Rohod

Minden ember életében van egy olyan pont, mikor a gondviselés olyan lehetőséget ad, melyet észre kell vennie, ki kell használnia saját maga és családja boldogulása érdekében. Határozottan emlékszik rá Szombathy Zoltán – mikor volt ez –, ahogy lepörögnek élete állomásai. Szabolcs aranya, az alma hozta meg számára a fordulatot.

„A 80-as évek első éveiben, a bevonulásom előtt vettünk egy gyümölcsöst. Akkor az almában megvolt a jó pénz. Nemcsak hogy kitermelte az árát, de ebből tudtam későbbi munkámat és életemet megalapozni.” – mondja az 1956. március 11-én, Rohodon született Zoltán, ki Szombathy Sándor és Sebők Erzsébet házasságából a negyedik gyermekként született.

Apja a helyi tanács pénzügyi előadója, majd a nyíregyházi Szaévnél szállításvezető volt, ’97-ben meghalt. Anyja az óvodában dajkaként dolgozott, még ma is él. Zoltán kivette részét a föld munkájából, a közösbe be nem került földön gazdálkodtak.

„Kétéves koromban már fociztam, apám is focizott, sportelnökségi tag volt. 16–17 évesen járási csapatban játszottam. Más volt akkor a falusi élet, vasárnap délelőtt templomba mentünk, délután futballmeccsre! Az általános iskolát szülőfalumban végeztem, Nagy Zoltánné osztályfőnöksége alatt. Örökmozgó voltam. Kézilabdáztam, atlétikában megyei szintig jutottam. Kisgyerekkori szenvedélyem volt a motorozás is. ’70-től ’73-ig a nyíregyházi 110-es sz. szakmunkásképzőben tanultam, bejáró voltam. Nem tartoztam a legszorgalmasabb diákok közé. Esztergályos lettem, de a szakma nem kötött le. A baktalórántházi mezőgép vállalatnál kezdtem dolgozni, voltam gyakornok, de nem kaptam igazi szakmai munkát. Néhány hónap után elindultam, kerestem a helyem. Dolgoztam Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, Leninvárosban. Mindenhová motorral közlekedtem, szerettem világot látni. 1976-ban az MHSZ-en keresztül tehergépkocsi-vezetői vizsgát tettem, s ’77-től gépkocsivezetőként dolgoztam a Szaév-nél és a Volánnál, egy ZIL teherautón. A falumban jó közösségi és ifjúsági élet volt a KISZ-ben. Szervező titkár voltam. Klubdélutánokat, társadalmi munkákat szerveztem.

Ezerkilencszázhetvenhétben megismerkedtem a nyírmadai Kiss Katalinnal, aki Nyíregyházára járt tanulni a kereskedelmi iskolába. 1978-ban házasodtunk össze. Ők hatan vannak leánytestvérek. Kezdetben az ő szüleinél, majd nálunk laktunk. Teljesen a nulláról indultunk, a semmiből teremtettük magunknak, amink van. Vettünk egy telket, melyen gyümölcsfák voltak. Az 5-ös számú Volántól vonultam be katonának Nyírtelekre 1979-ben. A képkocsizóknál parancsnoki sofőr voltam, kiváló katona lettem. ’79-ben megszületett Katica, majd ’80-ban Bettike, így leszereltettek. Ismét a Volánhoz kerültem vissza. Közben gazdálkodtunk a gyümölcsösben. Ekkor éreztem meg teljes igazából a felelősséget, azt a lehetőséget, melyet a sors felkínált családom boldogulására. Két kezünk munkája után lett az első autónk. ’83-ban jött a lehetőség, a teherautókat ki lehetett venni gebinbe. Éltem vele, egy IFA-t béreltem, fuvarokat szerveztem, elszállítottam az almát. Ekkor alapoztam meg az egzisztenciámat.

Ezerkilencszáznyolcvannégyben kezdtünk építkezni Rohodon, ’86-ban költöztünk az új lakásba.

Ezerkilencszázkilencvenben egyéni vállalkozó lettem, saját járművel fuvaroztam. Majd ’93-ban megalapítottam a Fersped Kft.-t. Katika beltagként a technikai hátteret biztosítja, intézi a papírmunkákat. Én szervezek, irányítom a fuvarokat. A jelenlegi géppark az EU-követelményeknek is megfelel. A teherautók környezetvédelmi előírásai szigorodnak, a súlyadó, a biztosítás, az üzemanyag horribilis összeget tesz ki. A hétvégi szállítási engedélyek korlátozása zsebbenyúlós dolog. Egy biztos, kiéleződik a harc a fuvarokért. A vidéken élő egyszerű emberek kevés információval rendelkeznek az EU-ról. Én mindig optimista szemmel nézem a változásokat.

Nősülés után már versenyszerűen nem, csak hobbiszinten futballozom az öregfiúkkal. A Rohod SE elnöke vagyok, mely a megyei II. osztályban játszik. 2002 októberben képviselővé választottak, az ügyrendi és jogi bizottság elnökeként. Nemcsak a sportot, de tőlem telhetően az egyházat is támogatom, a Presbitérium tagja vagyok.”

A lányok megnőttek, Katica érettségi után Mátészalkán dolgozik pedagógiai asszisztensként, jelenleg a Gábor Dénes főiskola végzős hallgatója. Bettike a kereskedelmi szakközépiskola után a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján most szerzett közgazdász diplomát.

„Szeretünk kirándulni, szívesen hódolunk télen a téli időszakban a külföldi síelésnek. Elmondhatatlan élmény a természet meglovagolása. A feleségem, Katika, házias, gondoskodó asszony, finomakat főz már leány korától. Igazi vendégmarasztaló fogásokat is készít.

Én mindig magánzó voltam, a saját fejem után mentem, de kőkeményen kiveszem részem a munkából. Hiszem, valaki irányítja a sorsunkat, véletlenül nem történnek a dolgok.”

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)