Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szabó József
Polgármester,
Nyírjákó
Lakosságbarát önkormányzatot szeretne megvalósítani a 2002 őszén megválasztott polgármester, Szabó József, Nyírjákón. Ezt a véleményét egyebek mellett arra alapozza, hogy ’98-tól helyi képviselőként testközelből érzékelte a helybeliek elvárásait, kívánságait, ugyanakkor látta az önkormányzati döntések hátterét is. A település első számú vezetőjeként arra törekszik, hogy a 943 lelket számláló község minden lakosa érezze: jó gazda módjára őrködik javai és mindennapjai felett a települési önkormányzat.
Vargabetűvel jött haza Nyírjákóra Szabó József, hisz mindig is ez a település jelentette számára a szűkebb hazát. A közeli rétközi városban, Kisvárdán született 1957. március 13-án Édesanyja, Fenyvesi Ilona, a helyi iskolai konyhán dolgozott. Édesapja, Szabó János, a mezőgazdaságban kereste a kenyerét, és emellett kubikosként, az ország számos pontján dolgozott az építkezéseken. Sajnos egyik szülő sem örülhet már felnőtt gyerekei, unokái boldogulásának. Testvéröccse, László, esztergályos, húga, Erzsébet, jogtanácsos. Élete párja Pocsai Éva, kislányukat a 8 éves Vivient neveli. Felnőtt gyerekei, Mária és József főiskolások: a lánya szociálpedagógia–biológia szakos, a fia gépésznek tanul a Nyíregyházi Főiskolán.
Szabó József az ÉVISZ vízügyi szakán érettségizett 1975-ben. Különböző beosztásban a vízgazdálkodási társulásnál dolgozott húsz éven át. Időközben egy társával megalapította saját vállalkozását, az Aqua-Épker 2000 Kft.-t.
Ez a szakmai múlt, és a nyírjákói lakosok ismerete, valamint a közéleti érdeklődés és elkötelezettség adta az alapot arra, hogy megpályázza a polgármesteri tisztséget. Szabó József nem kis fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy a hivatalban lévő polgármestert győzte le. Amikor megfogalmazta legfontosabb céljait, terveit, első helyre tette a lakosságbarát önkormányzat működtetésének fontosságát. Gondoskodni akar arról, hogy az önkormányzati intézmények, az iskola, az óvoda működése változatlanul törvényesen és zökkenőmentesen történjen. Nagyon gyorsan fel akarja mérni a lakosság minden rétegének igényét, hisz a polgármester és az önkormányzat intézkedései, döntései akkor érik el céljukat, ha azok reális és valós igényt szolgálnak.
A településen régóta igény mutatkozik egy bentlakásos szociális otthon létesítésére. A fiatalok régóta sürgetik a teleházat, a maga kommunikációs és informatikai, internetes szolgáltatásaival. Szabó József szerint szükséges a sportpálya leaszfaltozása, és a régi futballpálya felújítása. Az iskolába járó 92 gyereknek egyelőre nélkülöznie kell a tornatermet, pedig a 21. században ez több mint reális igény. A szennyvízberuházást a kistérségi megoldással valósítják meg, így Nyírjákó mellett Nyírkércs, Laskod, Petneháza és Ramocsaháza egyaránt részt vesz a szennyvíztelep és -hálózat kiépítésében és működtetésében. Vízügy múltja miatt a polgármester jól tudja, hogy a jelenlegi árakon számolva ez a beruházás mintegy 2 milliárd forintba kerül. Jelentős központi támogatást szeretnének elnyerni, hisz e nélkül fontos, sokba kerülő tervet nem is érdemes célul tűzni. S ha még belefér ennek a ciklusnak a fejlesztési terveibe, kiépítik a kábeltelevíziós rendszert is.
Számolniuk kell azzal a realitással, hogy két város, Baktalórántháza és Kisvárda közelsége eleve meghatározza a fejlesztési célokat. Arról van szó, hogy a kvalifikáltabb szakmunkások és az értelmiségiek keresnek és találnak munkát ezekben a városokban, így Nyírjákón csupán a maradókat tudják foglalkoztatni. Ezért különös hangsúlyt fektetnek a közmunkára, és a közhasznú munkások igénybevételére. Jelenleg körülbelül negyvenen találnak így munkát. Elsősorban nekik szeretne munkát és megélhetést biztosítani a polgármester azzal, hogy az iskola bővítését szorgalmazza. Műszakilag megoldható a tetőtér-beépítés, és így 4 tanteremmel bővülne, és új külsőt kapna a település talán legnagyobb intézménye.
Szerte az országban és a megyében nagy építkezéseknek, beruházásoknak vagyunk tanúi, és ez a lehetőség valamiképp érinti Nyírjákót is. Szabó József úgy véli, az önkormányzat mellett létre kell hozni egy közhasznú társaságot, hogy építőipari tevékenységet, vállalkozást egyaránt jogszerűen végezzen. Ugyancsak meg kell oldani egy értékesítési szövetkezet vagy csoport megalakítását, hisz a termelőknek ma már nincs érdekvédelmi vagy koordináló szervezete.
A Magyar Demokrata Fórumnak már az alakulásánál ott volt Szabó József, és azóta is szimpatikusak számára az ott megfogalmazott gondolatok. Ezzel együtt politikamentes önkormányzatot kíván működtetni, ő maga is függetlenként nyerte el a választók bizalmát.
Az pedig már a távolabbi jövőt jelzi, hogy a polgármester szeretné meghonosítani a településen a horgászturizmust. Van egy kis tó a közelben, ennek a partján szervezhetnének sátortábort a gyerekeknek és fiataloknak, valamint kellemes szabadidő eltöltési lehetőséget a helybelieknek és a környékről érkező vendégeknek.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése