Kormány Béla

Ügyvezető, társtulajdonos,

Baktalórántháza

szszb_05-134_kormany_bela.jpgNem volt könnyű élete az ibrányi születésű Kormány Bélának, aki az általános iskola befejezése után Abaújszántón végezte el a mezőgazdasági technikumot. Már csak azért sem, mert édesapját korán elvesztette, ezért dolgoznia kellett, a munka mellett szerzett diplomát a kereskedelmi főiskolán.

Ettől kezdve élete összefonódott a mezőgazdasági termékek kereskedelmével. Annál is inkább, mert a diploma megszerzése után Kisvárdára a MÉK Vállalathoz, a Zöldért jogelődjéhez került. A vállalat rövid idő múlva Budapestre küldte, ahol Szabolcs-Szatmár megyei megbízott volt a Nagyvásártelepen. Rövid ideig Nyíregyházán dolgozott az almatárolóban, majd ezerkilencszázhatvannyolcban helyezték Baktalórántházára, ahol kirendeltségvezető-helyettes lett. Tanulságos évek voltak ezek, hiszen megismerhette a felvásárlás, a kereskedelem egész vertikumát.

Ezerkilencszáznyolcvanhatban jön létre itt több termelőszövetkezet, az ÁFÉSZ, valamint a Zöldért részvételével egy gazdasági társulás, melynek ügyvezető igazgatójává választják. Négy évvel később alakul át a társulás kft.-vé, s ő megtartja korábbi beosztását, majd a cég társtulajdonosa lesz.

A Nyírségi Zöldség-Gyümölcs felvásárlási és Értékesítési Kft. azóta jó hírnevet vívott ki magának az egész megyében, sőt szerteágazó kapcsolatokkal rendelkezik az ország határain túl is. Felvásárlói tevékenysége csaknem az egész megyére kiterjed, és jelentős mértékben hozzájárul a termelők értékesítési gondjainak enyhítéséhez. Létfontosságú feladat ez manapság, amikor jórészt megszűntek a mezőgazdasági nagyüzemek.

Az export zöme az egykori FÁK-országokba irányul, Moszkvától Szibériáig, Tatarisztántól Kazahsztánig szinte mindenütt vannak üzleti partnereik. Ám a kapcsolatokat ápolni kell, fel kell kutatni az újabb piaci lehetőségeket. Ezért a cég egyik munkatársa szinte állandóan úton van, s gyakran sokezer kilométeres távolságra viszi el a magyar mezőgazdasági termékek jó hírét.

Legfontosabb exportcikkük az alma és a konzervek, de szállítanak egész sor más terméket is. A cég az elmúlt években átlagosan közel egymilliárdos forgalmat produkált. Az ügyvezető különösen arra büszke, hogy irányítása alatt a kft. még sohasem volt veszteséges.

Persze, Kormány Béla is érzi, hogy fejleszteni kell, előrelépés nélkül ugyanis egyre nehezebb helyt állni a piacon. A fejlődés útját a termékek mind magasabb fokú feldolgozásában látja, és az utóbbi időben munkatársaival több tervet is kidolgozott ennek érdekében.

Előbb Baktalórántházán szerettek volna létrehozni egy konzervüzemet, más csak azért is, mert ezzel számottevően enyhítették volna a város és a környék foglalkoztatási gondjait. Aztán kiderült, hogy egy új üzem beindítása horribilis összegbe kerül, ezért elhatározták, hogy inkább vásárolnak egyet a környéken.

Munkája mellett, mely sok elfoglaltsággal jár, aktívan kiveszi részét a település társadalmi életéből is. Mint a sportegyesület elnökének, nagy része van abban, hogy a város labdarúgócsapata az utóbbi időben országosan is elismert eredményeket ért el.

Nagy szerelme ugyanis a futball, elnöki tevékenységét is inkább levezetésnek tekinti, mely az elfoglaltság mellett egyben szórakozást is jelent. Alapelve, hogy egy ilyen, szerény körülmények között működő csapat csak a saját erejére támaszkodhat. Ezért különösen fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést, árgus szemekkel figyeli a város és a környék fiatal tehetségeit.

A legutóbbi helyhatósági választásokon beválasztották a városi önkormányzati képviselő-testületbe, ahol a gazdasági bizottság elnöke lett. Ebben a funkciójában elsősorban arra törekszik, hogy végre sikerüljön enyhíteni a foglalkoztatási gondokon, hogy minél több munkahely létesüljön. Ám nem könnyű az előrelépés, mert itt, a keleti végeken vajmi ritkán kopogtatnak a befektetők.

Pedig köztudott, hogy ezt a megyét, s ezen belül ezt a vidéket még az átlagosnál is jobban sújtotta a gazdasági recesszió. Itt sok család számára csak a mezőgazdasági termelés nyújt megélhetést. Amennyire lehetőségei engedik Kormány Béla, mint cégtulajdonos és képviselő azon munkálkodik, hogy ezek a családok hosszú távon is jövedelemhez jussanak.

Ilyen pergő életritmus mellett nem jut sok idő a családra. Felesége óvónő, lánya másodikos a Sárospataki Református Gimnáziumban. Fia, aki a helyi gimnáziumban érettségizett, most édesapja mellett dolgozik, s emellett továbbtanul. Örökölte a családfő sportszeretetét, ami nem is csoda, hiszen már kicsi korától elkísérte édesapját a mérkőzésekre. Most a helyi, harmadosztályban játszó futballcsapat játékosa.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése