Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Anda Mihályné
Vezető menedzser, önkormányzati képviselő,
Laskod
Hungária, Hungária – skandálta a tömeg Lengyelországban 2002. szeptember 1-jén, a Varsóban megtartott háromnapos Zepter-meetingen. Lobogtak a magyar zászlók, s Anda Mihálynét szólították a pódiumra, a Zepter Oscar-díjat jelképező arany szobrocska átvételére, mint „Világelső” helyezettet. Élete legszebb pillanatai voltak ezek akkor, s mintha csak tegnap történt volna, pontosan úgy emlékszik vissza.
Anda Mihályné, Szilágyi Erzsébet ezerkilencszázhatvannégy március 3-án született Kisvárdán. Szülei az alig ezer lelket számláló kis faluban, Laskodon éltek. Itt teltek gyermek évei is, két fiútestvérével együtt. Édesapja a Betonútnál dolgozott, édesanyja a Háziiparnál bedolgozást, horgolást vállalt. Mindemellett még otthon is gazdálkodtak, szüleik munkára tanították gyermekeiket.
A háziállatok és földmunkák teendőit sorra megtanulta már kislány korában. Szeretett és akart is dolgozni, mert soha nem tudta és nem is akarta elfogadni a szegénységet.
Mint ahogy azt sem tudta elviselni, hogy anyásodjanak felette, s édesanyja bárhová is elkísérje, így már a középiskolai felvételire is egyedül ment. Önállóságra törekedett, minél előbb meg akart állni a saját lábán.
Már tizenhat évesen szakmával, munkahellyel és saját keresettel rendelkezett, amikor a gyors- és gépíró iskola elvégzése után a Kisvárdai Szeszipari Vállalatnál helyezkedett el.
Munka mellett leérettségizett, ügyvitel-technikusi képesítést szerzett, különböző tanfolyamokat végzett önmaga továbbképzésére, s persze belső igényességből is, mint természetgyógyász, reformkonyha és -étkezés, agykontroll. Ez utóbbiakat már mint férjes és családos asszony, mert 1983-ban házasságot kötött Anda Mihály nyíribronyi építési vállalkozóval. 1984-ben megszületett első kislányuk Boglárka, aki ma a kisvárdai Bessenyei-gimnázium francia tagozatán tanul. 1988-ban pedig Zsanett, aki Nagykállóban a két tannyelvű gimnázium dráma tagozatán van.
Aztán Erzsike mindig többet, szebbet és nehezebb kihívásokat akart, mivel egyéniségében is ott rejlik – a jó értelemben vett – kitűnni vágyás. Kitűnni az emberek közül, de nem másban, mint a munkában. A jó, pontos, magas színvonalú munkavégzésben, a szervezőmunkában. Miután részt vett egy Zepter-árubemutatón, s azt követően maga is erre a munkára jelentkezett, próbára tehette önmagát, kamatoztathatta ezen képességeit. Kitartó, céltudatos és kemény munkáját sikerek koronázták. Ha netán mégis csüggedni látszott, férje bíztatta és Isten segítségével a Bibliából merített erőt, amit mindig szívesen olvasott. Mert nem restelli bevallani, hogy istenfélő ember, és sikeres munkája mögött sok ima és fohász rejlik. Önmagával szemben mindig magasra állította a munkavégzés színvonalának mércéjét, melyet eddig még mindig sikerült átugornia. Konkrét célokat, és határidőt szab magának, amit időnként felolvas, hogy ez lebegjen előtte. Fontos, hogy célját nyugodt, kiegyensúlyozott állapotban érje el. A konkrét célkitűzés azért jó, mert az ember sokszor meglepődik saját maga teljesítményén, és így másodszor is csodálatosan kellemes dolog történik vele életében.
Kezdeményezőkészségét a faluban is megtapasztalták. Nem volt olyan megmozdulás, rendezvény Laskodon, ahol ő ott ne lett volna. Óvodai-iskolai rendezvények, jótékonysági bálok, mazsorettcsoport patronálása, egyházi események mint a templom- és harangfelújítás, ravatalozóépítés, ikonosztáz festmények készíttetése, restaurálások, lélekharangépítés… sorolhatnám még mennyi mindenben ott rejlik az ő jó szervezőképessége, közösségformáló ereje. Megnyerte az emberek bizalmát, és a 2002-es októberi választáson önkormányzati képviselő lett. A testületben a szociális bizottság elnöki posztját tölti be.
E munkája során fontosnak tartja a községben a karitatív tevékenység kiszélesítését, az öregek, az elesettek felkarolását. Szorgalmazza a munkanélküliek szociális gondjainak enyhítését, de – mint mondja – elsősorban nem segélyek adásával, hanem munkalehetőségek felkínálásával. Bízik benne, hogy többek között az ő igyekezetével is az önkormányzati munka, a faluban történt váltás ellenére új eredményeket tud majd felmutatni.
Erzsike sikeres embernek vallja magát, mint a Zepter multinacionális cég Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti régiójának vezető menedzsere, és mint „Világelső” az utóbbi időben még jobban felgyorsult élete.
Előadásokra hívják és értekezik, tanácsaival, utasításaival látja el az üzletkötőket, akik felnéznek rá és kikérik véleményét. Hogy mi a sikerének titka – kérdésemre ezt válaszolja:
„Kitartásomon túl a sikerem a családban rejlik. Mindezeket nem érhettem volna el, ha nincs egy csodálatos férjem, aki segít, támogat engem és biztosítja a családi hátteret. A siker tehát az övé is!” Meglepően végtelen egyszerűséggel így fejezi be: „Nem bántam meg hogy férjhez mentem, amit eddig tettem, örülök az életnek, a családomnak, élek a munkámnak és nagyon szeretek dolgozni!”
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése