Király Attiláné

Nyugdíjas igazgatóhelyettes,

Rohod

szszb 24 ncsé Király Attiláné.jpgHa azt kérdeznénk tőle, milyen érzés majdnem 40 évet – szinte egy életet – egyetlen helyen, egyetlen iskolában, a gyermekek között ledolgozni, bizonyára azt válaszolná: Az élet és a sors ajándéka! Mert mindez bizony valós, hogy Király Attiláné, született Láng Mária, 1950. január 1-jén Rohodon – táppénz nélkül –, egyetlen napot sem hiányzott a gyermekek mellől pedagógusi pályafutása során. Pedig biztosan az ő életében is volt olyan, hogy reggel fáradtan ébredt, vagy nem a legtökéletesebben érezte magát. Mégis ment, kitartóan. A szerencsés születésű újévi kislányt, második gyermekként segítette a világra a bába, Láng Elek és Éles Zsófia házasságában. Szeretetteljes családban nevelkedett, szüleitől életre szóló mintát és példát kapott. Bátyja, Gyula szintén Rohodon él családjával, első és egyetlen munkahelyének, a baktalórántházi ÁFÉSZ-nek a dolgozója. Öt évvel fiatalabb húga, Judit, aki szintén pedagógus. Máriát anyakönyvezett neve helyett mindenki csak Ibolyának hívja. A szülők bármennyire is szerették volna, de akkoriban nem volt még virágnév a magyar keresztnevek tárában. Ennek ellenére másként nem is, csak Ibolyának ismerik. Milyen találó keresztnév ez számára! Mint maga a virág, szerény, csendes és nem hivalkodó. Soha nem kiabáló szavakkal, hanem türelmével, és tekintetével fegyelmezett.

Megfontolt volt pályaválasztása is, hiszen eseménygazdag gyerekkorában, amikor a rokon gyerekekkel tanító néniset játszottak, ő már tudta, az akar lenni. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, ahol különösen példaadó tanár volt számára Baráth Bálint, és Nagy Zoltánné, Klárika, akikre mindig felnézett.

1967-ben, a baktalórántházi Mező Imre Gimnáziumban történt érettségi után Nyíregyházára, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola biológia-mezőgazdasági ismeretek szakára jelentkezett. Ez sem volt meglepetés, hiszen szülei mezőgazdasággal is foglalkoztak. Édesanyjával sokat járta a határt, földet műveltek. Édesapja által – 50 éven át vadászként – nagyon közel került a természethez, aki egyébként Vaján, az ÁFÉSZ elnökeként dolgozott évtizedekig, ahonnan nyugdíjba vonult. Ibolyának jeles tanulmányi eredménye ellenére is csak másodszorra sikerült bejutni a főiskolára, így egy évet képesítés nélkül Pusztadoboson tanított.

1968-tól viszont már a főiskolán, egy jó csapat tagjaként híres, és nagy tudású tanáraik érdekes előadásait hallgatta. 1972-ben a diploma megszerzése után a rohodi iskola várta a fiatal munkaerőt. Akkor még nem gondolta – bár sejthette –, ez a munkahely lesz az egyetlen és utolsó is. Még az év júniusában házasságot kötött Király Attila, szintén helyi születésű, szintén pedagógus fiatalemberrel, akivel azóta is együtt vannak. A gyermekek születése megerősítette e köteléket.

Férjével az elmúlt 35 évben bejárták a környező országokat. A nyarakat együtt töltötte a család. Attila és Enikő már felnőttek, önálló életüket élik. Nagyon várták kis unokájuk, Annácska érkezését, aki megédesíti életüket. Ibolya a közel 40 év során hét osztálynak volt osztályfőnöke, volt úgy, hogy 36 gyermeknek. Becsületes, életrevaló felnőttek váltak belőlük, megállták helyüket az életben. Változtak az idők, változtak a gyermekek, szülők, akikkel a jó kapcsolat számára mindig fontos volt. A tiszteletet, a megbecsülést az utolsó percig érezte. Oly sokat tett a rohodi gyermekekért, és lehet mondani, három generáció került ki a keze alól. Nevelőmunkája során, a tanórákon túl sok pluszt adott tanítványainak, akikhez nagyon közel tudott kerülni. Az úttörő mozgalom, az elsősegélynyújtó versenyek, a biológia-versenyek, a Földnapi események, kirándulások, farsang, mikulás, stb., – de sokat lehetne mesélni!

Osztályfőnöki munkaközösség vezetőként tevékenykedett a kimondottan jó tantestületi közösségben, ahol eredményes munka folyt és összetartanak, jól együttműködnek a pedagógusok.  Húgával, Judittal 30 évig egy nevelőtestületben voltak kollégák. Dobos Istvánné igazgatónővel 1992-től 2008-ig, egy negyed századig megértő, jó munkatársak voltak, jól kiegészítették egymást. A megértő család, a sok barát, mind munkájának kiteljesedését segítette, amit betegség sem zavart meg. „Igaz, voltak kisebb-nagyobb nehézségek életemben, de több volt a szép emlék.” Nyugdíjas napjaira is marad sok-sok tennivaló. Amire eddig nem volt ideje, most próbálja bepótolni.

Mint az olvasás is, különösen a szépirodalmi könyveket szereti, de lekötik az útleírások is, és a földrészek élővilágát kutatja szívesen.

Szeret kirándulni, színházba járni férjével, aki szintén nyugdíjas, így több idejük jut az „unokázásra” is. Öröm a családban, hogy édesapja 90 évesen még közöttük él, szeretné, ha ez még sokáig így lenne. Egészségük se szolgáljon rosszabbul, mint eddig, maradjon meg a békesség is a családban.  Szeretnének még eljutni az országban azokra a helyekre, ahová eddig még nem tudtak.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése