Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bárány László
Ügyvezető igazgató,
Nyírkércs
Ínycsiklandozó ételeket látunk a prospektus színes fényképein. Egy fényképről derűt sugárzó, aranysárga naposcsibe néz ránk. Egy másik fénykép kakast ábrázol, amely büszkén tartja a fejét. Aranyló gabonatáblát, szállító járműveket, takarmánykeverőt, nagy ablakú csirkenevelőt is fényképeztek, vagyis az egész vertikumot. Az egyik kifejező képen nem ketrecbe zárt, hanem szabadtartású tyúkokat látunk, amint kapirgálnak a fűben, egy régi istálló közelében.
A keleti régió gazdasági és kereskedelmi toplistáján előkelő helyen áll a Nyírkércsen bejegyzett Baromfi-Coop Kft., az a cég, amely jelentős mértékben járul hozzá hazánk és Európa húsellátásához. Baktalórántházát elhagyva mindössze három-négy percet autóztam, máris Nyírkércsre érkeztem. A falu közepén balra fordulva alig tettem meg pár száz métert, amikor a cég jól mutató, zöld övezettel körül vett irodájához érkeztem.
A bejárattól tisztes távolságban korszerű üzemrészek voltak láthatók. Az elfoglalt Bárány László ügyvezető igazgató a szerényen berendezett, nem hivalkodó irodájában fogadott. Az iroda falán lévő bekeretezett oklevelek, elismerések az ősei (szintén baromfitenyésztők voltak) eredményes munkáját idézték.
Bárány László szerényen, dicsekvés nélkül mutatta be az immár nagyra nőtt családi vállalkozását. A bemutatás után a sajtóban egy cikk jelent meg, ezzel a szöveggel: „Fellendülőben van a baromfiipar Szabolcs megyében. Nyírkércsen van a központja a Baromfi-Coop Kft.-nek és a Master Food Kft.-nek. A családi vállalkozásnak számító nagy cég a közelmúltban keltetű üzemet indított Székely községben. Nem rég bevezették, illetve elterjesztették a szabadtartásos baromfi nevelést, a tyúkok itt úgy élnek, mint nagymamáink idején. A hagyományos jó ízek miatt egy svájci cég hamarosan laboratóriumi vizsgálatra mintát szállít Szabolcsból. A svájciak megvizsgálják a telepeket is, és ha mindennel elégedettek lesznek, akkor nagy mennyiségben rendelnek baromfi húst a kft.-től.
A cég ügyvezető igazgatója Bárány László agrármérnök. Tőle kaptuk az információt, amely szerint a következő hónapokban, években is folytatják a fejlesztést, a beruházásokat. Tevékenységük munkahelyteremtéssel és exportnöveléssel is jár. A választékukat is növelték a közelmúltban, újabban gyöngytyúkokat is nevelnek. A cégnek Szabolcs megyében 12 településen – többek közt Barabáson és Gávavencsellőn – van telephelye. Hajdú megyében több helyen, például Debrecenben és Berettyóújfaluban van napos csibét és tápot forgalmazó mintaboltjuk. Külön figyelmet érdemel, hogy a vállalkozás összesen 230 embernek ad állandó munkát, ezen kívül integrációs tevékenységükkel ötszáz család egészítheti ki jövedelmét a baromfitartással. Nyírkércsen és Székelyben évente 15 millió naposcsibét nevelnek. Idén 2 millió csibét Romániába exportáltak, jövőre növelik a romániai exportot. A további növekedés az újabb beruházásoknak is köszönhető.
A cég két éven belül Petneházán 900 millió forintos beruházást valósít meg: feldolgozó és továbbfeldolgozó új üzem épül ebben a szabolcsi faluban. Az új üzemben jövőre 70, 2004-ben újabb 30 embert állítanak munkába. Ezt a beruházást a megyei munkaügyi központ is támogatja, mert főleg átképzett munkanélküliekkel indítják a termelést. Jövőre Székelyben új szülőpár tyúktelepet építenek. (Baktalórántházán és Rohodon sertéstelepe van a kft.-nek.) A kft. 3200 hektáron termel szemes takarmányt, a tápba nem kevernek mesterséges anyagokat, a csibéket lassan nevelik, ettől ízletes, falusias jellegű a hús. Pócspetriben a szabadtartás bemutatására mintatelepet indított a Master Food Kft. Istállók közelében, a füves kifutóban, a bokrok tövében is szerezhetnek maguknak táplálékot a szabadtartású csirkék és tyúkok.
Végül említést érdemel még, hogy a tanyasi csirke rostos húsából kivételes ízű sültek és csirkepaprikások készíthetők.”
Az idézett cikk többek közt kiegészíthető azzal, hogy a kft. a tavaszi hónapokban kikeltet és forgalmaz még 150 ezer napos kacsát, 50–60 ezer napos gyöngyöst és 6–8 ezer bronzpulykát. A két takarmánykeverő üzemben évente harmincezer tonna takarmányt gyártanak, amelynek 60 százalékát tenyész- és vágóállataikkal etetik, a fennmaradó 40 százalékot a mintaboltokban értékesítik.
A Bárány dinasztiáról akár egy külön kis könyvet lehetne írni. Bárány László nagyszülei az 1920-as évektől baromfitenyésztéssel, később keltetéssel foglalkoztak. A nagyapja építette fel a Tiszántúl első mesterséges keltető állomását. Az édesapja is a szakmában dolgozott. Bárány László a diploma megszerzése után különböző beosztásokban a kisvárdai baromfifeldolgozóban szerzett szakmai, vezetői és emberi tapasztalatokat. 1988-ban önállósodott, tenyésztő és keltető kisvállalkozást hozott létre. Nyírkércsen 1994-ben kezdte meg tevékenységét. Az ifj. Bárány László egyetemet végzett és a vállalkozásban dolgozik. A fiatalabb fiú Bárány Péter még egyetemista. A dinasztia tovább bővülhet – a fogyasztók örömére.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése