Jánvári Tibor

Üzemvezető, önkormányzati képviselő,

Baktalórántháza

szszb_16-26_janvari_tibor.jpgTősgyökeres baktalórántházinak mondhatja magát Jánvári Tibor, kinek élete szülei révén már 1957 óta a településhez kötődik. Az apja jól ismerte az itteni embereket, hisz mikor még traktor nem volt, ő szántotta a falubeliek kertjét. Édesanyja a háztartásban dolgozott. Földjük is volt, amin maguk gazdálkodtak, de a háztáji területen is bőven akadt munka.

Tibor és két fiútestvére már kicsi koruktól megismerték a föld munkáját. Ezért nem volt nehéz a pályaválasztás sem. Az általános iskolából szeretettel gondol Bardi Sándorné, Sárika néni és Silye Lászlóné, Marika néni tanárokra és igazgatókra, kik egyengették útját. A nyíregyházi, akkor Szamuely Tibor Mezőgazdasági Szakközépiskolába jelentkezett gyümölcstermesztő szakra. Szívesen emlékszik vissza a tanulmányi, egyben szakmai kirándulásokra, melyek során az egész országot bejárták. Megismerték a történelmi borvidékeket, a fóliafalvakat Szentesen és környékén, a híres gyümölcs- és zöldségtermő vidékeket, a gönci kajszit, a gurulós málnát, a mohácsi áttelelő káposztát. Az OMÉK, a BNV, s nem utolsósorban dr. Pető Ferenc professzor, tanár úr mély emlékeket hagyott benne, a szakma kiváló ismeretével és emberi tartásával.

Tibor, jó tanuló lévén országos szakmai versenyen vett részt, hol dobogós helyezést elérve felvételt nyer a kívánt felsőfokú iskolába. Ez a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola lett. Itt is jeleskedett TDK dolgozatával, mely almatermesztés témában készült. 1979-ben mezőgazdasági üzemmérnöki diplomát szerzett. Első munkahelye, a baktalórántházi Dózsa Mgtsz, nyírkércsi telephelye lett, hol 150 hektár alma-, 100 hektár paradicsom-, 20 hektár szamócaültetvény tartozott a keze alá. Huszonegy évesen, a mély vízbe dobva, nap, mint nap hatvan ember munkaszervezéséről gondoskodott.

A ’79-es év a házasságkötés éve is volt. Felesége, Csordás Ildikó, középiskolai osztálytársa, zöldségtermesztő technikus. Szolgálati lakásba költöztek Nyírkércsre. 1981-től másfél év katonaság következett, szerencsére Nyíregyházán. Már előtte, ’80-ban elkezdték építeni saját lakásukat Baktalórántházán. Ugyanebben az évben fiuk, Tibor is megszületett, majd ’83-ban Ildikó lányuk. Leszerelés után ugyanebben a tsz-ben háztájiágazat-vezető lett. ’84 novemberétől a Szabolcs-Szatmár Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat baktalórántházi üzemének vezetője. A gabona felvásárlása, őrlése, ipari liszt előállítása – a demecseri keményítő gyár számára – volt a feladata, melyet hatvanöt dolgozóval látott el. Ezerkilencszázkilencvenháromban privatizálták a vállalatot, Nyírség-Hasso Kft. lett. Folyamatosan elkezdődött az átállás a sütőipari minőségű lisztre – BL-55, BL-80 –, új piacok után kellett kutatni, mivel a keményítő gyár megszűnt. Sikeres volt a váltás, ma több száz üzleti partnerük van, a búzatermesztés szaktanácsadói tevékenységétől kezdve a felvásárlást is végzik. Így biztosítják az évenkénti húszezer tonna búza megőrlését, melyet jelenleg is, főleg a sütőipar számára, de viszonteladóknak s közvetlen fogyasztóknak értékesítenek.

Terméklistájukat változatossá téve, a finomabb liszteken kívül teljes kiőrlésű termékeket is előállítanak, figyelembe véve a változó táplálkozási szokásokat. A HCCP minőségbiztosítási rendszer garantálja termékeik EU-kompatibilitását, mely a fogyasztók egészségét védi. Ugyanúgy, mint az elvégzett rekonstrukció, mely során új gépeket, hengerszékeket, szitákat telepítettek, s új padlóburkolatot kapott az üzem. Megoldásra váró feladat van még bőven, mint a búzasilók felújítása is.

Közben a gyermekek felnőttek. Úgy elszaladt az idő felettük, hogy fia mára munkatársa lett az üzem technológusaként, miután elvégezte Szegeden az Élelmiszer-ipari Főiskolát, s élelmiszer-ipari üzemmérnök lett. Megfelelő gyakorlati tapasztalatok szerzése után önálló vezetőként is minden bizonnyal megállja majd a helyét. A fiatalabb Tibor családot alapított, felesége, Koleszár Krisztina, évfolyamtársa volt a főiskolán, Szekszárdról való. A fiatalok egy lányunokával, Zsófiával örvendeztették meg szüleiket. Ildikó lányuk a Debreceni Egyetemen folytat tanulmányokat, másodéves bölcsészhallgató.

Tibor 1989-től önkormányzati képviselőként közéleti tevékenységet is folytat, jelenleg a pénzügyi bizottság tagja. „Azt gondolom, a város vezetésének munkája meg fog mutatkozni a településen” – mondja. A család nagyon szeret kirándulni, főleg hegyvidékekre. Tibor számtalan országot bejárt már életében. Szereti olvasni a társadalmi témájú könyveket. Családcentrikus, a család szeretete a legfontosabb számára.

„Következetes voltam egész életemben. Beosztásomnál fogva munkám iránt is meg volt a követelmény, én igyekeztem a munkahelyemen is, a családomban is megfelelni az elvárásoknak. Szeretem megtervezni előre a dolgaimat, átgondolni a napokat, hónapokat. Nem bízok semmit a véletlenre, s így nem érhetnek váratlan meglepetések sem” – foglalja össze végezetül.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése