Agócs Józsefné

Nyugdíjas iskolavezető, önkormányzati képviselő,

Nyírkércs

szszb_15-140_agocs_jozsefne.jpgAzért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – szól Tamási Áron szép idézete.

Agócs Józsefné, Hudák Ilona Nyírkércsen találta meg a világban az otthont, ez a falu lett a „valahol”, amikor majdnem öt évtizeddel ezelőtt, 1959-ben –19 évesen – idesodorta az élet. Itt lelt iskolára, majd családra, mikor a tanítóképzősöket az első év után kirendelték tanítani, a pedagógushiány enyhítésére. „Milyen véletlen, a megjelölt falukat egyet sem ismertem, de hogy Nyírkércset választottam azért volt, mert az volt legközelebb Nyíregyházához” – mondja. Innen könnyebben eljuthatott Bodrogolasziba szüleihez, mert hiányzott a család.

1940-ben a Bodrogköz kis falujában, Pácinban született, a szlovák határ mellett.

Ötödik, legkisebb gyermeke volt szüleinek, kik mezőgazdasággal foglalkoztak. Akkor, a terménybeadások idején nehéz volt a föld munkájából megélni. Szülei mégis támogatták tanulását. Sárospatakra került a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba, majd az érettségi után ’58-ban a pataki Tanítóképző Intézetbe. Egy év után jött a kihelyezés Nyírkércsre, ahol nagy ambícióval kezdte el a tanítást. 16 évig első osztályt kapott. Ezen a vidéken kevés munkalehetőség volt, s voltak családok, ahol a hét, nyolc gyermek sem volt ritka. Ekkor tanulta meg ő is beosztani a havi 850 Ft-os fizetését.

A mai öregotthon helyén volt az iskola, délelőtt 30 elsős, délután 40 napközis gyermeket tanított. Hat osztály működött, a felső tagozat, az 5–6 és a 7–8 osztályok összevontan. Dolgozott töretlenül, hogy a kis falusi iskola gyermekei is megállják helyüket, ha elkerülnek. Sokszor már nem is a pénzért csinálta, hanem a szeretet vezérelte. Lassan megismerte a falut, úgy érezte őt is befogadták. Az 50-es évek végén megalakult a tsz, munkalehetőséget adva, ami a családok életszínvonalán éreztette hatását. Többen eljártak dolgozni az iparba, Miskolcra, Budapestre. A faluban aktív közösségi  és klubélet folyt. Ő is közreműködött a színjátszásban és népi táncban, versenyeken vettek részt. Így ismerkedett meg Agócs Józseffel, kivel ’61-ben házasságot kötöttek. ’62-ben megszületett Erika. Húsz hét után dolgoznia kellett, így Erika felügyelete anyósáékra maradt, kikre mindig számíthatott. Mivel óvoda nem volt még akkor, hároméves korától édesanyjával az iskolába ment. ’64-ben építkezni kezdtek, s mivel nagy szükségük volt a pénzre, a dolgozók esti iskoláját is elvállalta. ’68 júliusában megszületett Mónika, de már decemberben be kellett állnia tanítani. Két apró gyermekkel, félkész házzal, délelőtt, délután az iskolában, bizony minden nap új erőt kellett merítenie. Anyósáékban biztos családi háttérre talált, nélkülük nem tudta volna mindezt véghez vinni. ’74-ben megtört a jég. Csoma Tiborné igazgatónő megkérte, legyen a helyettese, amire igent mondott. Még ez évben beiratkozott a nyíregyházi tanárképző főiskola történelem szakára, hol három év múlva tanári diplomát szerzett. ’79-ben iskola összevonás történt, Baktalórántházához csatolták. Megszűnt önállóságuk, kevés pénz jutott a társiskoláknak. A pénztelenség ellenére három tanterem épült, majd tornaterem. 12–13 pedagógus dolgozott az iskolában. Sok volt az ingázó közülük, és több képesítés nélküli munkaerőt is alkalmaztak. Mozgalmas iskolaélet folyt, kisdobos-úttörő avatás, farsang, Mikulás, karácsony. Minden évben igyekeztek táborba elvinni a gyermekeket, Csillebércre vagy Zánkára.

„A nehéz körülmények ellenére szép sikereket értünk el. Ez köszönhető azoknak, a több évet itt töltött törzspedagógusnak akikkel együtt dolgoztam.” Számát se tudja azoknak a kezdő pedagógusoknak, kiknek egyengette útjait a katedra felé. Közben a lányok felnőttek. Erika vegyésztechnikus lett, Nyíregyházán él családjával. Mónika földrajz szakos tanárnő, ő is itt tanít férjével együtt Nyírkércsen. Férje az OMSZ-nél dolgozott évtizedekig. Ilona munkája során fontosnak tartotta a jó iskola-szülő kapcsolat kiépítését. A szülők és a falu részéről érezte a tisztelet, a megbecsülés jelét. „Szeretni kell azt, amit csinálunk! Soha se kérdeztem, hosszú éveken keresztül, mit fizetnek érte. A siker kárpótolt! Éltem-haltam a munkámért, kezdettől fogva a nyugdíjba vonulásig egy helyen dolgoztam. Mindig megpróbáltam kihozni a gyermekekből, ami bennük volt. A pedagógus munkája következetes, de nagyon szép! A gyerekkel csak egyféleképpen lehet bánni, őt kell előtérbe helyezni” – mondja hitvallásában.

’95-ben, 36 éves szolgálat után – ebből 25 év vezetői – ment nyugdíjba. ’90-től három ciklusban önkormányzati képviselő is. Az egészségügyi és szociális bizottság elnöke. Nyírjákóval közösen háziorvosi, és védőnői státust alakítottak ki. Unokái örömet varázsolnak életébe, a 12 éves Viktória, a 7 éves Bence és a 2 éves Szófia. „Három nemzedéket tanítottam, neveltem Nyírkércsen. Őszintén bevallom, annak idején jól választottam. Ma is így döntenék, s örülök hogy itt leltem otthonra” – mondja visszagondolva.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.

1 hozzászólás

  • Laskai Melinda says:

    A legjobb töritanár, tanár, akit valaha ismertem! Erre csak felnőttként jöttem rá! Köszönöm!
    A történelmet úgy tanította, hogy azóta is imádom! Laskai Melinda

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló