Németh Zoltán

Jegyző,

Petneháza

szszb_22-190_nemeth_zoltan.jpgHa számba vesszük, menyi minden történt az utóbbi három évben Petneházán, ezen a közel 2000 lelkes településen, tény és való, hogy sikeresek a beruházási, a munkahelyteremtő programok. Ahogy a jegyző úr is fogalmaz, olyan volumenű beruházássorozat történt, melyet előtte évtizedekig nem tudott megvalósítani az önkormányzat. Mindezeknek már aktív közreműködője volt Németh Zoltán, a település fiatal jegyzője. Ez az életportré egyben lehetőség is, hogy visszagondoljon 31 év távlatából a történtekre, szülőfalujára, Baktalórántházára, ahol meglátta a napvilágot. Ahol nem csak az általános iskola, de az akkori Mező Imre, ma Vay Ádám Gimnázium padjait koptatta.

Mindezekben biztos családi háttér, értelmiségi, pedagógus szülők segítették, vigyázták őt és két lánytestvérét, Esztert és Anettet. Édesanyjuk pici koruktól plántálta beléjük nemcsak a mesék világán keresztül, de az esti beszélgetések, a közös játékok során is a családszeretetet és a tudás iránti vágyakozást. A szorgalmas, kitartó és tehetséges gyermek a baktai gimnáziumból is eljuthat az ország bármely egyetemére, főiskolájára. Ehhez motiváló osztályközösség, jó tanári kar, és osztályfőnök biztatása kellett, hogy a humán érdeklődésű fiú az érettségi után az Államigazgatási Főiskolán találja magát. Csak szuperlatívuszokban beszél a speciális, generalista képzést adó főiskoláról, mely kifejezetten erre hangolja a közgazdasági, pénzügyi, különféle jogi tantárgyak, a szociológia, a pszichológia stb. kurzusain keresztül a hallgatóit. Az emberek problémáinak kezelésére, konfliktusok megoldására ad intenciót magas fokon. ’97-ben az igazgatásszervezői diploma megszerzése után Baktalórántháza volt első munkahelye. ’98-tól mint aljegyző, majd ’99-től a megüresedett nyíribronyi állást nyerte el.

A jegyzői szakvizsga – ’99-ben – már csak papírforma volt, mert elég rutinos lett ahhoz, hogy önálló jegyzői állást töltsön be. Bőséges élettapasztalat-szerzéssel, termékenyen telt el a három év, amiből már több mint fél évet – 2002. februártól – Petneházán volt, heti két alkalommal.

A 2002-es önkormányzati választások után Petneháza jelentette a folytatást. Itt az előbbinél is nagyobb erőbedobással munkálkodott. Van is miért, hiszen fiatalodik a község. Örvendetes, hogy a településen a demográfiai hullám felfelé ível. Ez érződik az óvodában és a Petneházy Dávid Általános Iskolában, az elsős nebulók számában is. A kisebbség megfelelően integrálódik, jó a közbiztonság. Az emberek munkahelyet találhatnak a Baromfi Coop gyárában, de kedvező fekvése miatt dolgozhatnak több kistérségi településen, mint Baktalórántházán, Ramocsaházán, de akár Kisvárdán is.

Az AVOP-os és ROP-os pályázatokat kihasználva megtörtént az iskola tetőtéri beépítése, informatikateremmé való alakítása, szociális beruházások, teleház, egészségház, utak, járdák, a ravatalozó felújítása, az üzemi konyha HACCP minőségbiztosítási EU-kompatibilis modernizálása. Hiányát érzik egy 200 adagos étkezős, üzemi egységnek, de a fiatalok számára kultúrterem is kellene, s hátra van a középületek akadálymentesítése is. De van még mit tenni az utak építésénél, az infrastruktúra is fejlesztésre szorul. A Közép-nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás előnyeit kihasználva együttműködnek az idősek jelzőrendszerének kialakításában, speciális szakemberek bevonásával az oktatásban – gyógytornász, logopédus, pszichológus –, a gyermek­szakellátásban a családsegítő szolgálatban, a gyermekjóléti alapellátásban, beindult a központi orvosi ügyelet.

A jegyző a törvényesség őre, felelős vezető, aki nemcsak a képviselő testület és a polgármester munkáját segíti, maga is konkrét állásfoglalásokra, határozatok meghozatalára kényszerül.

„A jövőt nem tudni, bár bízom abban, hogy az államigazgatási hatáskör folyamatos megszűnésével az önkormányzatok joga és területi önállósága megmarad, még akkor is, ha a regionalizálásban a körjegyzőséget szorgalmazzák.”

Zoltán folyamatosan képezi magát, munkájában segíti angol felsőfokú nyelvvizsgája, informatikai ismeretei, mérlegképes könyvelői szakképesítése. De referenciája van pályázatokból, mint menedzsment, simán veszi a „mélyvíz-effektust”. Maximalitásában, munkabírásában, édesanyja példája áll előtte, aki óvodapedagógusként követendő fia számára, az élethosszig tartó tanulásban. Édesapja kézilabdás múltjából táplálkozva életeleme lett és maradt is a sport. Aktívan kézilabdázik, úszik, focizik.

„Szeretnék még családot hamarosan”– mondja, amikor a magánéletéről is kérdezem. Egy régóta kitartó kapcsolat révén ez is megvalósulhat.

Korábban, több mint négy évig Majoros Péter Pál előző polgármester úrral dolgozott együtt, az őszi önkormányzati választások eredményeként Tóth Istvánné polgármester asszonnyal, és egy új képviselő-testülettel gondolkodnak közösen Petneháza jövőjén, boldogulásán.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése