Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Terbócs Lászlóné
Körjegyző,
Levelek, Besenyőd
Terbócs Lászlóné Szenes Mária 1954-ben született Leveleken. Édesapja korán meghalt, így a négy gyermek eltartásáról, taníttatásáról édesanyja egyedül gondoskodott. Testvérei közül a húga óvónő, a másik leánytestvére pedagógus, fiútestvére műszerész. Marika pedig Levelek és Besenyőd körjegyzője.
A jegyzőnő az általános iskolát szülőfalujában végezte el, majd a nyolcadik osztály befejezése után a nyíregyházi Kereskedelmi Szakközépiskolában tanult, ahol középfokú belkereskedelmi és áruforgalmi, gazdálkodási szakképesítést szerzett. A középiskolában aktívan bekapcsolódott a közösségi életbe, szervező titkárként dolgozott a fiatalok problémáinak megoldásáért. A tanulás és a közösségi élet mellett tagja volt az iskola kézilabda csapatának, a sport az egyik hobbija lett. A szakközépiskolában ’72-ben érettségizett és ugyanabban az évben július 1-től munkába állt az Apagy és Vidéke ÁFÉSZ-nél, mint eladó. Alig több mint egy évet dolgozott a szövetkezetnél, amikor ’73. augusztus 1-től váltott, és az apagyi községi tanács hivatalához került. Ettől az időponttól kezdve dolgozik az államigazgatásban.
’73-ban kötött házasságot, férje helybeli vállalkozó. Két lánya közül, Tímea pedagógus, 1998-ban ment férjhez, párja, Bodnár Tibor, újságíró. A másik lánya, Ildikó, főiskolai hallgató. A Terbócs szülők Levelek községben telepedtek le, ahol családiházat építettek. Apagy községben 1983. szeptember 15-ig állt alkalmazásban.
Áthelyezéssel hazakerült Levelek községbe dolgozni, ahol előbb, mint gyámügyi ügyintéző, majd munkatárs volt a pénzügyi csoportnál. Utóbbi helyen a költségvetéssel kapcsolatos ügyintézés és a pénzügyi csoport vezetése volt a munkája. Lelkes, ambiciózus szakemberként ismerték meg, akinek munkáját mindig is megbecsülték. Állandóan képezte magát, a munkaköreihez előírt vizsgákat eredményesen tette le. Mérlegképes könyvelői képesítést is szerzett, hogy a feladatát még magasabb színvonalon tudja ellátni.
Mivel szükséges az önkormányzat számára a szakember utánpótlás, vállalta, hogy a család és a munka mellett beiratkozik az Államigazgatási Főiskolára. A tanulmányait befejezve ’99. július 2-án az államvizsgát is sikeresen letette, így kézhez kapta főiskolai diplomáját. Minderre azért volt szüksége, mert 1997. június 15-én a nagyközségi önkormányzat képviselő testülete megbízta a jegyző helyettesítésével. A megbízatást a képviselő testület megelégedésére végezte, így amikor 1998-ban az üres jegyzői állást meghirdették, a jelentkezők közül a testület az ő pályázatát fogadta el. Nagy feladatot vállalt magára, hiszen nemcsak Leveleken, hanem Besenyődön is jegyző lett, ugyanis 1990 novemberében Levelek Nagyközségi Önkormányzata és Besenyőd Községi Önkormányzata körjegyzőséget alakított. A két községben összesen háromezer-hatszázan élnek. A két község irányítása, az állampolgárok ügyeinek intézése a körjegyzőhöz tartozik. A két községben egyébként külön képviselőtestületet választottak a helybeliek, és külön működnek az intézmények is. Levelek és Besenyőd élete egyébként az évtizedek alatt összeforrt, ezért a két képviselő testület egyes feladatoknál a közös megoldáson fáradozik. Az egészségügyi, fogászati alapellátást, kommunális hulladékgyűjtést társulással oldja meg a két képviselő testület. A jegyző a törvényesség őre, a törvényi előírások figyelembe vételével szervezi és végzi az önkormányzati, államigazgatási munkát.
Feladatköréhez tartozik a polgármesteri hivatal vezetése is. Igényes, precíz, ezért hasonlót vár a munkatársaitól is. Érdeklik az új feladatmegoldási módok, a számítógépes újdonságok. Támogatja a továbbtanulókat, önképzésre ösztönzi a hivatal dolgozóit. Az ügyintézők számítógéppel dolgoznak, amely nemcsak megkönnyíti munkájukat, hanem elősegíti az azonnali feldolgozást.
Levelek életében jelentős dátum volt 1998. augusztus 20-a, amikor új községházát avattak. Az épületben igényes, kulturált körülmények között történik a falu ügyeinek intézése. A tanácskozó teremben ülésezik a képviselő testület, emellett huszonöt-harminc fős rendezvényeknek is itt adnak helyet. A rendszerváltás óta a községben jelentős és látványos építkezések zajlottak. Kiépült a gázhálózat, a telefonhálózat, a szennyvíz csatorna, megvalósult a község teljes közművesítése.
Ezek a nagyberuházások a képviselő testület anyagi forrásait megterhelték, az intézmények megszenvedték ezt az időszakot. Felújításra nem jutott pénz, emiatt az állagmegóvás a legfontosabb feladat. Pályázati források igénybevételével szeretnék az óvoda, az iskola, a kultúrház rekonstrukcióját megoldani.
A községben magas a munkanélküliek aránya. A termelőszövetkezet megszűnése miatt a földek magánkézbe kerültek, de a kisparcellák nem nyújtanak megélhetést a lakosságnak. Munkahelyteremtő beruházások pedig nem valósultak meg a községben, de minden új kezdeményezést támogat a testület.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése