Petneháza

Ritkán talál az ember olyan kollektívát, amelynek tagjai nemcsak szavakban hangoztatják a közös munka fontosságát, az egymásrautaltságot, hanem napi gyakorlatként élik meg, amit Goda Gábor költő így fogalmazott meg: „egész létemmel van a másik létéhez közöm…” A petneházi iskolában – akárkivel beszélgettünk – ez csendült ki a megnyilatkozásokból, ráadásul olyan természetességgel, mintha ez másképp nem is történhetne.

Siposné Juhász Ildikó, a Petneházy Dávid Általános Iskola és Óvoda igazgatója generációkra visszavezeti családja és az iskola közös történetét. Kisvárdán született ’59 május 3-án. Édesanyja, lánynevén Gombos Julianna, akitől már gyermekfejjel láthatta a tanítás iránti végtelen odaadást. A tanítónő negyven esztendeig oktatta az alsósokat, s ebből több mint két évtizeden át Petneházán. Ma már az unokáiban, és tanítványai gyermekeiben, unokáiban látja viszont erőfeszítéseinek az eredményét. Az édesapa, néhai Juhász György, villanyszerelőként dolgozott. Öt testvér osztozott a szülők szeretetén. György matematika–fizika szakos tanár, most a székelyi iskola igazgatója. Éva Kótajban tanít, Ildikó a középső, Gabriella orvos és közgazdász Debrecenben, Andrea közgazdász és jogász Biatorbágyon. A férje, Sipos József, közgazdász. Három gyermekük született, József nyolcadikos, Dávid harmadikos, Bence kétéves. A férj mindenben partnere, most éppen a felesége igazgatói munkáját támogatja azzal, hogy ő van otthon Bencével gyeden…

Kisvárdán a patinás Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett Ildikó ’77-ben. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanítóképző szakán diplomázott 1980-ban. Tiszadadán kezdett tanítani, s mint általában mindenkinek, számára is meghatározó volt az első munkahely. A jó közösségben négy évig tanított, majd egy évig a művelődési házat igazgatta. 1985-ben visszajött szűkebb szülőhazájába, Nyírkércsre, ahol 7 évig dolgozott. 1992-től Petneházán tanít, 1997-től tölti be az igazgatói posztot.

A tizenkilenc személyes tantestület legfontosabb célja az értékek megtartása és továbbfejlesztése, hogy a felnövekvő generáció tagjai megtalálják helyüket a változó világban. Alapozó iskolának számítanak – támasztja alá az igazgatónő – és ezt a jelleget fel kell vállalniuk. S hogy ezt milyen módszerrel érik el, érdekes példákat hoz Siposné. Mint mondja, a tehetséges ember mindig is nehéz embernek számított a történelemben, s ez jellemző a tantestületre is. Parázs vitákban születik meg egy döntés, a kollegák bátran elmondhatják, szemtől szembe is az ellenvéleményüket, hiszen jól tudják: retorzió nincs.

Amire igen büszkék: az az oktatás színvonala. Természetes dolog, hogy a kiemelkedő képességű gyermekek oktatása mellett a tanulásban akadályozottak képzését is felvállalják. Siposné Juhász Ildikó meggyőződéssel állítja: ha a tárgyi erőforrás csak megközelítené a humán erőforrást, már elégedettek lehetnének. Hiába, a szürke agysejteket „könnyebb” megszerezni, mint a szükséges anyagi, tárgyi eszközöket.

Az igazgatónő úgy látja, hogy ezek a gyerekek jók, nekik csupán annyi a dolguk, hogy felfedezik a bennük rejlő értékeket, és a pedagógusok kibontakoztatják azokat. Nagyon büszkék arra is, hogy a tantestület fele petneházi, mi több, ebben az iskolában sajátították el a betűvetés alapjait. Generációk adják egymásnak a kilincset az iskolapadban és a katedrán, jó néhányan már akkor idekerülnek tanárnak, tanítónak, amikor az őket még tanítókkal kartársak lehetnek.

Siposné kiemeli a művészeti képzés fontosságát, hiszen egy éve lehetőség nyílik arra, hogy a képzőművészetek alapjaival, grafikával, valamint fafaragással, szolfézzsal, drámával és népi tánccal ismerkedjenek meg a gyerekek. Az iskola kétszáznegyven tanulója közül jelenleg százharminc jár valamelyik művészeti oktatási formára. A szülők és az iskola egyaránt nagyra értékeli a lehetőséget, hisz Petneházáról nemigen hordanák be a szülők még a tehetséges gyermekeket sem ilyen különórákra.

A szakmai programban megfogalmazták még a kommunikációs készség fejlesztését, a praktikus intelligencia kialakítását, az élő idegen nyelv, mint az angol és az orosz oktatását, a mindennapos testnevelés biztosítását, az informatika alapozó tanítását, az egészségnevelést, a normakövető illemtan, a kulturált magatartási szokásrend kialakítását, és mindenekelőtt igyekeznek megtanítani tanulni a gyerekeket.

A hagyományok ápolását az iskola névfelvételével is alátámasztják, 1998 május 30-án vették fel a kuruc ezredes, Petneházy Dávid nevét, s azóta egy héten át tartó programsorozattal adóznak az emlékének. A tornavizsgától kezdve a szavalóversenyig számos megméretés jelenti a névadóról történő megemlékezést.

Siposné azon fáradozik, hogy a túlterhelő tananyaghalmaz helyett tegyék élményszerűbbé az oktatást. Számítanak a tanulmányi folyamatban a gyermekek ötleteire, a rácsodálkozás és a tévedés kijavításának lehetőségére. Siposné elégedett embernek érzi magát, mert az a munkája, ami a hobbija.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)