Nagy Zoltánné

Aranydiplomás pedagógus,

Rohod

szszb_21-190_nagy_zoltanne.jpgNegyven esztendő az iskolában egy emberöltő, mégis oly hamar elröppent, és csak a jóra enged emlékezni. Négy évtized a gyermekek közvetlen közelében, velük együtt nevetni, lélegezni, soha nem felejthető emlékeket ébreszt. A teljes énjében pedagógus, Nagy Zoltánné, Klárika néni, akit egyik volt osztálya 35 éves találkozóra hívott. Az osztálynaplót kinyitva meghatódott, mivel az a saját ujjlenyomatát őrizte három és fél évtized óta.

„Derék gyerekek voltak, azok is maradtak. Legszívesebben név szerint felsorolnám valamennyit! …Barkasz Béla, Buda Zoltán, Szombathy Zolán… Elismerés illeti őket. Lettek közülük lelkészek, agrárszakemberek, ügyes vállalkozók, ott vannak a képviselő-testületben, a boltokban, az óvodákban.”

Az 1935-ben Mátészalkán született Ács Klára, egy ácsmester lányaként. Otthon négyőjüket nevelő édesanyjával a háborús időszakban is a család erős kötelékét érezte. A régi rendszerben megélte a kijárási tilalmat, még mindig sziréna hangja zúg a fülében, mely elől a pincébe menekültek. Az élelemhiány, a pénzromlás jut eszébe, még maga előtt látja, amint az egymillió milpengőst az utcán értéktelenül fújdogálja az őszi szél. Lepereg előtte az 1955. szeptember óta eltelt időszak. Az Egri Pedagógiai Főiskola földrajz–rajz szakáról kikerülve, a gyakorlóév letelte után Rohodon kezdett tanítani.

„Akkor még nem gondoltam, hogy az egyetlen munkahelyemről, Rohodról fogok nyugdíjba menni.” Klárika néni a leghitelesebben tudja dokumentálni a falu iskolájának történetét, a falubeli eseményeket.

„Mindez bizony rég volt. 1956 a zavargós évek időszaka. Az első tantestületet, melybe belecsöppentem, Horváth István igazgató vezette, majd Árvai István és Balogh Ferenc. Emlékszem, Baráth Bálint, Balogh Ferenc és Nagy Mária, testvére Nagy Teréz rohodi születésű pedagógusokra, mint ahogy Sebők Pálra és feleségére, de Láng Eleknére is. Egy jó csapat volt a mi tantestületünk. Ha a Szentpétery-szoborra nézek, a honismereti szakkör és Balogh László jut az eszembe.”

Az óvoda is 1956-ban indult meg a településen. A mostani iskolából csak két tanterem volt, a 150-160 gyerek tanításához több szükségtantermet is kialakítottak a faluban. Az alsó és felső tagozat váltásával délelőtt és délután is folyt a tanítás, sokszor 30-on felüli osztálylétszámokkal. A gyermekek nem utánozták a felnőtteket, kék iskolaköpenyben jártak. ’64-ben épült további öt tanterem. „Az iskolaudvar parkosítását a gyerekekkel együtt Groholy Pál, akkori igazgató vezetésével a saját kezünkkel végeztük. ”

Név szerint sorolja régi kartársait, a tőle idősebb generációt, majd a vele egykorúakat és a saját tanítványaiból lett pedagógusokat: Király Attiláné, Éles Dániel, Láng Judit, Sápi Gizella, Dobos Istvánné, és akinek nyugdíjba vonulásakor a földrajz–rajz tantárgyak tanítását átadta, Sápiné Bigai Andrea. De az az idő is hol van már, amikor annyi gyerek volt a rohodi utcákban, hogy a fiúk utcabajnokságot rendeztek és versenyeztek, még naplót is vezettek róla. Az iskola duruzsoló gyerekzaját nem lehet a fülében elhallgattatni, a 42 fős osztálylétszám, a reggeli 3?4 8-kor történő csengetéskor a háromkörös futás, majd reggeli torna. Év végén ünnepélyes tornabemutató, minden osztályban más-más tornaszerrel. A kis körzeti labdarúgó- és kézilabda-bajnokságok Őr, Jármi, Vaja, Rohod között. Almaszedés ősszel a tsz gyümölcsösében, melyért pénzt kaptak a gyerekek. Évekig vezetett népi tánccsoportot, a kulturális seregszemlékre az iskola jó hírét vitte. Az úttörőmozgalom számtalan programban lelkesítette a diákokat. Az „édesanyapótló” napközis tanár nénik, Nagy Istvánné Klárika és Groholy Pálné Sárika, akik a lecke után kézimunkázni, kötni, horgolni tanították a lányokat. A jól működő szülői munkaközösség, amelynek lelke Éles Miklósné volt.

„Negyven évig tanítottam Matyi Mihály kollégámmal, az ő vidám természete feledtetni tudta fáradtságunkat. Azt nem tudnám megmondani, hány gyermek került ki a kezem alól, és hány órára kellet felkészülnöm. Mindezt örömmel csináltam, nem éreztem fásultságot, mert az iskolának különös hangulata, és illata árasztotta el lelkemet, ahol minden gondomat elfelejtettem.”

Pedig Klárika néni is három fiút nevelt férjével, Nagy Zoltánnal akivel egy tantestületi névnapon ismerkedett meg, ’58 februárjában keltek egybe. 1958-ban Zoltán, ’61-ben István és ’65-ben született László fiuk, ők már önálló családjukkal élik életüket. Az unokák, szám szerint hét: Zoltán, Péter, Lilla, Tamás, Lacika, Gréta és Zsuzsó felvidítják nyugdíjas életét, és örül a szíve, ha a kisebbeket hazakísérheti az iskolából. Így nem üres az élete, mert férje ’93 óta nincs már az élők sorában. A millenniumi év „zászlóanyája” most is buzgó és örökmozgó, tesz az egyházért is. Az aranydiploma, mit 50 év után elérhet egy pedagógus, élete legnagyobb megtiszteltetése!

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.

2 hozzászólás

  • Nagy Péter says:

    Örömmel látom és elérzékenyülve olvasom ezeket a sorokat. Drága Nagymamám emléke örökké él.

    • Böszörmènyi (Tölgyesi) Andrea says:

      ❤️❤️❤️ Büszkék vagyunk rá mindannyian! ismeretlenül is üdvòzöllek, puszi, Andi – Kati néni (mamád tesója) unokája

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló