Buda Zoltán

Üzemi technológus, önkormányzati képviselő,

Rohod

szszb_16-150_buda_zoltan.jpgRendezett, takaros porta a Budáéké, aki elmegy előtte, megcsodálja. A szép udvar, a virágok, a kert mutatják, igényes emberek a gazdái. Nem véletlen, hiszen 1989 óta, amióta Buda Zoltán és Polgári Piroska összekötötték életüket, együtt csinosítják, építgetik nagy szorgalommal. Akkor, amikor Piroska városi lányból falusi asszonyka lévén, egyben Rohod községhez is kötötte életét.

Élvezettel hallgatom, mert örömmel mesél azokról az évekről, amikor a nyíregyházi Jósa András Kórházban szülésznőként dolgozott, milyen sok izgalmat, érdekességet rejt magában ez a pálya. Sok sikerélményben volt része, mikor egy-egy újszülöttet a világra segített. Hogy szülésznői hivatást választott, nem véletlen, hiszen édesanyja munkahelyén már kislány korában sokat tartózkodott a kórházban. Azóta érlelődött a gondolat, s amikor 1984-ben a Kölcsey-gimnázium egészségügyi szakán leérettségizett, megerősödött elhatározása.

Élete mégis úgy hozta, neki kellett pályát váltania. Később még kitanulta a kereskedelmi és vendéglátó-üzletvezetői szakmát. Közös összefogással Rohodon teázót nyitottak, amely mára „Vadászkert bisztróvá” nőtte ki magát. Zoltán évtizedek óta vadászik, a Haladás Vadásztársaság tagja, 2000-től vadászmestere. A vadászatot kisfiú korától édesapjától leste el, amikor a Sige-Baglyos erdőbe többször magával vitte. Akkor még nem gondolta, életében meghatározó szerepe lesz. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy Bodrogi Gyulával vagy Oszter Sándor színészekkel vadászott együtt. Ez utóbbi kapcsolat olyan barátivá fejlődött, hogy legkisebb leánya, Bernadett keresztapja lett.

Az 1955-ben, Miskolcon született, Buda Zoltán édesapja ácsmester, édesanyja konyhai dolgozó. Zoltán ötéves volt, mikor a család Rohodra költözött, így az általános iskolát itt végezte el. Majd a 110-es Szakmunkásképző Intézetben gépi forgácsoló szakmát tanult. Ekkortájt élt-halt a fociért, a 70-es években a Nyíregyházi Spartacus serdülő csapatának tagja volt. Zoltán megjárta az élet iskoláját, több kemény dolgot próbált élete során. Édesapja korán meghalt, így édesanyja egyedül nevelte. A szakma megszerzése után a baktalórántházi Mezőgép Vállalatnál dolgozott, közben a helyi gimnáziumban, ’76-ban leérettségizett.

Volt gépkocsivezető a nyíregyházi Vízügyi Vállalatnál, katona Zalaegerszegen, anyagbeszerző, jelenleg üzemvezető technológus egy élelmiszer-ipari cégnél. Életének legkeményebb éve, mikor ’86-ban Algériába utazott vendégmunkásként. Ennyi év távlatából, nosztalgiával gondol vissza a sokszor élet-halál helyzetekre. Hogyan alkalmazkodott szervezete az ottani klimatikus viszonyokhoz, a sivatagi magas, 50–70 °C-os hőingáshoz. Akkor tanulta meg becsülni a vizet, mikor csak egy litert és nem többet kaphatott egy napra. Itt ismerte meg a kuszkuszos tésztát, a grízes padlizsánpörköltet.

Édesanyja, Marika néni ma is velük él, segít az unokák nevelésében.

’90-ben született Zsanett, ki nyolcadikos, pályaválasztás előtt áll. Majd ’95-ben jött Bernadett, kit már ilyen fiatalon megihletett a Múzsa. Mindkét leány jó tanuló, két idegen nyelvet is tanulnak. Piroska az iskolai SZMK tagja. Minden falusi, és iskolai rendezvényen az elsők között veszi ki részét a Buda házaspár, így az augusztus 20-i falunap, és a szüreti báli események során is. Zoltán 1994-től önkormányzati képviselő-testületi tag. ’98-tól a pénzügyi bizottság tagja, 2002 ősztől elnöke.

„A képviselő-testület a faluért, az emberekért van. A kölcsönös tisztelet megadása egymás számára, a közös hang keresése és megtalálása a legfontosabb, azon túl jó kapcsolat kialakítása a kisebbségi önkormányzattal. A pályázatok kihasználásában sok lehetőséget látok, harcolni kell értük. Bár önerő híján már eleve kizárnak bennünket egy-egy pályázatból, mégis minden lehetőséget meg kell ragadni!” – hangsúlyozza.

Az utóbbi nyolc év alatt szilárd burkolatú járdák épültek a faluban, a hulladékszállítás körülményei javultak, de iskolabővítés is történt. Azt gondolom: „Fel kell karolni az ifjúságot, feltétlenül szükséges egy ifjúsági ház építése. De ugyanolyan fontos lenne egy hulladékégető, egy öregotthon, és egy új óvoda is. A közmunkaprogram sem maradhat abba!” Zoltán nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is támogatja a helyi sportegyesületet.

Mint vadászmester, feladata a vadászat megszervezése, levezetése, irányítása. Augusztus közepétől, a Csokalytól indult el az idei vadászszezon a vadkacsavadászattal. Majd a fácán, a nyúl, azokat a nagyobb állatok, az őz, róka, vaddisznó, szarvas követik. Büszke a szoba falán díszelgő nagy vaddisznó szőrre, melyet a Börzsönyben vadászott. Életét mindezek mellett családja szeretete határozza meg, ha csak tehetik, minden évben elmennek kirándulni, kétévente hosszabb útra is megy a család. „Eddigi kemény, de élményekben gazdag életemben a kitűzött céljaim nagy részét elértem, megvalósítottam” – zárta le élettörténetét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése