Petneháza

A „KÖZ”-ért dolgozó embert mindig is elhivatottsága, megszállottsága, tenni akarása, s az igazság iránti érzete hajtja előre. Így van ez Ács Antal életében is, kit falujában szintén ez tart mozgásban, s ez adja az energiát számára. Nincs is a faluban se kicsi, se nagy, ki ne ismerné őt. Ő az, aki mindig ott van, ahol lenni kell, ahol szükség van rá, ahol a falu hasznára lehet. Tanácselnököt, polgármestert, többet is „kiszolgált” már, de mindig a „KÖZ” érdeke vezérelte. Ennek, a több évtizedes közösségi munkája során megfelelő módon és helyen hangot tudott adni.

Antal 1954. október 28-án, Kisvárdán született egy hétgyermekes családban, harmadik gyermekként. A három fiú és négy leány sok mosást, főzést, gondoskodást igényelt háztartásbeli édesanyjuktól.

De apjuknak is sok bútort kellett ahhoz újjávarázsolnia, hogy éhes gyermekeiket felneveljék, taníttassák. Ilyen szerény, mégis gazdag, szeretettel teli és nyüzsgő miliőben cseperedett legénnyé. Az általános iskolát lakóhelyén Petneházán végezte, majd ’69-ben – szülői ráhatásra – a 107-es számú Ipari Iskolába, Nyíregyházára ment tanulni. ’72-ben megszerezte a szakmát, el is helyezkedett a baktalórántházi – akkori szolgáltatóházban működő – kárpitos műhelyben. Ám nem nagy kedve volt hozzá, így nem sokáig űzte mesterségét. Jól jött, hogy ’74-ben katonának szólították, szolgálatát a határőrségnél teljesítette, fél évig. ’75 tavaszán már szabadabb életet választott, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál vállalt munkát. Először kubikosként lapátolta a földet, de nem szégyellte. Majd főnökei felfigyeltek jó szervezőképességére, s ’78-tól brigádvezetővé tették. Mivel brigádja változó munkahelyeken dolgozott, ő is velük ingázott. Antalnak volt egy oldalkocsis motorkerékpárja, ami nagy dolognak számított akkoriban, kevés embernek volt ilyen a környéken. Büszke volt rá, ma is őrzi az öreg matuzsálemet a fészerben. Sajnos, volt is vele egy csúnya közlekedési balesete, aminek következtében súlyosan megsérült, élet-halál között volt sokáig. Azt gondolja, Isten akaratára, csodával határos módon maradt életben. Felépülése után a vízügyi vállalathoz várták vissza.

’81-től a Rohod–Vaja víztározónál dolgozik, ahol vízkormányzás, vízészlelés a feladata. Mindig szívesen gondol vissza főnökére, Dávid Lajosra.

’84-ben a falubeli házasságot kötöttek Miskolczy Évával. Éva a kisvárdai Császy László Gimnáziumban érettségizett, férjhez menés után háztartás-vezetéssel foglalkozott. Szorgalommal, kitartással építették, szépítették családi házukat. Éva lányuk 18 éves, jeles tanuló, a kisvárdai Szent László Gimnáziumból ballagott, közgazdasági pályára készül.

Gábor fiuk hetedik osztályos a helyi Petneházy Dávid Általános Iskolában, kedvence a számítógép. Antal a fő munkahelyén kívül mozigépészkedett is a kultúrházban. Ezt a munkát még apjától örökölte, mit nagy lelkesedéssel végzett egészen ’92-ig. Lehetősége adódott, hogy közel kerüljön az ifjúsághoz, ismerte bánatukat, örömeiket is megosztották vele. Mindig is szívügyének tekintette a fiatalság sorsát, képviselte érdekeit, hadakozott a kultúrház lebontása ellen. A több évtizedes tanácstagsága alatt összefogta őket, annak idején, amikor a petneházi strandon mozgalmas éveket töltött együtt a falu apraja-nagyja.

A strandot a tanácsi rendszerben hozták rendbe, évtizedekig volt a község fő kiránduló- és fürdőzőhelye, ünnepségek, majálisok, brigádtalálkozók színtere. Most, ha rágondol, szomorúság költözik szívébe, mert ma, tátongó üres kabinok, elhanyagolt terület látványa tárul elénk.

A 80-as években felmerült a sürgőssége egy halottasház megépítésének. Itt szintén oroszlánrészt vállalt a munkavégzésben. Antal közéleti tevékenységét a rendszerváltás sem szakította félbe. Mindenütt kezdeményező szerepet töltött be. Volt véleménye, meghallgatták, s kikérték tanácsát. Az emberek bizalmat szavazva személyének, elsők között szerepelt a megválasztott önkormányzati képviselő-testületi tagok között. A szociális és egészségügyi bizottság tagjaként működött, és segítette a polgármester munkáját. Felépítették az egészségházat, kialakították a teleházat, mindkét templom tatarozását elvégezték. Egyre több utca kapott szilárd útburkolatot. Antal aktív sportrajongó is, a futballt nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is támogatja, csak üdvözölni tudja a Bozsik-programot.

Most úgy gondolja, egy kicsit megfáradt. Már nem mint képviselő vesz részt a közéletben. Ugyanolyan aktivitással végzi társadalmi munkáját továbbra is a „KÖZ” érdekében. Antal ha kell, bútort farag, szánt, permetez, épít, szerel, egyszóval ezermester.

2000 óta az egyház presbitériumában gondnoki feladatokat lát el. Igazi példaképéül szüleit tekinti.

„Biztosra veszem, hogy az EU-csatlakozással gyermekeinknek, unokáinknak lesz majd jobb az élete. Ha buktatókkal is, de örülök, hogy így alakult életem. Első a családom” – fejezi be élettörténetét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)