Lovas Sándorné

Iskolaigazgató,

Nyírjákó

szszn_12-128_lovas_sandorne.jpgHa gyermeket nézek, két érzés tart fogva: gyengédség a mostani énje iránt, és tisztelet az iránt, ami holnap lehet belőle. Ez a Pasteur-idézet vezérli a nyírjákói iskola-igazgatónő, Lovas Sándorné, Kozma Erzsébet emberi és pedagógusi tevékenységét. A Jókai Mór Általános Iskola és Óvoda a Baktalórántháza szomszédságában meghúzódó településen azt az elvet vallja, hogy a gyermekek itt kapjanak olyan alapképzést, amelyre a városi gimnáziumok, szakközépiskolák is támaszkodhatnak a középfokú tanulmányok elsajátíttatásában.

Lovasné, Erzsike Tiszaadonyban született 1954. február 16-án. Édesanyja, lánynevén Szalma Margit, háztartásbeli, ma nyugdíjas éveit tölti. Az édesapa, sajnos már nem él, a termelőszövetkezetben növénytermesztéssel foglalkozott. Erzsikének iker lánytestvére van, Julianna, aki bérszámfejtő, és Budapesten él. A férje Lovas Sándor, kétdiplomás agrármérnök. Az első oklevelét Bulgáriában szerezte, általános kertészként. Itthon növényvédelmi szakmérnöki diplomát vehetett át. Jelenleg falugazdász Nyírjákón. Három gyermekére büszke a szülői pár: Sándor a nyíregyházi egészségügyi főiskolán ügyvitel-szervezői szakon végez, Attila a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának hallgatója, Anita másodikos a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban. Mindhárman jó tanulók. Hétvégeken jönnek haza, ilyenkor megtelik vidámsággal a családi ház. A mama-igazgatóból háziasszony lesz egy pillanat alatt, süt-főz egész szombat, vasárnap. Mindenki számíthat rá, hogy a kedvenc étele az asztalra kerül. Vasárnap délután elkészülnek az úti csomagok, hazai finomságokkal és az otthon melegével.

Erzsike Újfehértón érettségizett, 5+1-es oktatási rendszerben. Érettségi után matematika–kémia szakon szerzett diplomát a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Jelenleg a BME közoktatás-vezetői szakán szerzi második oklevelét. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tanított először Csobaj községben. Férjhez ment, majd hazaköltözött. ’77-től itt tanít Nyírjákón, előbb beosztott pedagógus, 1989 és 1994 között igazgatóhelyettes. Nagy szeretettel emlékszik elődjére, Kiss Kálmánra, aki nemcsak iskolaigazgató, hanem polgármester is volt egy személyben. Sajnos, meghalt, s ezután előbb megbízták, majd kinevezték Lovas Sándornét az iskola igazgatójának. Jelenleg a második ciklusban tölti be ezt a posztot.

A mindössze kilencvenhat tanulót számláló iskola családias jellegű. Ezt a vonást szeretnék megőrizni, mert így jobban tud a pedagógus figyelni a gyerekekre. Egyénre szabott feladatokat és célokat határozhat meg. Eredményesebben lehet kibontakoztatni a tanulók képességeit. Mint Lovasné Erzsike állítja: nagyon biztos alapképzést kell nyújtaniuk, hogy a megye elit iskoláiban is megállják a helyüket a nyírjákói diákok. Valóságos „nyomozást” végeznek utánuk a tanárok, amikor a nyolcadik osztály után bekerülnek a gimnáziumba, szakközépiskolába, az igazgatónő és az egykori osztályfőnök is kíváncsi, hogy állják meg a helyüket. S nagy örömmel tölti el az itteni pedagógusokat, hogy a diákok nem pusztán megállják a helyüket, hanem jó eredménnyel startolnak a középiskolákban.

A szakmai és a pedagógiai programban három éve kiemelt figyelmet fordítanak az egészséges életmódra. Az a tapasztalat, hogy sok a gerincferdüléssel bajlódó gyermek. Nekik az úszás sokat segít. Ezért megszervezte az iskola az úszásoktatást, a közeli Gyulaházára, a tanuszodába hordják a gyerekeket. A polgármesteri hivatal kölcsönadja az autóbuszt. Először csak azok mentek, akik akartak. De a tanárok látták, hogy a gyerekek körében egyre népszerűbb az úszás. Ma már a harmadik, negyedik osztályosoknak kötelező, a többieknek pedig lehetőséget biztosítanak rá. Még gyógyúszást is szervezhetnek.

A felzárkóztatást és a tehetséggondozást minden évfolyamon fontosnak tartja az iskola. Szakköri keretek közt foglalkoznak matematikával, számítástechnikával, népi tánccal. A népi táncosoknak lassan a teljes öltözet együtt lesz. Működtetnek irodalmi klubot. Különösen sokat segít nekik a tíz iskolát tömörítő Nyírségi Iskolaszövetség. Kulturális versenyeket, mesemondó, versmondó vetélkedőt hirdetnek. Most először hozták el az olvasási verseny mindhárom korcsoportjából az első díjat.

Lovasnénak meggyőződése, hogy nem feltétlenül a város jelenti az egyetlen művelődési lehetőséget. A személyre szabott pedagógia alkalmat ad arra, hogy a gyerekek minél többet hozzanak ki magukból. Az iskola tanulmányi átlaga 3,7 és 3,8 között mozog, s ez is bizonyítja, hogy a tudás, a műveltség megszerzése nem földrajzi helyhez, hanem tanári, tanulói hozzáálláshoz köthető. Példa erre, hogy a tantestület majd minden tagja „törzsgárdatag”.

Szabadidejében az igazgatónő szívesen olvas, rejtvényt fejt és a családjával foglalkozik. Számára nem megterhelő a gyermeknevelés, a háztartás gondja, ezeknek a feladatoknak az ellátása, mert érzi, hogy örömet szerez vele szeretteinek.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése