Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Spiller Mihályné
Iskolaigazgató,
Magy
A magyi Palásti László Általános Iskola és Óvoda falai között szinte családias légkör uralkodik. Nem csoda, hisz száztizenhét iskolás és ötvenöt óvodás ismerkedik meg a világgal a műemlék jellegűnek is besorolható épületben. Spiller Mihályné igazgató asszonnyal arról beszélgetünk, hogy városok vonzásában miként lehet egy kis településen itt tartani a gyermekeket, és főként hogy lehet őket olyan szellemi útravalóval ellátni, hogy egyenlő eséllyel vegyék fel a küzdelmet városi társaikkal a középiskolákban?
A falu első jegyzőjéről nevezték el az iskolát, ezzel is tisztelegve az elődök előtt. Spiller Mihályné, született Tóth Magdolna, egyébként is igyekszik a kis falu hagyományainak kialakítását szem előtt tartani. Noha ő ököritófülpösi, igazából tekintélyes vargabetűvel jutott vissza szülőföldjére. Édesanyja, lánykori nevén Farkas Irma, aki a kor szokásainak megfelelően a család ellátását és a háztartás vezetését tartotta – divatos szóval – önmegvalósítása lehetőségének. Édesapja, Tóth Bálint, az ököritófülpösi leánynevelő intézetben dolgozott. Sajnos, már egyik szülő sem lehet szerettei között. Húga, Elvira, Nyíregyházán, az alapellátási igazgatóságon ápolási igazgató. Férje, Spiller Mihály, a nyíregyházi Szuper Divatáru Nagykereskedelmi Kft. vezetője. Lányuk, Szilvia, a gödöllői Agrártudományi Egyetemen harmadéves PhD-hallgató. Az ő férje, Varga Sándor, agrármérnök. Kislányuk, Zsófia, tizenegy hónapos.
Spillerné, Magdika a csengeri gimnáziumban ezerkilencszázhatvannyolcban érettségizett, műszaki tanári diplomát szerzett.
Mivel férje budapesti, a különböző tanári állásokat a család igényeihez igazodva fogadták el. Középiskolai pedagógusi állás után a budapesti Pannónia Úti Általános Iskolában igazgatóhelyettesként megtapasztalhatta egy nagy intézmény irányításának bizonyos elemeit. Az itt szerzett ismeretek birtokában merte később megpályázni a magyi iskola igazgatói székét. 2000 nyarán diplomát szerzett a BME közoktatás-vezetői szakán.
Hét éve költözött Nyíregyházára a családjával. Előbb a munkaügyi központ szervezésében technológiát tanított egy kisvárdai tanfolyamon. Ezerkilencszázkilencvenöt májusában látta meg a pályázatot és nyújtotta be elképzeléseit a Palásti László Általános Iskola vezetésére. Annak nagyon örül, hogy az iskolában a tizenkét pedagógusból és négy óvónőből álló fiatal tantestület igazi kollektívát alkot. „Egy irányba húzó csapatot sokkal könynyebb kormányozni” – mondja Magdika. Ráadásul a szülők is partnerek az elképzelések valóra váltásában, mert az igazgató asszony által kezdeményezett és hat éve sikeresen megszervezett jótékonysági bálokra már számítanak a szülők és a támogatók. Legutóbb is fél millió forint körüli összeg gyűlt össze. Vettek már modern számítógépeket, lecserélték a padokat, új eszközökkel gyarapították az iskolai vagyont a bálok bevételéből.
Ideális a technikai feltétel, hisz minden osztálynak jut egy tanterem. Kis létszámú osztályokról lévén szó a pedagógus eleget foglalkozhat egy-egy gyerekkel. Ez meg is látszik a továbbtanulási arányon, hisz mindenkit oda vesznek fel, ahová jelentkezik. Ez pedig azért ritkaságszámba megy. Mint Spillerné aláhúzta: esélyegyenlőséget kívánnak biztosítani minden magyi gyereknek. Ne érezzék azt a hátrányt, hogy kis településről indultak, hanem városi szintű ismeretanyag birtokában vágjanak neki a „nagybetűs élet”-nek.
Ennek jegyében fordítanak nagy gondot a számítástechnikára. Már ötödik osztálytól, tantárgyként tanítják és osztályozzák az informatikát. Ennek nagyon örülnek a szülők, hisz az itteni gyerekek nagy többsége nem ülhet otthon komputer elé. A nyelvoktatásban a németet választották, de fontolgatják az angoltanítást is. Népszerű a színjátszó szakkör, ahol a Csipetcsapat bronz minősítést szerzett, de volt már az iskolának ezüst minősítése is. A tánccsoportjuk első helyezéssel tért haza a minap a megyei Ki mit tud?-ról. Működik egy-egy furulya- és citeraegyüttes. Újabban az alapfokú művészeti oktatás keretében zongorázni tanulhatnak a gyerekek.
Ez azért is fontos, mert a tehetségesek gondozásával egyidejűleg a hátrányos helyzetűeknek speciális felzárkóztató programot állítottak össze. A közeli Kauzsaytanyáról elsősorban a cigány származású gyerekek járnak a magyi iskolába. Náluk sok esetben az elemi szocializációra kell a figyelmet fordítani. Például megtanítani fogat mosni, rendszeresen felkészülni az órákra, tiszta ruhában jönni iskolába, az olvasást megszerettetni és így tovább. Az a tapasztalat, hogy a szüleik örülnek, hogy a gyermekeik már a beilleszkedéshez nélkülözhetetlen képességek, ismeretek birtokába kerülhetnek.
Hálásak ezek a gyerekek a törődésért, s ez adja a pedagógusnak a fáradozásáért a legnagyobb örömet.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése