Nyírkércs

Ma már ritka az olyan ízig-vérig pedagógus, mint Kovácsné Tóth Klára, a nyírkércsi Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatóhelyettese. Négy éve tölti be ezt a posztot, és az igazgatónő, Orosz Györgyné, azt mondja róla, mindenben együtt döntenek, és inkább azt keresik, mit hogy lehet megcsinálni, ahelyett, hogy azt néznék, mi az akadálya egy feladat megoldásának. Ebben a szellemben, érthető módon, sokkal több eredményt lehet felmutatni.

Kovácsné 1947. április 11-én Nyíregyházán született. Édesanyja, lánykori nevén Dudics Klára, ma már nyugdíjas. Édesapja, néhai Tóth Miklós, köztisztviselőként dolgozott. A kétgyermekes családban a testvére, Éva – rendhagyó módon – katonatiszt lett, századosként szerelt le. Férje Kovács Jenő volt.

Nehéz visszaidézni azt az időt, amikor a fiatal lány eldöntötte, hogy a katedrát választja. Megemlíti és szeretettel beszél egykori tanáráról, Bardi Sándornéról, akitől humánumot és mélységes elkötelezettséget tanult, és nagy valószínűséggel az ő példája kormányozta a pedagóguspálya felé.

Kisvárdán a Császy László Gimnáziumban érettségizett 1965-ben, majd egy év kihagyás után 1966 és 1970 közt szerzett magyar–orosz szakos tanári diplomát a nyíregyházi tanárképző főiskolán. Egy újonnan megnyílt iskolában, Kazincbarcikán vállalt állást, ahol tizennégy évig tanított. Megbecsülték mint tanárt és mint embert, és megválasztották a városi munkaközösség vezetőjének orosz nyelvből. Családi körülményei úgy hozták, hogy rövid ideig dolgozott Tatabányán, Nagyatádon, majd kilenc évig Baktalórántházán. Onnan öt éve jött át Nyírkércsre, és négy éve igazgatóhelyettesként látja el feladatait.

– Elsősorban a tanulmányi szakterülettel foglalkozom – magyarázza Kovácsné Tóth Klára. – Annak örülök, hogy tanítványaink megállják a helyüket még a megye elit középiskoláiban is. Szerencsére, gyakran küldhetjük, vihetjük őket tanulmányi versenyekre. Mostanában a Nyírségi Iskolaszövetség által szervezett vetélkedőkön szinte minden tantárgyból az első, második vagy harmadik helyen végeznek. Megyei versenyre is mehetnének, ám gyakorta prózai akadályok, például az utazás szab gátat az újabb sikernek. Úgy döntöttünk, hogy a megyei helyesírási versenyre mindenképpen elmegyünk, mert jó eséllyel pályáznak itt a diákjaink.

A pedagógiai program keretében középiskolai előkészítőt tartanak magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából. Kovácsné szeretné elérni, hogy ismét olvasóvá neveljék a gyerekeket, hisz ma a videó, a televízió, az elektronikus játékok háttérbe szorítják a könyveket, pedig azok hasznosságát csak később látják majd a gyerekek.

Különös gondot fordítanak az érzelmi nevelésre és a személyiségformálásra. Nem véletlen ez a törekvés, mivel az a tapasztalat, hogy a társadalomban nagyon sok a deviáns magatartású vagy a perifériára csúszott gyermek és család, s ezt csak úgy lehet megelőzni, hogy már tizenéves korban a felnőtt élet elkötelezettségeire tanítják, nevelik a gyermekeket. Kovácsné ars poeticaként fogalmazza meg a költő híres sorait: „Legnagyobb cél pedig itt e földi létben, embernek lenni mindig, minden körülményben…”

A társadalmi beilleszkedés, a kommunikáció, a felnőtté válás jele például az is, hogy gondolatainkat, véleményünket a közösség által elfogadott normáknak megfelelően fejezzük ki. Az igazgatóhelyettes úgy látja, már gyermekkorban fejleszteni kell a vitakultúrát, hogy az önálló véleményt úgy fogalmazzák meg a gyerekek, hogy az ne legyen senkinek sem bántó, viszont érje el a célját. Ezt az elvet mostanában az olvasott művek elemzésével, az ehhez kapcsolódó vélemény megfogalmazásával érik el. Kovácsné büszke arra, hogy a diákjai nyugodtan mondanak más véleményt is egy könyvről, vagy egy jelenségről, mint amit tőle hallanak. Tudják a gyerekek, hogy kulturált körülmények közt ezt retorzió nélkül megtehetik.

Az érzelmi nevelés fontosságáról azt emeli ki az igazgatóhelyettes, hogy sokan még felnőtt korukban is éretlenek, akár társadalmi, akár életvezetési kérdésekről legyen szó. A saját és mások iránt érzett felelősség az a tulajdonság, amit mindenkinek el kell sajátítania még itt az iskolapadban.

Kovácsné Tóth Klára elégedett embernek mondja magát. Azzal a hivatással foglalkozhat, amelyet más körülmények között is gyakorolna. Szabadidejében nagyon szeret kirándulni. Mostanában egy erdélyi körút gondolatával foglalkozik. Leköti a házimunka, a kertészkedés és kedvenc hobbija, az olvasás.

– Én azt hiszem, az a legfontosabb az életben, hogy tiszta lelkiismerettel és örömmel végezzük azt a munkát, amelyet választottunk magunknak. Örülök, hogy tanár lehetek, hisz a felnövekvő generáció tagjai gyakorta bizonytalanok, keresik a kapaszkodót, és talán soha nem kellett ennyit besegíteni a családoknak a nevelésbe, mint manapság. Szívesen csinálom, hisz annyi örömöt értem meg több évtizedes pedagóguspályámon, amennyit másutt talán soha nem tapasztaltam volna meg.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)