Rohod

Az emberi értéknek sokféle formája létezik. Ezek közül egyik nemes erény az emberekkel, a másik emberrel való jó kapcsolatteremtés, kapcsolatépítés. Különösen értékes ez akkor, amikor az embert a körülményei, a munkája, arra ösztönzik – ha részleges megalkuvással is – de el kell fogadnia a másságot. A másfajta embert, kultúrát, a másfajta normák, erkölcsi mércék szerint élő embercsoportokat. Élő, pozitív példa erre Balázsi Éva doktornő, ki vallja, hogy lehet és tud is a kisebbséggel, a cigánysággal bánni. Huszonöt éves orvosi praxisa ezt támasztja alá. Ezt már Dombrádon bebizonyította, amikor friss diplomásként mély vízbe dobva, a lakosság nagy részének kisebbséghez tartozó, szociálisan érzékeny betegeivel került kapcsolatba. Óriási kihívás volt ez, a gyógyító munkára magát elkötelező fiatal szakembernek, ki még a falu határán túl sem mehetett soha, s életében sem látott – csak ott és akkor – cigány embereket. Hogy miért sikerült talpon maradnia, magát elfogadtatnia, világosan kiderül gondolataiból, hitvallásából.

Az 1952-ben Kiskunhalason született leány két testvérével, Tibor öccsével és Katalin húgával együtt, példás apai szigorban nevelkedtek. Édesapjuk katonatiszt volt, ki szerette a fegyelmet, pontosságot. Édesanyjuk háztartásbeliként nevelte őket, meleg családi fészekben szeretetre, megértésre.

Az általános iskolát Nyíregyházán végezte, a középiskolát is e városban, s a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban szerzett érettségit. Majd apai ráhatás következtében a Debreceni Orvostudományi Egyetemre jelentkezett, hol ’79-ben orvosi diplomát szerzett.

A Kunságból, Szabolcs-Szatmár Megye ösztöndíjasaként került első munkahelyére, Dombrádra még az évben. Nádházi Tiborral Debrecenben ismerkedett meg, s az egyetem befejezése után házasságot kötöttek. Férje biztos támaszként állt mellette nemcsak a nehéz, pályakezdő években, hanem ma is. Úttörő apukának számított, mikor lányuk, Réka születésekor – 1981-ben – ő ment GYES-re, a szülési szabadság lejárta után. Hűségesen mosott, főzött, vasalt. ’82-ben jött fiuk Kornél, s már a két gyerek nevelésénél oroszlánrészt vállalt. Így a szakmai sikerekben neki is része van, mert nélküle nem tudta volna a doktornő a munkáját ellátni. De így van ez ma is, amikor ’89 óta Rohodon élnek. A dombrádi évekből szívesen emlékszik vissza az ott kialakított baráti kapcsolatokra, melyek azóta sem jöhetnek többé vissza. Az új munkahelyi környezet nem sokban tért el az előzőtől, hiszen itt is a lakosság nagyobb részét kisebbség képezte. Gyógyító munkája során a fő hangsúlyt arra kellet helyeznie, próbálja őket megérteni. Ők is emberek, nekik is megvannak a maguk értékei. A doktornő vallja, hogy foglalkozásánál fogva szereti a cigányokat, tud a nyelvükön beszélni, megfelelő hangnem megválasztásával sikerül velük elérnie, amit akar. Hogy a rendelőben fegyelem és tisztaság van, az ő szigorának, katonás kiállásának köszönhető. ’90 óta három cikluson keresztül az önkormányzati képviselő-testület, azon belül a szociális bizottság tagjaként működött közre. Feltárta a cigányság helyzetét, foglalkozott problémáikkal. Aztán szélmalomharcnak tartotta igyekezetét, elfáradt, ezért úgy döntött, nem indul képviselőnek. Döbbenetesnek tartja az országban az egészségügy jelenlegi helyzetét, s úgy látja az EU-csatlakozással is javulás csak öt-tíz éven belől várható, mely már nem az ő korosztályát érinti.

2001-től mint vállalkozó orvos működik. E függetlenséget az állam kezdeményezte, de úgy érzi, még tökéletesíteni kell e formát, hogy a háziorvosok úgy érezzék, anyagilag és erkölcsileg jobban meg vannak becsülve. Szakmai továbbképzéseken vesz részt, sajnos a pénzes továbbképzéseket nem tudja finanszírozni. Szabadidejében szívesen olvas, szereti a politikai folyóiratokat. Hétvégi házukban kiélheti kertészkedési szenvedélyét, mely felüdülést jelent számára.

A gyermekek közben felnőttek. Réka a Debreceni Agrártudományi Egyetem Szarvasi Főiskolai Karán harmadéves környezetvédelmi szakos hallgató. Kornél szintén a Debreceni Egyetemen a vadgazda-mérnök szakon másodéves hallgató. Gyermekei jelentik számára az örömet, kikre nagyon büszke, de ez viszont is igaz.

A doktornő nem ismer lehetetlent. Vallja: „Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell. Az ember élete során állandóan akadályokba ütközik, amiket le kell tudni küzdeni. Mi lenne ha minden akadály előtt megtorpannánk? Nem azt kell nézni, hogy nem tudok megcsinálni valamit, hanem hogyan lehet megoldani a problémát. A múltamból táplálkozva a jelenen át sohasem visszafelé, mindig csak előre tekintek.”

S ha valaki azt gondolná, túlzásba esett e történet írója, tévedhet, mert a doktornő hétköznapjait valóban ezek a tények határozzák meg. Ehhez az kellett, hogy több évtizedes gyógyító munkája során első perctől kezdve komolyan vette az orvosi esküt, amikor az „ember” gyógyítására, mentésére – legyen az bármilyen – tett fogadalmat!

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)