Petneháza

Ha vannak még igazi nagy tanáregyéniségek, akkor Gyüre Mária minden bizonnyal közéjük tartozik. Olyan ember és olyan tanár, akire egy életen át visszaemlékeznek még az öregdiákok is. Szerénysége, kedvessége roppant határozott belsőt takar, aki keresztülviszi az akaratát, dacolva minden felmerülő nehézséggel szemben. Nem riad meg a hirtelen jött új feladatoktól sem, élete arról szól, hogy a nehézségeket nem akadályként, hanem feladatként megélve, bármit elérhet az ember, ha azt valóban akarja.

Petneházán született 1960. március 10-én. Édesanyja, lánynevén Pára Mária, sajnos, már nem lehet övéi között. Pedagógusként élt és dolgozott, ebben az iskolában közel negyven esztendőn át tanított több generációt. Édesapja, néhai Gyüre András, szintén pedagógus volt, ő „csupán” 20 évig oktatta, nevelte a petneházi iskolában a gyerekeket.

Kisvárdán érettségizett Marika, és igazából soha egyetlen más pálya sem gyakorolt rá vonzást. Kisgyermekként is az iskolaudvaron játszott, a be- és a kicsengetés hozzátartozott az életéhez. 1978-ban, az érettségi után képesítés nélkül kezdett tanítani. Ritka, hogy valaki tizennyolc éves korától áll a katedrán. Levelező tagozaton hozzákezdett a főiskolai tanulmányokhoz, és tanítói szakon szerzett oklevelet. A petneházi éveket négy tiszadadai esztendő váltotta fel, csak azért, hogy ismét hazajöjjön, és soha többé eszébe se jusson máshová menni tanítani. A szülőföld vonzása számára nem elmélet, hanem megélt valóság, napi gyakorlat.

Mint mondja, azon fáradozik, hogy a gyerekek családias iskolai légkörben nevelkedjenek, mintegy érezzék a fészekmeleg összetartó erejét. Szakszerűbben fogalmazva ez azt jelenti, hogy egyénileg odafigyelnek valamennyi gyermekre. Igyekeznek minél előbb felismerni az egyéni képességeiket, és abban támogatni őket, hogy ezeket a tulajdonságokat kibontakoztassák. Annak örül, hogy a gyermeklétszám lassan, de azért látható mértékben növekszik. Az ősszel induló 2001–2002-es tanévre negyven első osztályos iratkozott be. Természetesen két osztályt indítanak. Másutt örülnének az ideális osztálylétszámnak, Petneházán ez így természetes.

Másutt arra panaszkodnak, hogy a szülők közömbösek a gyermekeik haladása iránt, legfeljebb akkor mennek be az iskolába, ha a bukás veszélye áll fenn. Gyüre Mária viszont arról beszél: náluk az okozott némi feszültséget, hogy az alsósok szülei is részt akartak venni az osztálykiránduláson… Itt nem ismerik a közömbösséget a szülők részéről.

Újabb kori vívmánynak gondolta a kormányzat az iskolaszék visszaállítását, de az élet azt igazolta, hogy ma már ez a testület nem illeszkedik az irányítás rendjéhez. Ahogy megalakult, úgy el is tűnt. Jól működik viszont a diákönkormányzat, amelyben már a gyerekek is megtanulják a felelősségvállalást a döntésekért.

Gyüre Mária nem pusztán igazgatóhelyettes, hanem akkor is az iskola ügyeit szolgálta, amikor néhány éve szóba jött a létszámleépítés. Attól tartott, hogy esetleg valamelyik kartársát elbocsátják. Nemcsak neki, hanem az akkori igazgatónak, Anderkó Endrénének is volt ilyen félelme. A harmadik ciklusát töltő Anderkóné – hogy mentse valakinek a helyét – egyik pillanatról a másikra kérte a nyugdíjazását. Ám igazgató nélkül aligha kezdhetik el a tanévet, s bármilyen ritka, de volt olyan év, hogy augusztus 31-én este még nem volt igazgatója az iskolának, s a tanév másnap kezdődött. Delegációt küldött a tantestület Gyüre Máriához, vállalja el a megbízott igazgatói szerepet, a gyerekek, az iskola, a tantestület érdekében. Marika igent mondott, s még akkor éjszaka hozzálátott a tanévnyitó beszéd megírásához… Noha nem régi az eset, mégis történelemnek számít. Azzal együtt, hogy akik részesei voltak a minidrámának, soha nem felejtik el az akkor történteket.

Az igazgatóhelyettes ma is úgy látja, legfontosabb értéknek számít az én harmóniája, az önnevelés, az önértékelés, a társas kapcsolatokban tisztelet a szülők, nagyszülők, nevelők, kortársak iránt. Az iskola azon fáradozik, hogy a gyerekekben kialakuljon a természetes önzés leküzdésének vágya, mentesek legyenek az előítéletekről, vegyék észre az élet szépségét, annak örömét, együttműködési készség alakuljon ki bennük. A társadalmi eredményesség érdekében legyen igényük az önművelésre, a fegyelmezett és kitartó tanulásra, kreatívak, problémaérzékenyek legyenek. Jellemezze a felnövekvő generáció tagjait a vállalkozói kedv, az igényesség, s végül, de nem utolsó sorban a hazával, a nemzettel, a civil társadalommal kapcsolatos egyetemes emberi jogok tiszteletben tartása.

Szabadidejében kirándulni, olvasni szeret az igazgatóhelyettes asszony. Mint mondja, ha még egyszer választhatna pályát, akkor is a katedra mellett döntene. Annyi szépséggel, örömmel ajándékozta meg a tanítás, hogy azt másutt bizonyára nem tudta volna megszerezni.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)