Laskod

Nevezhető akár kisebb csodának is: aranytojásra leltek Laskodon. Aranytojásra, amelyből vállalkozás kelt ki. Igaz, eme történetet a Pallay házaspár egy kicsit másképp ismeri, a csoda fogalmát pedig mindketten végképp elvetik. Merthogy annak idején is keményen meg kellett dolgozni a sikerért, és a jól menő vállalkozás ma sem engedi meg a tétlenséget.

– A vállalkozóvá válásom históriája, úgy gondolom, a legtöbb társamhoz hasonló – mondja meggyőződéssel Pallay Ferenc, a laskodi Nyír-Aranytojás Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója. – A rendszerváltozás előtt a nyírtassi konzervgyár műszakvezetője voltam, ahol két-három műszakban folyt a termelés. A hazai mellett főleg szovjet piacra gyártottunk gyümölcs- és zöldségkonzerveket, de jelentős mennyiséget szállítottunk az egykori NSZK-ba, sőt az angoloknak és az amerikaiaknak is.

Aztán ezerkilencszázkilencvent követően alábbhagyott a termelés, a Nyírtassi Állami Gazdaságot egy budapesti kft. privatizálta, de munkát már nem tudott adni. A több hónapos bizonytalanságot roppant nehéz volt középvezetőként megélni, hiszen a kétkezi dolgozók folyton tőlem vártak választ, holott a konzervüzem jövőjéről én magam sem tudtam többet, de még az enyémről sem. Végül, velük együtt az utcára kerültem magam is. Egy évig kényszertáppénzen voltam, majd a munkanélküliség következett. Ez idő tájt született meg a harmadik gyermekünk. Az élet itt tette fel a nagy kérdést: hogyan tovább?

Noha a családom jövője miatt óriási szorításban éltem, a gondok elől nem a kocsmába futottam, mint tették-teszik azt oly sokan. Úgy gondoltam, hogy ezt az első látásra reménytelennek tűnő helyzetet mégiscsak az élet hozta, amivel józanul nekem kell szembe nézni. Ebben a családom is sokat segített: ötletekben, a tervezésben, a megvalósításban egyaránt.

Még a nyírtassi éveim alatt baromfival is foglalkoztam: a nap egyik műszakját fehér köpenyes műszakvezetőként a konzervgyárban töltöttem, a második műszakot pedig otthon, munkásruhában a baromfiól körül. Az idő tájt saját törzsállományom, saját keltetőm volt. Ám a piac beszűkült, a csirkés vállalkozók kezdtek sorra tönkremenni, elégedetlenségüknek a Parlament előtt adtak hangot, többezer csirkét szabadjára engedve ott. A redőny lehúzása után, amely egybeesett a munkanélküliségemmel is, született meg az ötlet: gyártsunk tésztát! Az ezerkilencszázkilencvenötös indulást a feleségem mellett a húgom, a sógorom, no és a szüleink is támogatták. A porta garázsából indult vállalkozás hamar kinőtte magát – sorjázta az ügyvezető igazgató.

Pallay Ferenc ma sikeres vállalkozónak számít: a patikatiszta száraztésztagyártó üzemben (már csak a vállalkozó szemléletéből fakadóan is) magyar automata gépsorok gyártják a huszonegy féle, a háziasszonyok körében méltán közkedvelt terméket. Főként a megye területére jut a – szép tarajú kakas emblémájával ellátott, s ugyancsak szépen sárgálló – laskodi tészta. Az üzemben öt év alatt ötszörösére nőtt a létszám, jelenleg tizenöten dolgoznak két műszakban, amelyből tizenhárman laskodiak. Pallay Ferencék mindezt önerőből érték el, a cég fejlődése érdekében minden pénzt visszaforgattak.

– A hitelt nálunk keményen adják a vállalkozóknak: a kapott egymillió forintért ötmilliót kell apportként felmutatni. Ám a fejlődésről, a fejlesztésről lemondani egyenlő a halállal, csakis előre mehetünk: a cégünknél most van folyamatban az EU-szintű minőségbiztosítási rendszer, a HCCP bevezetése. A vállalkozást tovább akarjuk bővíteni, több pályázatot is benyújtottunk, így a Széchenyi-tervre is pályáztunk, amely révén újabb öt-hat helybelinek szeretnénk munkalehetőséget biztosítani. Nálunk a tizenöt dolgozóból egyetlen embert sem kellett elbocsátani a negyvenezer forintos létminimum bevezetése miatt. A magam részéről helyeslem a kormány ebbéli döntését, ám mint vállalkozó, feltétlenül több segítséget várok, mint amit eddig az államtól kaptam.

A negyvenegy éves Pallay Ferenc tősgyökeres laskodi, csinos házuk és tésztaüzemük a nagyszülők földjéből nőtt ki, a portájuk szomszédos a szülőkével. Édesapja a vasútnál dolgozott középvezetőként, édesanyja a háztartást vezette. Ottó öccse Nyírtasson üzemmérnök, Ilona húga pedig Kisvárdán pedagógus, és társ a vállalkozásban. Az ő férje pénzügyi szakember, ő intézi a cég könyvelését. Pallay Ferenc felesége, Éva asszony, három gyermekkel ajándékozta meg közös életüket: Éva, Ferenc, Zsófia a születési sorrend. A pedagógus végzettségű Éva asszony a cég munkájából is sokat vállal, mindemellett az iskolában hitoktató, az egyházközség presbitere is.

A legfőbb dicséret, amikor a nagymamák jönnek, és azt mondják: Ferikém, amíg ti ilyen finom tésztákat csináltok, én addig a nyújtófát a kezembe nem veszem!

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)