nyitottabbak vagyunk, a szülők betekinthetnek a foglalkozásokba. 2000-től művészeti oktatás, néptánc, képzőművészet, agyagozás, hagyományápolás folyik. A gyermek alaptevékenysége a játék, ez munka számára.
Fontos az óvónő élményhez juttassa, megláttassa vele a szépet, a jót. A vers, mese, számolás, mozgás, zene, erdei séta új ismeretekhez juttatja a gyermekeket, bővül látókörük. A szülőkkel a gyermek érdekében meg kell beszélni a problémákat. Olyan gyermekeket szeretnénk nevelni, akik egészségesek, tiszta lelkületűek. Munkánkat segíti három óvodapedagógus és két dajka, a gyermekvédelmi szolgálat, a pszichológus, logopédus, orvosok, iskolai védőnő. Több nyertes pályázatunk van, legutóbbival számítógépet nyertünk. Nyírkércs gondjaival mint alpolgármester is szembesültem ’94-től 2002-ig. Megbecsüljük az idős generációt, a karácsonyi műsorban nekik kedveskedünk, anyák napján megköszöntjük az idős nagymamákat.
Az őstermelők segítését, értékesítési nehézségeik enyhítését mindig fontosnak tartottam. A falu fejlődésnek indult, falunap, óvodafelújítás, iskolaépítés, öregek bennlakásos otthona, kismama tanácsadó, orvosi rendelő kialakítása, bérlakások, sok más épület lett ezalatt. A szilárd útburkolat kialakítása, úthálózat fejlesztése. A Baromfi-Coop szép színfoltja a falunak, megélhetést ad az itt élőknek.
Ezerkilencszázhetvennyolcban férjhez menetem, férjem Laskai Mihály, ki minden közösségi munkámban segít engem. Misi fiunk ’81-ben, Attila ’84-ben született, mindketten ügyes lábú focisták, kisgyerekkoruk óta hordom be őket Nyíregyházára, az edzésekre, meccsekre. Mindketten a Nyíregyházi Főiskolán tanulnak, Misi testnevelés szakon, Gyulaházán focizik, Attila biológia–testnevelés szakon, és a Nyíregyházi Spartacus felnőtt csapatában játszik. Sok segítséget kaptam polgármesterünktől, Jolika nénitől. Úgy tudok rá felnézni, mint édesanyámra és példaképemre. Férjemnek és neki köszönhetem, hogy mindig kiszámítható, különösebb akadályok nélküli sima és sikeres az életem. A véradást a legnemesebb dolognak tartom, ezért vállaltam el a vöröskeresztes titkárságot.”
Évike büszkén említi, Nyírkércs egyedüli település a megyében, ahol a falu legnagyobb százaléka – mintegy fele – véradással segít embertársain. De más egyéb karitatív tevékenységgel is segítenek a rászorulóknak, a hátrányos helyzetű családoknak.
„A segítségadás örömet szerez, az embereknek szakmai tanácsokra, útmutatókra van szüksége. Lelkileg is erősíteni őket. Ma 38–42 gyermek van az óvodában, szeretném az óvodai szakmai munka színvonalának növelését, korszerűbb felszereléseket, amennyiben erőnk engedi, gyermekeink jövőjének megalapozásához hozzájárulni.”
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése