Rohod

Ha azt kérdeznénk tőle, milyen érzés majdnem 40 évet – szinte egy életet – egyetlen helyen, egyetlen iskolában, a gyermekek között ledolgozni, bizonyára azt válaszolná: Az élet és a sors ajándéka! Mert mindez bizony valós, hogy Király Attiláné, született Láng Mária, 1950. január 1-jén Rohodon – táppénz nélkül –, egyetlen napot sem hiányzott a gyermekek mellől pedagógusi pályafutása során. Pedig biztosan az ő életében is volt olyan, hogy reggel fáradtan ébredt, vagy nem a legtökéletesebben érezte magát. Mégis ment, kitartóan. A szerencsés születésű újévi kislányt, második gyermekként segítette a világra a bába, Láng Elek és Éles Zsófia házasságában. Szeretetteljes családban nevelkedett, szüleitől életre szóló mintát és példát kapott. Bátyja, Gyula szintén Rohodon él családjával, első és egyetlen munkahelyének, a baktalórántházi ÁFÉSZ-nek a dolgozója. Öt évvel fiatalabb húga, Judit, aki szintén pedagógus. Máriát anyakönyvezett neve helyett mindenki csak Ibolyának hívja. A szülők bármennyire is szerették volna, de akkoriban nem volt még virágnév a magyar keresztnevek tárában. Ennek ellenére másként nem is, csak Ibolyának ismerik. Milyen találó keresztnév ez számára! Mint maga a virág, szerény, csendes és nem hivalkodó. Soha nem kiabáló szavakkal, hanem türelmével, és tekintetével fegyelmezett.

Megfontolt volt pályaválasztása is, hiszen eseménygazdag gyerekkorában, amikor a rokon gyerekekkel tanító néniset játszottak, ő már tudta, az akar lenni. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, ahol különösen példaadó tanár volt számára Baráth Bálint, és Nagy Zoltánné, Klárika, akikre mindig felnézett.

1967-ben, a baktalórántházi Mező Imre Gimnáziumban történt érettségi után Nyíregyházára, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola biológia-mezőgazdasági ismeretek szakára jelentkezett. Ez sem volt meglepetés, hiszen szülei mezőgazdasággal is foglalkoztak. Édesanyjával sokat járta a határt, földet műveltek. Édesapja által – 50 éven át vadászként – nagyon közel került a természethez, aki egyébként Vaján, az ÁFÉSZ elnökeként dolgozott évtizedekig, ahonnan nyugdíjba vonult. Ibolyának jeles tanulmányi eredménye ellenére is csak másodszorra sikerült bejutni a főiskolára, így egy évet képesítés nélkül Pusztadoboson tanított.

1968-tól viszont már a főiskolán, egy jó csapat tagjaként híres, és nagy tudású tanáraik érdekes előadásait hallgatta. 1972-ben a diploma megszerzése után a rohodi iskola várta a fiatal munkaerőt. Akkor még nem gondolta – bár sejthette –, ez a munkahely lesz az egyetlen és utolsó is. Még az év júniusában házasságot kötött Király Attila, szintén helyi születésű, szintén pedagógus fiatalemberrel, akivel azóta is együtt vannak. A gyermekek születése megerősítette e köteléket.

Férjével az elmúlt 35 évben bejárták a környező országokat. A nyarakat együtt töltötte a család. Attila és Enikő már felnőttek, önálló életüket élik. Nagyon várták kis unokájuk, Annácska érkezését, aki megédesíti életüket. Ibolya a közel 40 év során hét osztálynak volt osztályfőnöke, volt úgy, hogy 36 gyermeknek. Becsületes, életrevaló felnőttek váltak belőlük, megállták helyüket az életben. Változtak az idők, változtak a gyermekek, szülők, akikkel a jó kapcsolat számára mindig fontos volt. A tiszteletet, a megbecsülést az utolsó percig érezte. Oly sokat tett a rohodi gyermekekért, és lehet mondani, három generáció került ki a keze alól. Nevelőmunkája során, a tanórákon túl sok pluszt adott tanítványainak, akikhez nagyon közel tudott kerülni. Az úttörő mozgalom, az elsősegélynyújtó versenyek, a biológia-versenyek, a Földnapi események, kirándulások, farsang, mikulás, stb., – de sokat lehetne mesélni!

Osztályfőnöki munkaközösség vezetőként tevékenykedett a kimondottan jó tantestületi közösségben, ahol eredményes munka folyt és összetartanak, jól együttműködnek a pedagógusok.  Húgával, Judittal 30 évig egy nevelőtestületben voltak kollégák. Dobos Istvánné igazgatónővel 1992-től 2008-ig, egy negyed századig megértő, jó munkatársak voltak, jól kiegészítették egymást. A megértő család, a sok barát, mind munkájának kiteljesedését segítette, amit betegség sem zavart meg. „Igaz, voltak kisebb-nagyobb nehézségek életemben, de több volt a szép emlék.” Nyugdíjas napjaira is marad sok-sok tennivaló. Amire eddig nem volt ideje, most próbálja bepótolni.

Mint az olvasás is, különösen a szépirodalmi könyveket szereti, de lekötik az útleírások is, és a földrészek élővilágát kutatja szívesen.

Szeret kirándulni, színházba járni férjével, aki szintén nyugdíjas, így több idejük jut az „unokázásra” is. Öröm a családban, hogy édesapja 90 évesen még közöttük él, szeretné, ha ez még sokáig így lenne. Egészségük se szolgáljon rosszabbul, mint eddig, maradjon meg a békesség is a családban.  Szeretnének még eljutni az országban azokra a helyekre, ahová eddig még nem tudtak.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)